hajléktalanság
El kell tűnni a nagyvárosokból! – The Right Brothers
Nemrég még azt vártuk, hogy repülő autókon közlekedhessünk a teljesen önfenntartó, levelekkel borított szuperépületek között, a városok sorsa azonban egészen más irányt vett. Nyugaton már szinte lakhatatlanok lettek az egykor ikonikus települések: hajléktalanság, szegénység, rablások, gyilkosságok, kosz és bűz lepte el az utcákat, ahol senki sincs biztonságban, és főleg, ahol az embernek szinte lehetetlen jól éreznie magát. A The Right Brothers-ben ezúttal két brutális példát néztünk meg és megpróbáltuk megjósolni, hogy vajon mi lesz Budapest sorsa, ha továbbra is az ellenzék lesz hatalmon a fővárosban, de persze arról is beszéltünk, hogy mit szeretünk a legjobban a városi életben.Hajléktalanság Budapesten, avagy a semmi újratöltve – De mi lesz a hajléktalanokkal, és mi lesz a fővárossal? (második rész)
Nem véletlen, hogy a belpesti lumpenértelmiség által uralt intézményrendszer egy tárolásra és vegetálásra kiépített, az utcán élésre szocializáló üres kotyvalék. Harminc éve érzékeljük áldásos hatásait, a bűzzel, mocsokkal, vizelettel elárasztott utcák látványát, és nemcsak a közelmúltban a Dankó utcai állapotokat bemutató írásunk helyszíne ilyen, de a fővárosban mindenhol hasonlókat tapasztalhatunk. Azt a kérdést pedig senki nem teszi fel, hogy maguknak a hajléktalanoknak jó-e ez az állapot, segít-e érdemben valaki nekik? A cikksorozat első részét ITTolvashatják.Hajléktalanság Budapesten, avagy a semmi újratöltve – Új hajléktalanügyi stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés (első rész)
Elképesztő, hogy több mint három évtizeddel a modellváltás után a hajléktalanság kezelésében az égvilágon semmi sem történt a liberális fejekben, a hajléktalanság félreértelmezése, és teljes félrekezelése pedig tovább folytatódik. Például a közelmúltban a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott, nagyon komolyan hangzó „hajléktalanügyi stratégia” elfogadásával (a liberálisok szeretnek a semminek hangzatos címeket adni). Most tekintsünk el attól, hogy az iromány se nem stratégia, se nem hajléktalanügyi – próbáljunk meg kicsit tisztábban látni ebben a nem túl bonyolult kérdésben, mint a hajléktalanság.Majdnem minden második hajléktalan közterületen húzza meg magát
A hajléktalanok körében végzett szokásos, február 3-ai országos felmérés szerint majdnem minden második ember közterületen, vagy valamilyen maga építette kalyibában húzza meg magát, amikor hajléktalanná válik. Egy részük idővel eljut a fizetős vagy ingyenes hajléktalanszállásokig."Szívtelenség oda hajléktalanokat költöztetni" - Az élhetetlenség miatt kiürített lakásokba helyezné el Karácsony a hajléktalanokat
Karácsony Gergely nemcsak látványosan szakított Tarlós István kevésbé megengedő hajléktalan-politikájával, de mindent megtesz azért, hogy Józsefváros ismét Budapest kiszemelt szegénynegyedévé váljon. A főpolgármester attól sem riad vissza, hogy a koronavírus-fertőzés veszélyére is fittyet hányva olyan fővárosi lakásokba ossza szét a hajléktalanokat, amelyekből éppen konfort nélküliségük, lakhatatlanságuk miatt költöztették ki korábbi lakóikat. A felújítás nélküli lakásokba a jótündérkét játszó Karácsony lazán beköltöztetné a Gyáli úti átmenetiszállás egyes lakóit, pedig, ha ismerné a ház előéletét, akkor tudná ezzel csak fokozza a fertőzésveszélyt. Persze az is lehet, hogy ismeri. A kampánykormányzás ugyanis tulajdonképpen valami ilyesmiről szól...Fülöp: Nemcsak az állam felelős a szociális problémák megoldásáért
A kilencvenes évek előttről örökölt, téves állítás az, hogy minden szociális problémáért az állam vonható felelősségre, és az állam tud a legtöbbet tenni az enyhítésükért – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán, Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) konferenciáján.Migránsok ezrei tengődnek Párizs utcáin
Több, mint 2 ezer migráns alszik jelenleg a párizsi utcákon, amire tavaly tavasz óta nem volt példa, a kormány ezért újabb 1200 befogadóhely átadását tervezi - közölték pénteken hivatalos források.A magyar hajléktalanok Bécsbe „menekülnek”! A rosszfogú osztrákok meg hozzánk!
Felháborodást váltott ki a magyarországi hajléktalan-ellátó szervezetek egyes szakemberei között a „független és objektív” Index újabb "tényfeltáró" videója, amelyben azt igyekszik bemutatni, hogy a magyar hajléktalanok „a jobb és elfogadóbb” ellátás érdekében a szomszéd ország fővárosában keresnek menedéket.Ajánljuk még