Pesti Srácok

Végső búcsút vettek Mécs Imrétől

Végső búcsút vettek Mécs Imrétől

Utolsó útjára kísérték pénteken az Óbudai temetőben Mécs Imrét. Az 1956-os halálraítéltet, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapító tagját, volt országgyűlési képviselőt Beer Miklós nyugalmazott váci megyés püspök búcsúztatta.

A gyászszertartáson, amelyen megjelent számos korábbi és aktív politikus, Beer Miklós kiemelte, hogy Mécs Imre egész élete a jóért folytatott harcban telt el, mert az Isten erre teremtette.

– mondta az elhunytról Beer Miklós. Fischer Ádám karmester a barátok nevében kijelentette: "olyan embertől búcsúzunk", aki életével példát mutatott.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– fogalmazott Fischer Ádám. Závada Pál író is arról beszélt, hogy Mécs Imre a szabadságért hajlandó lett volna a legnagyobb kincsét, az életét is feláldozni. Hozzátette: 1956 élménye belső iránytűjévé vált és vezette őt egész élete során. Felidézte, hogy Mécs Imre ott volt a diktatúra lebontásánál és a demokratikus ellenzék bölcsőjénél.

– fűzte hozzá.

– mondta a volt politikusról Závada Pál.

Az életének 90. évében elhunyt Mécs Imre sírja Göncz Árpád volt köztársasági elnök nyughelye mellett, Csoóri Sándor költő, író, politikus síremléke közelében van.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.