Nyugat-Európa gyilkosokat nevel

VBT 2019. augusztus 3. 17:29

A Svájcban élő háromgyermekes, 40 éves eritreai Abte A a frankfurti pályaudvar peronjánál áll. Várja a vonat érkezését. Nem utazni akar. Gyilkolni akar. Más szándékkal jött, de most már ezt akarja. Alig egy hete még a szomszédját fenyegeti késsel, és feleségét valamint három gyermekét zárja be a lakásba zürichi otthonukban, hogy aztán a helyszínről elmenekülve felszálljon a Bázelből Frankfurtba tartó vonatra. Sem a szomszéd, sem a feleség nem érti, mi történhetett, hiszen Abtét addig békés, nyugodt, vidám embernek ismerte mindenki.

S most ott áll Abte a pályaudvaron.

Pontosan kiszámítja, hogy kit lökjön a vonat elé először. Választása egy kisgyermekes anyukára esik, hiszen a nők, pláne, ha gyereküket is menteni akarják, nem reagálnak olyan hatékolyan a veszélyre, mint mondjuk egy életerős, fiatal férfi. Abte A belöki az anyukát és a gyermeket sínekre. Majd egy 78 éves nőt is megpróbál a a vonat elé taszítani, de az idős hölgy ellenáll, a gyilkos pedig pánikszerűen menekülni kezd. Azonnal elkapják. A 8 éves kisfiú a helyszínen életét veszti...

Mit mondanak a német és a svájci hatóságok? A férfi pszichiátriai kezelés alatt állt, nem beszámítható, etc.

Ezzel szemben a valóság annál is fenyegetőbb, mint azt gondoljuk.

***

Abte A.2006-ban jött Svájcba illegálisan, s rá két évre kapott menekültstátuszt. A svájci hatóságok szerint jól integrálódott a svájci társadalomba. A német hatóságok szerint tettét mentális betegsége indokolja, nem pedig valamiféle szélsőséges szervezethez való tartozás.

A legmegdöbbentőbb talán a német sajtó reagálása. Kezdve azzal, hogy a hírt nem a bűnügyi, hanem a belpolitikai rovatban közölték a német újságok. Ráadásul mindegyikhez politikai kommentárt is fűztek a cikkírók.

E kommentárok talán legmarkánsabbika a Zöldekhez közel álló Die Tageszeitung (TAZ) napilapban jelent meg. A TAZ publicistáját az zavarja, hogy „egy hamis félelemérzet alakult ki Németországban”:

„Miközben növekszik a szélsőjobboldali motivációjú erőszakos cselekmények száma, csak a külföldiek által elkövetett bűncselekmények esetén van hatalmas felhorkanás.”

A hivatalos közlemények valamint a sajtóhírek csak úgy hemzsegnek a hazugságoktól és ferdítésektől. S pont a lényeg marad le belőle: hogy ez a gyilkos bizony Svájc és a nyugat-európai tolerancia saját nevelése.

***

Nézzük, mi történik abban az esetben, ha Fekete-Afrikából valaki Svájcba költözik.

1.

Először is azzal kell szembesülnie, hogy Svájcban bizony dolgozni kell. Kezdetben kapja ugyan a menekült státusz miatti segélyt, hiszen a svájciak szerint megérdemel egy esélyt a jobb életre, ugyanakkor képzésekre kell járnia, nyelvet kell tanulnia, majd záros határidőn belül el kell helyezkednie valamilyen kiajánlott munkahelyen. Az ő érdeke is ezt kívánja, hiszen a svájci megélhetési minimumhoz képest a segély összege meglehetősen alacsony, úgynevezett munkára ösztönző szociális támogatás.

A munkavégzéssel való szembesülés azért is döbbenetes sokként hat rá, mert egyéb felismerésekkel társul. Hogy ezt megértsük, tegyünk egy képzeletbeli látogatást szülőhazájába.

Eritreában, Észak-Korea mellett a világ legelzártabb és legszegényebb országában (de akár Szomáliában, vagy a térség más országaiban) az élet teljesen máshogyan zajlik, mint a fejlett Nyugat-Európában. A legfontosabb különbség, hogy ott nincs állandó munkája szinte senkinek, majdnem mindenki alkalmi munkákból él. A többség olyan bádogviskókban lakik, amikben nincs közmű, még az áramellátást is napelemekkel oldják meg, egyszóval közműdíjat sem kell fizetni. Az idő meleg, elég egyetlen váltás ruha, kocsija csak a lakosság 2%-ának van, társadalombiztosítása még ennyinek se. Egyedül az étel és az ivóvíz az, amiért naponta meg kell harcolniuk, de ezt cserekereskedelem útján biztosítják maguknak s családjuknak. A családokban nem ritka a 15-20 gyermek.

