Levelet kaptunk a Fővárosi Törvényszéktől!
A levelezés megindulását őszinte örömmel üdvözöljük, mert szerintünk - és cikkeink is erre irányultak csak és kizárólag - felettébb szükséges lenne már a párbeszéd a jogrendszert működtető emberek és a társadalom között. Álláspontunk szilárd: olyan országban akarunk élni, ahol a jogerős bírósági ítéleteket végre kell hajtani, akkor is, ha nem értünk vele egyet. De cserébe a jogrendszernek és a jurátus kaszt képviselőinek, a jog logikájából következő igazságon kívül figyelembe kell vennie az emberi józan észből következő igazságot is. Felszólamlásunk célja csak egyedül ez. Kérem a Kedves Olvasót, hogy a szöveg további részében - mint ahogy a címben se - ne találjon, keressen vagy fedezzen fel semmiféle iróniát. Tényközlések következnek, amely tények viccessége a világmindenség sajátosságaiból következik és nem a mi perverz ízlésünkből. (Jóakaratú válaszunk végén a levél teljes terjedelmében olvasható.)
Jogrendszerünk több tízezer oldalnyi szabályból tevődik össze, amelynek egyidejű ismerete lehetetlen. Még a szigorúan az igazságszolgáltatás működésére vonatkozó joganyag is átláthatatlan az olyan ember számára, aki nem ezzel foglalkozik hivatásszerűen. Ráadásul a rendszer rendszeresen változik, a jogalkotó alapfogalmakat nevez át, illetve definiál újra, nyilván a könnyebb érthetőség, vagy a változó, fejlődő világ kedvéért. A jogász kaszt szakzsargonja, a rendszer belső szokásjoga csak tovább lehetetleníti, hogy a halandók helyesen értelmezzék és használják a szaknyelvet vagy akár a rájuk vonatkozó, konkrét következményekkel járó jogszabályhelyeket. Nyilván pongyolán fogalmaztam, átugrottam jogi értelemben lényeges összefüggéseket. De nem nekem és mindenki másnak kell jogászul beszélnünk, hanem a jogászoknak kellene emberül.
Az általam elkövetett publicisztika célja - mint hasonló tárgyú írásaim mindegyikében - az volt, hogy az érintetteknek aránytalan érdeksérelmet okozó rendszerhibákra felhívjam a figyelmet. Lényegileg a konkrét egyedi eseményektől függetlenül nyilvánvaló rendszerhiba az, hogy egy büntetőügyben, ahol vannak alaposan gyanúsítható személyek, 14 év után nincs jogerős ítélet. Szerintem egyébként az is rendszerhiba, ha két év múlva nincs. Ez rombolja az igazságszolgáltatás hitelességét, méltánytalan a bírókkal, ügyészekkel szemben, egyenesen durván aljas az áldozatokkal és a tanúkkal szemben. És ha nem a vádlottak ügyvédei intézték így a dolgot, akkor a vádlottakkal szemben is az, akkor is, ha a vádlottak egymás elleni játszmáinak következménye.
Vagyis magyarul - remélem, jól értem - a vádlottak és védőik, visszaélve a jogrendszer igazságos tárgyalást biztosító védőelemeivel, rendszerszerűen elfogultnak minősíttették az ügyben kirendelt bírókat. Ha ez így van, az a társadalomra és a jogalkotóra tartozik, és a bíróknak és ügyészeknek ezt a köz számára nyilvánvalóvá kell tenniük, sokkal erősebb kommunikációs eszközökkel, mint eddig.
Az, hogy ezeket az eseményeket, bírói döntéseket, jogi csűréscsavarásokat köznyelvileg nem lehet valósághűen leírni és elfogadtatni a társadalommal, az nem a társadalom hibája. Ha pedig a vádlottak és az ő ügyvédeik machinációi idézték elő a helyzetet, akkor ez a lehető legnagyobb szégyene az igazságszolgáltatásunknak.
A 14 év az 14 év.
Azt várjuk a jogásztársadalomtól, a bíróktól és az ügyészektől különösen, hogy ne csak részei legyenek az igazságszolgáltatásnak, hanem az értelmetlen jogkiterjesztések és a pozícióik megvédése helyett a társadalom elvárásának megfelelően küzdjenek meg a bíróságok, a vádhatóság hatékony és igazságos, valamint gyors működésének törvényi biztosításáért. Ebben a társadalom, az igazságszolgáltatás és a kormányzat egymás szövetségesei a bűnözők, a joggal visszaélők és az ügyvédi kar egy része, illetve a jogásztársadalom önérdekét követő kisebbségével szemben.
