Játék a határoknélküliséggel
Éppen a Fidesz kizárásán ügyködik az Európai Néppárt, hogy addig se kelljen szembenéznie a tényleges problémájával: eldönteni, hogy elutasítja vagy támogatja a tömeges bevándorlást a harmadik világból. Manapság tulajdonképpen az összes vita erről folyik Európában, hiszen amikor a jogállamiságunkért meg a CEU-ért aggódik a Fényességes Haladó Nyugat, akkor is az aggasztja őket, hogy ragaszkodunk a kereszténységhez, a muzulmán világ nagy barna szempárjaiból viszont nem kérünk. Manapság ez már állandó vita tárgya, ami akkor lesz különösen megdöbbentő, ha visszanézünk a ‘90-es évek Európájára, amelyre jobban emlékszünk, mint hinnénk. Amikor még nem a migránsérzékenyítésről szólt a szórakoztatóipar.
A ‘90-es éveket lehet szeretni vagy utálni, sőt tapasztalatból mondom, hogy az eurodance-ért lehet úgy rajongani, hogy akkoriban utálta az ember. Ha viszont azt mondom, Játék Határok Nélkül, akkor eltűnnek az ízlésbeli különbségek, és mindenki arcára nosztalgikus mosoly ül ki. Nemcsak ezért érdemes azonban felidézni a műsort, amelyben rátalálunk korunk legfontosabb konfliktusára is, úgy, ahogy az ma már egyáltalán nem lenne megengedett. Ennyit faragtak a szabadságunkból 1994 óta.
A múltba visszatekintésnek az érzelmi hatáson túl is van értelme, mert levonhatunk néhány kézenfekvő tanulságot. Egyértelműen megállapítható például, hogy a mi első részvételünket hozó 1993-as első évadban a magyar nézők mennyivel rosszabbul öltözöttek voltak a nyugat-európaiaknál. Ehhez képest ma már alig észrevehető a különbség egy magyar és egy nyugat-európai polgár öltözéke között, tehát kinézetre, életmódra, életszínvonalra szembeötlően sokat lefaragtunk a hátrányunkból. Ennél húsbavágóbb változások is megütik azonban az ember szemét, ha visszatekint.
A máltaiak rendszerint az esélytelenek nyugalmával játszó csapat voltak, versenyben a görögökkel az utolsó előtti helyért. Ellenben roppant hangulatos versenyt tudtak összehozni házigazdaként, amely a saját történelmük és kultúrájuk mellett a kereszténységről és a mohamedán hódítás elleni küzdelemről szólt. Akkor még simán szabad volt ezekről nemcsak beszélni, hanem egy teljes szórakoztató műsort alapozni rájuk. Képzeljük el viszont a mai balliberális politikusokat, álcivileket és a pincsisajtójukat, micsoda felháborodott rikácsolást adnának elő egy ilyenre! Épp ezért meg se meri próbálni senki. Közben pedig nagyokat aggódnak a szabadságjogok magyarországi állítólagos hiányán. Már az is egészen retrográd, haladásellenes magatartás, hogy a játékban részt vevő települések kisfilmjeiben rendszerint az azok büszkeségeit jelentő templomokat mutatják kiemelten. Azóta viszont már eljutottunk a szabadság és a fejlődés olyan szintjére, hogy egyes helyeken inkább lerombolják a templomokat.
A máltai történelem elsősorban a keresztény öntudatról, valamint a muzulmánok elleni védekezésről, harcról szól. Így Szent Pál apostol ottani hajótöréséről is megemlékeztek egy versenyszámmal. Hittérítés, hatalmas kereszteket cipelő játékosok – hát mit szólhatnak ehhez az ateisták, őket miért nem jeleníti meg a játék?! Ilyen kérdések akkoriban még kevésbé merültek fel, pedig nem volt ez olyan régen.
A Földközi-tenger közepén, stratégiai helyen fekvő szigetcsoport hamar a terjeszkedő mórok (észak-afrikai muzulmánok) célpontjává vált a középkorban, akik több, mint két évszázadra el is foglalták Máltát, elnyomva, különadókkal sújtva a keresztény őslakosságot. Az egyik játék egy mór ostromot idézett meg, amikor a támadók az erődítményt védő máltaiaknak küldött kenyérszállítmánnyal jelezték, hogy nem kiéheztetéssel, hanem erővel akarják legyőzni őket. A keresztény védők viszont a kenyereket sajttal küldték vissza, így megüzenve, hogy bőven van ellátmányuk, és kitartóak lesznek. A kora újkortól egy másik agresszív muzulmán hatalom, az oszmán törökök bukkantak fel, akik a mórokhoz hasonlóan a Nyugat-Európa elleni támadás ugródeszkájának szánták az ekkor már a johannita lovagrend birtokában álló Máltát. Egészen felháborító, hogy az 1994-es játék nem a megbékélés hangján szólt a törökök elleni harcokról, és a jövőbe tekintés, illetve a muzulmán jövevények befogadása, integrálása helyett az ostrom elleni védekezést elevenítette fel.
Nem beszélve a muzulmán fogságba esett nők kiszabadításáról.
Ma már esélye sem lenne ilyen műsorszámnak átmenni a végtelenül szabad liberális demokrácia cenzúráján, hiszen ne adj Isten sértené a kölni nőzaklatók érzékenységét.
Kérdés, hogy a jövő hasonló játékaiban hogyan jelenítik majd meg a betolakodókat készségesen Európába taxiztató NGO-hajókat, a kizárólag a migránsok épségéért aggódó, az európaiak épségét figyelmen kívül hagyó álcivil derpegést és a mindezeket szentesítő uniós fősodratú politikát. Valószínűbb, hogy ezek inkább ugyanúgy kimaradnak majd a játékból, mint a máltai arab hódítás kevésbé dicsőséges időszaka. Feltéve persze, hogy a saría egyáltalán megengedi az ilyesféle játékokat.
