Az emberek genetikailag különbözőek, avagy egy Nobel-díjas megalázása
Ezt az állítást azok az emberek képtelenek értelmezni, akik a liberális ideológiai rendszer bűvkörébe kerültek. Nemcsak a tőrőlmetszett liberálisok, hanem olyan, eredetileg természettudományos képesítéssel rendelkező emberek sem, akikre az a környezeti nyomás, amelyet a liberális közeg kifejt, túl erős hatást gyakorol. Ennek tudható be - na és az eszelős rosszindulatnak -, hogy egyes kijelentéseinek állítólagos rasszista tartalma miatt kutatóintézete (a New York-i Cold Spring Harbor Laboratory) megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amely munkájáért Nobel-díjat is kapott.
A fejlett nyugaton ugyanis az vált divattá, hogy komplex természettudományos kijelentéseket és természettudományos tényekre hivatkozó, de azon kívüli kijelentéseket az ultraliberális voluntarizmus alapján ítélnek meg. Watson kijelentései ugyanis nem rasszisták, hanem tényszerűek, ha csak természettudományos, biológiai-genetikai alapon tekintünk rájuk.
Az az állítás ugyanis nem vitatható, hogy nincs két genetikailag egyforma ember. Az egypetéjű ikrek sem teljesen azonosak, hiszen szinte bizonyosan bekövetkeznek olyan apróbb genetikai mutációk, amelyek a másiknál szinte bizonyosan nem. Elvileg nem lehetetlen két teljesen azonos ember, csak szinte végtelenül valószínűtlen a létezése egy ilyen párosnak.
Szemmel látható - a legszorosabb értelemben szemmel is -, hogy az emberi faj különböző, egymástól eltérő genetikai alapvetéssel rendelkező csoportokra bomlott az evolúció során. A testméret, a bőrszín, a koponyaforma, fizikai képességek, de számtalan belső szervezetszintű rendszer is lehet tendenciaszerűen különböző (például egy enzim kicsit más, és molekulaszinten és hatékonyabban látja el feladatát). A bőrszín fogalma könnyen definiálható, de a váz- és izomrendszer apró különbségeiből következő fizikai képességek eltérése már nehezebben ragadható meg köznapi nyelvezettel (habár egy futóversenyen szembeszökő), a tápanyag-lebontási és raktározási folyamatok pedig már csak szakmai fogalmakkal írhatóak le pontosan, a valósághoz közelítően. Az meg, hogy egyes betegségek, gyógyszerhatás-mechanizmusok sem egyformák a rasszok, törzsek, egyes emberek esetében, az átlagember számára már teljesen felfoghatatlanok.
Ha viszont az emberek nem egyformák, sőt nem is tudnak egyformák lenni, sőt döbbenetesen különbözőek, úgy, hogy döbbenetesen hasonlatosak is egymáshoz, akkor hamar ott tartunk, hogy nemcsak egyedi szinten, hanem az emberek közötti rokonsági fokozatoknak megfelelően feltételezhetünk valamiféle kifejezett biológiai különbségeket. Legalábbis azt bizonyosan állíthatjuk, hogy statisztikailag igaz állításokat tehetünk bizonyos jól definiált tulajdonságok arányára egyes populációkban.
Ez idáig még jól érthető.
A probléma ott válik áttekinthetetlenné, elvileg áttekinthetetlenné, hogy az ember annyira összetett rendszer, hogy az általános állítások mind statisztikaiak lesznek. Illetve a legfontosabb emberi tulajdonságok definiálhatatlanok és összemérhetően nem is detektálhatóak, nemcsak két ember, hanem embercsoportok esetében sem. Az állítható, hogy bizonyos embercsoportokban több olyan ember van, aki gyorsan tud futni vagy sokat és gyorsan, más embercsoportokhoz képest. Ezt a különbséget még lehet egyes jól megragadható tulajdonságokkal magyarázni, de bonyolultabb képességek esetén erre már egyre kevésbé van lehetőség.
Az intelligencia pedig kultúrafüggő is, tehát egyszerre kell figyelemmel lenni az egyén képességeire és arra, hogy milyen fajta intelligenciát is akarunk figyelembe venni - ne adj' Isten mérni. Még olyan egzaktnak tűnő képességek esetében, mint a matematikai tehetség is, szerepet játszik a kultúra, a matematikának az adott kultúrában létező megközelítése. Az intelligenciának nincs olyan definíciója, amely kontextusfüggetlen, "háttérfüggetlen" lenne, és a háttér pedig mindig esetleges és más.
Az pedig teljesen átláthatatlan a számunkra jelenleg, hogy a viszonylag zárt rendszerben kialakuló kultúrák esetében az évezredek során a kultúra alapozott-e - és hogyan - az adott, viszonylag zárt populáció speciális képességeire, illetve volt-e bizonyos tulajdonságokra szelekciós nyomás. A környezeti tényezők természetesen a legutóbbi időkig komoly szelekciós nyomást képeztek, de hogy a kultúra és annak változásai milyet, arra inkább spekulációk hozhatók csak létre, nem pedig megalapozott állítások.
A technikai civilizációt leginkább az európai fehér ember és az általa létrehozott kultúrák alapozták meg. Eldönthetetlen, hogy amennyiben az afrikai, dél-amerikai és ázsiai kultúráknak még több ezer éve van arra, hogy külső behatásoktól mentesen fejlődjenek, milyen irányba változtak volna.
Úgy tűnik, hogy a technikai civilizáció következményeit, illetve eszközeit az európai emberek jobban kezelték, legalábbis rövid távon. Hosszú távon viszont bizonyosan nem, látva a jelenlegi válságot.
Ezért az kijelenthető, hogy ha az intelligenciát a technikai fejlődésre való alkalmasságra és az ahhoz kapcsolódó tulajdonságokra redukáljuk, akkor a fehér ember statisztikailag, mint csoport, valószínűleg „intelligensebb”.
Ha viszont a kultúrák folytonosságát és a környezeti kihívásokra (másik kultúrákra is) való reagálóképességét tekintjük az intelligencia, az értelem jelének, akkor mind az európai, mind a Föld szinte minden kultúrája és embercsoportja válságban van.
Az emberi értelem, mind a fehér ember, mind az afrikai őslakosság „értelme”, intelligenciája kudarcot vallott Afrikában. Nem mintha mi annyira sikeresek lennénk itt Európában akár. Watson csak annyit mond (igaz, nagyon áttételesen), hogy az afrikai őslakosság általában kevesebb alkalmazkodási képességet mutatott, mint az európai őslakosság az elmúlt 200 évben. És ezt természetesen nem politikailag korrekt nyelvezettel teszi. Miért is tenné, a politikai korrektség biztos nem az értelem jele egy populáció kultúrájában.
Watson egyébként ateista és lelkes „haladár” volt egész életében. A genetika egészére vonatkozó, egyébként nehezen kétségbevonható áttekintő tudása alapján az értelem és intelligencia igen szűk területre koncentráló definíciója felhasználásával tett kijelentései miatt történő üldözése és megalázása szomorúan igazolják az emberi értelemre vonatkozó pesszimista kijelentéseit. A természettudományos gondolkodás dogmatikus korlátozása a liberalizmus nevében, amit itt is tapasztalhatunk, nekünk, kelet-európaiaknak nagyon ismerős. Lehet, hogy Watsonnak nincs igaza, vagy lehetne kedvesebb és udvariasabb. A liberálisoknak viszont bizonyosan nincs igaza, és tőlük semmiféle belátás nem várható.
Fotó: historia-biografia.com
