A kormányerőkkel ellentétben nem hosszabbítják meg a tűzszünetet az afganisztáni tálib lázadók – közölték vasárnap a tálibok. A fegyvernyugvás három napig tartott, és a ramadán muszlim böjti hónapot lezáró ünnep miatt egyeztek meg abban.
A tűzszünet ma este lejár, és nekünk nincs szándékunkban meghosszabbítani, mi folytatjuk hadműveleteinket – jelentette ki a tálibok szóvivője vasárnap az AFP hírügynökséghez eljuttatott közleményében. Asraf Gáni afgán elnök szombaton bejelentette, hogy határozatlan időre meghosszabbítja a tálibok lázadókkal szemben öt napja meghirdetett tűzszünetet. Gáni arra kérte a tálibokat, hogy ők is tegyenek így, és üljenek tárgyalóasztalhoz a kormánnyal. Hivatala emellett – a békülési szándék jeleként – azt is közölte, hogy a hatóságok szabadon engedtek negyvenhat tálib foglyot. A lázadók bejelentése után az elnöki hivatal közölte, hogy nem határozatlan időre, hanem tíz nappal hosszabbítják meg a tűzszünetet, a biztonsági erők azonban megvédhetik magukat, ha támadás éri őket.
Az államfő szombaton méltatta az afgán vallástudósoknak a tűzszünetben játszott szerepét is. Egy héttel ezelőtt történelmi jelentőségű fatvát adott ki a harmincnégy afgán tartományból összegyűlt vallási elöljárók tanácsa hét pontból álló rendeletében az iszlámmal ellentétesnek és főbenjáró bűnnek minősítette az öngyilkos merényleteket és robbantásokat. Afganisztán 2001-es amerikai megszállása óta – amikor a tálibok voltak hatalmon Kabulban – ez volt az első országos szintű szabályozott tűzszünet a lázadók és a kormányerők között, és remény volt arra, hogy esetleg tárgyalások kezdődnek a felek között. Ez a remény azonban elillant, amikor – még az elnöki bejelentés előtt – harminchat halálos áldozatot hatvanöt sebesültet követelő robbanást követtek el ismeretlenek a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban a tálib lázadók és afgán katonák egy közös ünnepségén, ahol az egymással háborúban álló felek képviselői szintén együtt töltötték az íd al-fitr ünnepét.
A tartományi kormányzó szóvivője közölte, hogy a Dzsalálábádtól huszonöt kilométerre fekvő Rodat körzetben egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát kocsiba rejtett pokolgéppel. A tálibok szóvivője akkor hangsúlyozta: nincs közük a támadáshoz, saját harcosaik is meghaltak a robbanásban. Röviddel a történtek után az Afganisztánban is jelen lévő Iszlám Állam dzsihadista szervezet – amely nem vett részt a tűzszünetben – jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. A terroristák szócsöve, az Aamák hírügynökség részleteket mellőzve azt jelentette, hogy a merénylő afgán erők gyűlését vette célba. Vasárnap is volt egy öngyilkos merénylet, szintén Nangarharban, a tartományi kormányzó dzsalalábádi rezidenciája közelében, és legkevesebb tíz ember halálát okozta. Egyelőre egyik szervezet sem jelentkezett, hogy ők követték volna el a támadást, de feltehetőleg ismét az Iszlám Állam áll a történtek mögött.
Forrás: MTI. Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS