Pesti Srácok

Vége a 22. Budapest Pride felvonulásnak, nem sérült meg senki

Véget ért a 22. Budapest Pride keretében rendezett felvonulás szombaton, nem sokkal este 6 óra előtt a Várkert Bazárnál. A Kossuth Lajos térről indult menet jelentősebb atrocitás nélkül haladt végig az Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila utca, Lánchíd útvonalon, a rendőrség közlése szerint a hídnál kellett feloszlatniuk egy ellentüntetést.

A menet útvonalának egy részére helyeztek ki kordonokat, a mellékutcákat rendőrök, illetve rendőrautók állták el - tapasztalták az MTI helyszíni tudósítói. Ezzel kapcsolatban Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője úgy fogalmazott, a mostani Pride sokkal szabadabb volt, mint az előző években, ami kedvező elmozdulás a jövőre nézve.

A rendezvényt csak néhány helyen zavarták meg ellentüntetők. A Vértanúk terénél mintegy harmincan tiltakoztak, a pólójukon látható feliratok szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, illetve a Betyársereghez tartoztak, de a rendőrök megakadályozták az atrocitást. Az Október 6. utcánál, majd a Lánchíd pesti hídfőjénél próbálta megzavarni egy-két ellentüntető a menetet, ám a rendőrök megakadályozták, hogy berohanjanak a tömegbe. Erről a rendőrség azt közölte: a szombatra "a Budapest Pride 2017 szervezői részéről újonnan bejelentett, a korábbi felvonulástól eltérő menet útvonalán", a Lánchíd pesti hídfőjénél feloszlattak egy előre be nem jelentett ellentüntetést; nem sérült meg senki.

MTI

PestiSracok facebook image
Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválja, a 22. Budapest Pride felvonulásának résztvevői Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.