Ezzel szemben Svájcban 42,5 óra a hivatalos heti munkaidő, de a vállalatok gyakran túlórára is kötelezik dolgozóikat. A csekély, vagy semmilyen nyelvtudással nem rendelkező külföldi bevándorlóknak természetesen a legrosszabb munka jut. Leggyakrabban húsfeldolgozó kombinátokban kell robotolniuk, hajnali 4 órai kezdéssel. Ez az évek során sem változik sokat, ugyanis az afrikai bevándorlók valamiért 10-15 év tartós svájci tartózkodás után is csak makogva, rosszul beszélik a nyelvet, továbbtanulásra, szakképzésre pedig szinte egyikük sem vállalkozik.

2.

A második, amivel a fekete-afrikai szembesül, az a svájci ellátórendszer szerkezete. Először is, ahogy fentebb mondtam, a munka mindenki számára kötelező. A munkavállaláshoz azonban mindenkinek kötelezően kötnie kell magán-betegbiztosítást. A fizetésből pedig nyugdíjjárulékot vonnak le (erről bővebben később).

Ahogy szintén fentebb említettem, Fekete-Afrikában a többgyermekes családmodell a követendő. Az afrikai bevándorlók pedig előszeretettel maradnak rasszon, sőt nemzetiségeken belül is. Eritreai férfi eritreai nőt választ, szomáliai férfi szomáliai nőt, stb., méghozzá, ha lehet, egy törzsből valót. Így aztán mindkét részről óhajtott és elvárt a sok gyermek.

Ezt azért fontos elmondani, mert a svájci törvények értelmében meghatározott négyzetméteren csak meghatározott számú lakó élhet. Tehát nem tehetik meg a bevándorlók, hogy húszan, harmincan éljenek egyetlen lakásban. Akinek van 3-4 gyermeke, annak egy meglehetősen nagy, 3-4 szobás lakást kell fenntartania, máskülönben az állam a gyermekek elvételével szankcionálja a nem megfelelő lakhatást.

A férj havonta kap minden gyermek után 200 svájci frankot. Jellemzően az egyéb családtámogatási juttatásokat is a férj kapja, ami, tekintve, hogy Svájcban a nők a szavazati jogot is csak 1971. február 7-án kapták meg, nem túl meglepő. A gyermekek után járó adókedvezményt is a férjnek adják meg.

A feleségnek ellenben a szülés után csupán 14 hét betegszabadság jár, GYES és GYED pedig egyszerűen nincs. A bölcsődei elhelyezés sem lehet számukra megoldás, ugyanis a legolcsóbb Kindertagesstätte azaz Kita is 1200 svájci frankba kerül gyerekenként havonta. Ráadásul a kisgyerekek itt 8 órás nappali elhelyezést kapnak, aminek következtében az anyuka, még ha meg is tudná fizetni, nem vállalhatna két vagy három műszakos munkát.

A férfinek emellett akkor is kötelessége gondoskodnia gyermekeiről, ha elválik feleségétől. A szokásos 3-4 gyermek esetén ez azt jelenti, hogy fizetéséből 70-75%-ot levon az állam.

Összefoglalva: a svájci családmodell a „férj, feleség, egy gyermek” mintára lett kialakítva, ahol a férfi dolgozik és igen jól keres, a nő pedig háztartásbeliként otthon tartózkodik, és ellátja a gyermeket annak iskolás koráig. A fekete-afrikai „családmodellben” gondolkodók ebbe a rendszerbe egyszerűen nem férnek bele.

***

Mivel az afrikaiak többsége sem a munkával, sem a családdal járó kötelezettségeket nem bírja, két megoldás közül választ. Az egyik, hogy bejelenti a svájci hatóságoknak, hogy elhagyja az országot, és hazaköltözik. Ebben az esetben egy összegben megkapja az addig befizetett nyugdíjjáruléka teljes összegét. 10-15 éves svájci munkavállalás után ez az összeg eritreai mértékkel nézve valóságos vagyonnak számít.

Akik viszont a másik utat választják, azok előszeretettel íratják ki magukat az orvosnál valamiféle betegségre hivatkozva. Gyakran előfordul, hogy szándékosan levetik magukat a magasföldszintről vagy az első emeletről, eltörik egymás kezét, lábát, autók elé vetik magukat, stb. De egyre gyakoribb példa, hogy pszichés panaszokra (pl. burnout, depresszió, szorongás, stb) hivatkoznak. Lám Abte A is betegszabadságon volt az év eleje óta.

