Minél rosszabb az országnak, annál jobb az ellenzéknek – gondolták a baloldalon. Nem jött be!
Két napon belül három súlyos vereséget szenvedett a baloldal, és összeomlott a nagy terv is. Nem sodródunk bele a háborúba, nem fogja senki elzárni a gázcsapokat és megkapjuk az uniós helyreállítási alap előlegét is. Bármennyire is erőlködött a baloldal, ismét Orbán Viktor győzött. Okafogyottá vált a válságnarratíva, szánalmat kelt most az ellenzék nyomorult árulása. Nem jött be az az elképzelés, miszerint minél rosszabb az országnak, annál rosszabb a kormánynak, így annál jobb az ellenzéknek.
Hiába a baloldal most már nyíltan vállalt háborús retorikája, a NATO nem küld csapatokat az orosz–ukrán frontra, Magyarország kimarad a háborúból. Nem sikerült a baloldalnak belesodorni minket. Győzött a kollektív józan ész és a magyar érdek. Hiába követeli kórusban minden baloldali párt, hogy zárjuk el a gázcsapokat, az Európai Unió nem vezet be szankciót a földgáz és a kőolaj szállításokra, így megmarad a rezsicsökkentés.
Az Európai Bizottság – Orbán Viktor személyes kérésére – napokon belül hozzáférhetővé teszi az uniós helyreállítási alap előleg részét, így az ország hozzájut az eddig jogtalanul elzárt pénzügyi forrásokhoz. Három a magyar igazság, egy a ráadás. Április 3-a lehet a ráadás?
Ha nincs válság, teremts egyet!
Mikor az okokat keressük a baloldal háborús retorikájára, óhatatlanul két nyilvánvaló dolog juthat az eszünkbe. Az évszázados megfelelési kényszer és a válságteremtés. Előbbiről tudjuk, hogy a „hazai” baloldal génjeibe van kódolva, az utóbbiról csak sejtjük. Moszkvának vagy Brüsszelnek megfelelni, a magyarságtól idegen kulturális és politikai mintákat kritika nélkül lemásolni, birodalmi érdekeket kiszolgálni sosem állt távol tőlük, bármilyen is volt az összetételük. Ahogy most is sietett „jófiút” játszva, előre ajánlkozni, katonákat és fegyvereket küldeni Márki-Zay Péter, majd Cseh Katalin–Berg Dániel páros, a G. Sorost Nobel-díjra felterjesztő majdnem köztársaságielnök-jelölt Iványi Gábor és Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc egykori honvédelmi minisztere. Majd jött Fekete-Győr András, aki duplázott és ismét az „elrettentés politikájával” ijesztgetett – mert ő rettentő erős. De Rónai Sándor a Demokratikus Koalícióból és a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita is katonákat vagy fegyvert küldene. Legutóbb pedig az LMP-s Kendernay János nyilatkozott erről.
Úgy tűnik, hogy sikerült összehangolni a háborúpárti kommunikációt a baloldalon, nincs mellébeszélés, érdemes volt hát leigazolni Simon Andrást az ATV-től. Kevésbé feltűnően, de ugyanígy volt ez a válságteremtéssel is, hisz válság nélkül okafogyottá válik a szűnni nem akaró baloldali „reformtörekvés”. Ha nincs válság, akkor nincs okunk a progresszióra sem. A baloldalnak úgy kell a válság, mint éhezőnek a kenyér. Ha nincs válság, akkor teremteni kell. Aktuálisan: El kell zárni a gázcsapokat, meg kell akadályozni, hogy Magyarország hozzáférjen az uniós forrásokhoz, háborúba kell sodorni az országot. Három lehetőség, három próbálkozás. A baloldal mindegyikre vállalkozott. Úgy tűnik, hogy az elmúlt tizenkét év ellenzéki lét tényleg a lehető legrosszabbat hozta ki a belőlük…
Kommunikációs zárvány, politikai börtön
A megfelelési kényszer és a válságteremtés mellett még egy oka van annak, hogy a baloldal azt mondja, hogy küldjünk katonákat vagy fegyvereket az orosz–ukrán frontra. Egyszerűen nem képesek mást mondani. Az elmúlt egy évben gyönyörűen belemanőverezték magukat egy olyan kommunikációs zárványba, amiből nehéz kitörni. Mivel nem volt valódi politikai mondanivaló, így maradt a negáció. Ha a kormány A-t mond, akkor az ellenzék „nem-A”-t válaszol. Ha a kormány szerint ki kell maradnunk a háborúból, akkor az ellenzék szerint nem. Persze, ezzel a felelősséget nem lehet elkenni, hisz az ellenzék dönthetett volna ezúttal úgy, tekintettel a háborúra, hogy most nem hepciáskodik, nem mond mindennek ellent. Hogy a nemzeti minimum elkoptatott fogalmát ezúttal komolyan veszi és felajánlja segítségét a kormánynak abban, hogy az ország ne sodródjon bele a háborúba. De nem ezt tette. Inkább próbált válságot előidézni. Megfelelési kényszer, válságteremtés és törhetetlen politikai börtön – ezek vannak tehát a háborús retorika mögött. És mintha még egyszer nekifeszülnének, hátha mégis…
Ennél is rosszabb, hogy most már néhány szélsőséges ukrán politikus is így provokál. Vajon az ellenzék kit választ most? A magyar érdeket vagy a másikat?
