Pesti Srácok

Végre annyit kapott két bűnöző, amennyit érdemel

Végre annyit kapott két bűnöző, amennyit érdemel

A két férfi késsel rabolt ki felfegyverkezve egy élelmiszerüzletet.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség bíróság elé állította a terhelteket, amely alapján a bíróság súlyos fegyházbüntetésre ítélte őket elsőfokon. A vád szerint egy 65 és egy 25 éves férfi 2020. augusztus 25-én az esti órákban bementek egy II. kerületi élelmiszerüzletbe, azért, hogy rablással pénzhez jussanak. Mindketten elővettek egy-egy kést és megfenyegették az eladót, így szerezve meg 120 ezer forintot a pénztárból és egy a pulton talált pénztárcából. A rablók, amikor egy vásárló belépett az üzletbe, elmenekültek.

A Budapesti II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói példás gyorsasággal, két napon belül azonosították és elfogták a két támadót, amelyben szerepet játszott, hogy a két férfi tömegközlekedési eszközzel érkezett a helyszínre, és a villamoson nem takarták el az arcukat maszkkal. A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a gyanúsítottakat szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt egy hónappal a cselekményt követően bíróság elé állította. A bíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki, a 65 éves férfit mint erőszakos többszörös visszaesőt 15 év, társát 8 év fegyházbüntetésre ítélte és mindkettőjüket határozott időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság az idősebb férfit kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Az ítélet nem jogerős, azt az ügyészség tudomásul vette, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. A vádlottak letartóztatásban vannak.

Forrás: Ügyészség

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.