Többen vagyunk és erősebbek vagyunk, mint néhány bűnöző és néhány voluntarista, életidegen jogtudor és ügyvéd.
Reményeink szerint egy olyan kommunikáció indul most el a bíróságok és a sajtó között, amelyből a társadalom és a jogalkotó is sokkal jobban megértheti, hogy mi az, ami működik és mi az, ami nem.
Nem a bíróságoknak és nem nekünk, a sajtónak lehet itt igaza, hanem csakis a társdalomnak, amely gyors, értelmezhető időkereten belüli és az igazságérzetének megfelelő ítéleteket vár. Ha nem kapja meg, a mi felelősségünk, hogy elmagyarázzuk neki, miért nem. Ezzel eddig adósak maradtunk.
Fővárosi Törvényszék Sajtótitkárság részéről:
Tisztelt Huth Gergely!
Tisztelt Csibra Tibor!
Tisztelt Bálint Botond!
A Pesti Srácok.hu-n 2019. március 26-án „Tizennégy év, hetedszerre is első fok! – Magyar bíróság, én így szeretlek!” címmel publikált írásukban (elérhetőség: https://pestisracok.hu/tizennegy-ev-hetedszerre-is-elso-fok-magyar-birosag-en-igy-szeretlek/) egy konkrét eljáráshoz kapcsolódó tárgyi tévedésből kiindulva tesznek súlyos megállapításokat az igazságszolgáltatás egészének működésével kapcsolatban. Már e helyütt fontosnak tartjuk azonban megjegyezni azt is, hogy fent hivatkozott cikküknek egy nappal korábban már volt előzménye – ld. „Nyolcadszorra is a finisébe ért a tescós rablók büntetőpere”. (Forrás: https://pestisracok.hu/nyolcadszorra-is-a-finisebe-ert-a-tescos-rablok-buntetopere/)
Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a hivatkozott írásokban bemutatott eljárás dokumentumokkal igazolható folyamata az alábbi módon alakult.
1. A bűncselekménnyel kapcsolatban az ügyészség eredetileg az akkori nevükön még a Pest Megyei Bíróságon, a Fővárosi Bíróságon, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságon nyújtott be vádiratot. Az ügyek egyesítése a Pest Megyei Bíróságon történt meg, ahol egymást követően négy bíró is foglalkozott az üggyel. Az I. rendű vádlott mind a négy bíró esetében kizárásukat kérte. Ezt követően 58 tárgyalási nap után a teljes Pest Megyei Bíróság bejelentette az elfogultságát, ezért a Fővárosi Ítélőtábla 2012. január 31-én a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki az ügy letárgyalására, ahol a büntetőeljárást elölről kellett kezdeni. Az előzőekből következik, hogy az elsőfokú eljárás a Fővárosi Törvényszék kijelölését megelőzően el sem jutott a perbeszédekig, nemhogy befejeződött volna!
2. A Fővárosi Törvényszék kevesebb mint két év alatt, 70 tárgyalási nap után nem jogerősen befejezte a bizonyítási eljárást és – az első ízben megtartott perbeszédeket követően (!) – ítéletet hirdetett.
3. Ezt követően a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és a büntetőeljárás megismétlésére kötelezte a Fővárosi Törvényszéket. A valóságban tehát most másodszor kerül sor az elsőfokú eljárás lefolytatására!
Következésképp sem nem „hatodik”, sem nem „hetedik”, sem nem „nyolcadik” alkalommal hangzanak el a napokban perbeszédek a Fő utcában S. P. és társai ügyében!
Egyébiránt a bírói ítéletek nem egyéni- vagy csoportérdekeken, hanem jogszabályokon ÉS bizonyítékon (!) alapulnak. Az ítéletek indokolásában minden esetben – a Bálint Botond által olyannyira hiányolt – tényekre alapítva és logikai úton kell számot adniuk a bíráknak a bizonyítékok mérlegeléséről, értékeléséről. A büntetőeljárási törvény által biztosított jogorvoslati lehetőség pedig többek között azt hivatott szolgálni, hogy az esetleges hibák korrigálása megtörténhessen akár az elsőfokú bíróság döntésének megváltoztatásával, akár annak hatályon kívül helyezésével. Az ítéleteket minden esetben bírák hozzák, természetesen a hatályos jogi norma által biztosított keretek között.
Tisztelt Huth Gergely!
Tisztelt Csibra Tibor!
Tisztelt Bálint Botond!
Ismételten felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy az FT Elnöksége, szóvivője és Sajtóosztálya mindenkor készséggel áll rendelkezésére az újságíróknak, segít megválaszolni az esetleges kérdéseket, valamint tisztázni a félreértéseket.
Üdvözlettel:
Sajtóosztály
