Esti mese - a szegény gyerek meg a Wembley

VBT 2021. október 12. 17:38

Sokan latolgatják az esélyeket. És a sok esélylatolgató közül sokan jutnak el oda, hogy már magát az esélylatolgatást is kétesélyesnek tartják. Ami bizonyos, hogy hamarosan majd csak lesz valahogy! Mert ugye, egyszer is hogy volt?

***

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, annak volt egy fia, aki egy szép napon így szólt az édesapjához: - Édesapám! Van-e esélyünk mámma este Wimbledonban? – kérdezte, mert nagyon hülye volt a focihoz. De miután tisztázták, hogy a Wembley-re gondolt, az öreg így válaszolt neki: - No, elmondok neked egy mesét! Azzal neki is kezdett.

Egyszer volt, hol nem volt, de olyan régen, hogy nem volt még szabály arra, hogy a pozitív számokat ne lehessen múltidővel szorozni, lásd, 1 x volt, szóval élt egy szegény ember, meg a felesége. Hát ők olyan szegények voltak, hogy az akkori családvédelmi törvény nem tette lehetővé, hogy gyereket vállaljanak. No de pont velük szemben lakott egy közepesen gazdag ember, meg a felesége. Nekik született egy kicsike fiuk, a Palkó. De már amikor született, a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór. S mivel az esztenában laktak akkoriban, a nagy sivalkodást meghallotta a medve, meg a vért is megérizte. Rohant be az a hatalmas nagy állat a házba, hogy megegyen mindenkit. S ahogy legelőször a gyereket harapta vóna torkon, úgy esett, hogy elharapta a köldökzsinórt. Fel is lélegzett a kicsike, s nagy hangon fel is sírt. A medve meg úgy megijedt a hirtelen hangtól, hogy nyomban beleverte a fejét egy magányos ajtófélfába, aztán rögtön fel is dobta a bocskorát. No, teltek az évek, múltak az évek, Palkó nőtt, nőtt, cseperedett, s amikor olyan ötéves forma lehetett, megcsípte őt egy szúnyog, amitől hatalmas láza lett szegénynek, illetve közepesen gazdagnak, mivel egyedüli gyerekként ő volt az egyetlen örökös. Azon nyomban kapta is az anyja a karjába, s szaladt vele rohanvást az orvoshoz, mert hogy tél volt. Ja, bocs, ezt nem ide. Szóval tél volt, úgyhogy azért kellett szaladnia, mert mediterrán vérmérsékletűként nemigen szerette a hideget. (Igen, ezt ide akartam.) Hát, ahogy a karjában a gyerekkel a folyóhoz ért az asszony, véletlenül megbotlott, s hogy bele ne essen, eldobta a gyereket, hogy meg tudjon kapaszkodni. A kicsi Palkó pedig hopp, beleesett a zajló jeges folyóba, de olyan csurom vizes lett, hogy teljesen. Szegény anyja próbálta volna kihalászni, de igen nehezen ment. Először főtt kukoricával próbálkozott, aztán műléggyel, de végül egy uszadékfa sietett a segítségére, amivel ki tudta Palkót piszkálni a partra. S láss csodát, a jeges víz csodát tett! Elmúlt a Palkó láza. Innentől viszont őkelme úgy kerülte a vizet, mint ördög a tömjénfüstöt. Így vált a falu legbüdösebb legényévé, aki tényleg olyan büdös volt, hogy sokszor még saját magával se akart játszani. Így aztán amikor a válogatott legények elindultak párt keresni, neki csak az ebugatta hopp maradt, meg a petrezselymes fűzfakosár, hogy rögtön két álnépieskedő, sosemvolt szóképet is mondjak. Úgy elszomorodott ezen, hogy rögtön szólt az anyjának: - Édesanyám! Én elindulok szerencsét próbálni! Hátha találok magamnak egy szép leányt! - Jól van, fiam. – mondta az asszony – De azért a családit eztán is felveszem utánad, úgyhogy pénzt, azt nem adok, ellenben ruhát is csak azt, ami rajtad van! Megköszönte Palkó az édesanyja jóságát, s el is indult azon nyomban, hogy külországban szerencsét próbáljon. Ment, ment a legényke. Árkon át, bokron át, térült-fordult, pedig se tér, se Ford nem volt arrafele. No, ahogy így mendegélt, beért a szomszéd faluba. Úgy kábé tíz perc múlva, mert kurva közel voltak akkoriban még a falvak. Hát ahogy ott megy, mendegél, egyszer csak nem elbotlik egy járdán hagyott gereblye nyelében? S szerencsétlenje pont úgy talált esni, hogy fejjel neki egy magányos fának. Ez a magányos fa régóta magányos volt már, hiszen a növények akkortájt még nem tindereztek. De a törzse olyan kemény volt, hogy azonnal megrepedt Palkó koponyája. Hát csudák csudájára a repedésből előjött egy tündér, s azt mondta Palkónak: - Ide figyelj, Palkó! Én vagyok a te jótündéred, és kívánhatsz tőlem hármat! - Akkor egy csodatévő aranyhalat, egy dzsinnt, meg egy Mátyás királyt kívánok! – mondta a legényke, mert az agyrázkódás miatt hirtelen gyorsabban kezdett forogni az eszének a kereke. csak nem a megfelelő irányba. Mire pedig hármat számolt Palkó, ott termett előtte az aranyhal, a dzsinn, meg a Mátyás király is. Onnantól kezdve pedig az egyiktől is kívánt, a másiktól is kívánt, meg a harmadiktól is kívánt, s hirtelen annyi mindene lett, hogy már maga se tudta számon tartani. Még egy csudálatos feleséget is rendelt magának Fehéroroszországból az AliExpresszen. Máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Így fejezte be az öreg a mesét, s amikor befejezte, ennyit mondott még a gyerekének: - Látod, édes fiam, minden lehetséges. Csak nem minden valószínű.