Tekintve, hogy Svájcban egészen más környezet fogadja az illegális migránsokat, mint amiben odahaza reménykedtek, vagy mint amivel az embercsempészek hitegették őket, a hatalmas mértékű kötelezettségek súlya alatt rendre meg is roppannak. Ilyenkor félig szimulálva, félig valóságosan, hogy tettekkel igazolják mentális betegségüket, valamit elkövetnek. Például autókat rongálnak, kirakatokat törnek be, járókelőkre támadnak, stb. Ez a fajta cselekvésmód tehát csak kis részben adódik területhódító, agresszív magatartásukból; a cselekedetek mozgatórugója nagyobbik részt kutya közönséges biztosítási csalás. S ami a legriasztóbb, hogy amennyiben közülük valaki elkezdi, a többi másolni fogja őt. Ezért nagy valószínűséggel prognosztizálható, hogy a vonat alá lökések, a machetés vagdalkozások, az autórongálások, a kirakatbetörések, a járókelőkre támadások egyre jobban el fognak szaporodni az elkövetkezendő hónapokban, években.

Még rosszabb a helyzet, ha a férfi muszlim. Ugyanis a svájci rendfenntartók velük szemben zéró toleranciával élnek. Nemrégiben egy muszlim férfi egy forgalmas téren hangos „Allahu akbar” kiáltással köszöntötte rég nem látott barátját, mire a járőr azonnal elfogta. A férfit elzárásra és pénzbüntetésre ítélték, mondván, hogy riadalmat keltett a helyi lakosok körében.

(Mint tudjuk, Abte ortodox keresztény, ez tehát rá pont nem vonatkozik. Ugyanakkor kereszténysége sem az a fajta kereszténység, amelyet Európában megszokhattunk. Az afrikai keresztényeknél a törzsi szokások minden esetben felülírják a Krisztusba vetett hitet. Ilyen "szokás" például az ellenséges törzs tagjainak lemészárlása, a rabszolgtartás, vagy - legextrémebb példaként - a kannibalizmus. Igen, nem tévedés. Fekete-Afrikában vannak olyan törzsek, amelyek egyszerre keresztények és kannibálok.)

***

Modellezzünk egy olyan, lehetséges változatot, amely ugyan nem menti fel az eritreai Abte A-t a bestiálisan elkövetett gyilkossága alól, de némi magyarázattal szolgálhat arra nézvést, hogy vajon mik lehettek a kiváltó okok.

Abtea Zürichi Közlekedés Vállalatnál dolgozik. A svájci munkatempó nem neki való, ahogyan egyetlen hasonszőrű társának sem. Tegyük hozzá, hogy a svájci feszített életforma még magukat a svájciakat is erősen traumatizálja, ami miatt Nyugat-Európa országai közül itt igen magas az öngyilkosok száma. Ráadásul azzal kell szembesülnie, hogy az irányító apparátus minden tagja fehér bőrű, s őt idegenként kezelik a nem annyira barátságos és befogadó svájciak.

Az is elképzelhető, hogy munkahelyén a kirúgás réme fenyegeti. A nagy 2015-ös migrációs hullám után ugyanis egyre több német keres munkát Svájcban. A svájciak pedig előszeretettel alkalmazzák őket, hiszen iskolázottak, azonos kultúrkörből, azonos nyelvi közegből érkeznek. Így valóban, sokszor migránsok helyét foglalják el.

Lehet, hogy ezek miatt Abteaz alkoholhoz és/vagy a drogokhoz nyúl, lehet, hogy csupán „besokall”, de egyre agresszívebb feleségével és gyermekeivel. Az asszony ezért megzsarolja őt, hogy elválik. Mivel erre mindene rámenne, s elképzelhető, hogy utcára is kerülne, úgy határoz, hogy eljátssza a mentálisan sérültet. Az ezt alátámasztandó tett elkövetéséhez egy másik országot választ, hiszen nem „sajárt földön” akarja tettét elkövetni.

Amikor viszont ott áll a peronon, valami elszakad benne. Már az egész világra haragszik, de főleg a fehér európaiakra.

***

Nyugodt szívvel kijelenthetjük tehát, hogy azon a bizonyos peronon nem az eritreai férfi gyilkolt. Ő csak a kovácsolt fegyver volt. Ezt a fegyvert pedig a védtelen édesanyára és még védtelenebb kisfiára a toleráns és befogadó nyugat fogta, hogy halálos csapást mérjen le rájuk.