Pesti Srácok

Már nem fasizmus a szovjet emlékművet szidni?

Már nem fasizmus a szovjet emlékművet szidni?

A Momentum Szabadság téri tiltakozása a szovjet emlékmű lábánál minimum tekinthető meglepőnek, nem? Így rögtön in medias res kezdve, eddig ugye azt szokhattuk meg - legalábbis az elmúlt évtizedekben, sőt, években is így volt -, hogy aki a megszállási műtárgy ottlétének okait firtatja, az legalábbis a fasizmus előszobájában jár, akinek pedig ahhoz is volt mersze, hogy konkrét akcionalitást fejtsen ki az emlékmű szellemisége ellen, az maga volt a mélybarna veszély.

Hiszen ilyet leginkább Budaházytól, Toroczkaitól vagy éppen Novák Elődtől láttunk és minduntalan érkezett is a balos sajtó felemelt ujjú, kissé leereszkedő, némileg rettegő, de mindenképpen sommás megállapítása: no pasaran! Nem engedhetünk a fasiszta önkénynek, amely a felszabadítást megszállásként akarja bemutatni, nem engedhetünk a rongálásának, nem engedhetünk a legalábbis marcia su Romát idéző látképeknek!

Erre most nem azt kell látnom, hogy a talán legprogresszívebb magyarországi párt, akitől Gyuri bácsiék eddig minimum azt várták, hogy az ifjakat, a fejletteket, a történelmi sötétséget már maguk mögött hagyókat szólítsák meg, pártelnökileg vonul ki a Szabadság térre, veszi körbe nemzeti színű szalaggal a megszállás emlékét és követeli annak eltávolítását? Hogy megváltozott ez a mese is, nem?

Mert ebben aztán nem lenne sok vitám Gelencsérékkel. Kisebbfajta ünnepnap volna, ha valóban sor kerülhetne annak az izének az elbontására, amely száz- és százezernyi magyar nő megbecstelenítését, milliószámra elrabolt javakat, töménytelen szenvedést és halált jelképez. Minden volt a szovjet csapatok megszállása Magyarországon, csak nem felszabadítás. Komolyan mondom, ha legalább ebben lehetne egy minimális megegyezés politikai oldalak között, már sokkalta előrébb járnánk a 21. században. A pár évvel ezelőtti Nagy Imre-cikkeimmel is némileg tanújelét adtam annak, hogy a magyarországi baloldali hagyományok felé meglehetősen kevés érzékenységgel rendelkezem és mély örömet érzek, ha ezek társadalmilag is egyre elfogadottabbá válnak.

PestiSracok facebook image

Csakhogy.

Csakhogy itt szó nincs arról, hogy ezt a Momentum komolyan gondolná. Eleve, ettől a Gelencsér vezette gárdáról, ettől az elnökségtől, amely elmondhatja magáról, hogy a rendszerváltoztatás utáni Magyarország messze legjelentéktelenebb, parlamenti képviselettel bíró pártelnöksége, mégis mit várnánk? Segítség nélkül valószínűleg azt sem tudnák pontosan, hányadikát írunk. Ehhez elég csak megnézni Gelencsér Ferenc teljesítményét az augusztusi Tranziton - állítólag egyes pornómegosztók is közzétették BDSM-kategóriában -, ahol Gulyás Gergely önmagát már példásan visszafogva próbálta nem nagyon megalázni a látványosan felkészületlen pártelnököt, vagy éppen csak visszagondolni arra, ahogy néhány hete Gelencsér csak annyit írt ki a közösségi oldalára: kitartás!

Nem, semmilyen antibolsevista attitűd nem tükröződik ebben. Hogy is lehetne, amikor mindannyian Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára ölében ülnek? Annak a Gyurcsánynak, aki még az utolsó, rendszerváltoztatás előtti pillanatban oda tudott kerülni a pártállami elit küszöbére, beházasodni a komcsi arisztokráciába és ennek köszönhetően jelentős vagyonra és befolyásra szert tenni? Ez az a Gyurcsány Ferenc, aki minden egyes forintját, vagyontárgyát annak köszönheti, hogy a korábbi elvtársak a tőled és tőlem, valamint családjainktól ellopott javakat többek között neki is átadták megőrzésre. Dobrev Kláráról, az Apró-Dobrev-klán hercegnőjéről pedig még ennyit sem kell elmondanom.

Mégis mennyire tekinthető ez komoly kiállásnak? A Momentum hazai gazdái hívták be és tartották a nyakunkon a szovjet csapatokat évtizedeken keresztül és ezen szuronyoknak volt köszönhető - kizárólag ennek és semmi másnak -, hogy ezekben az évtizedekben Gyurcsány és Dobrev családja, elvbarátai és társai élősködhettek a magyar népen, Ázsiába visszavetve az országot. Ne viccelődjünk már. Valamint ugyanezek a momentumosok kényeztetik bőséggel annak a Horn Gyulának is az örökségét, aki kollaboráns gonosztevőként fegyvert fogott az ‘56-os ifjak ellen és szovjet tankok árnyékából lőtte a magyar szabadságért küzdő, azért hősi halált vállaló honfitársainkat. Vajon látjuk majd a Momentum EP-képviselőit, ahogy Brüsszelben tiltakoznak, hogy az Európai Parlament épületében ne álljon Horn-szobor a gonosztettei miatt? Kötve hiszem.

Ez semmi más, csak gazdáik egyik friss ukáza. Hitványkodásban mindig erősek voltak.

Vezető: Résztvevők élőláncot alkotnak Szabadság téri szovjet emlékműnél, ahol a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) ünnepségén koszorúkat helyeztek el arra emlékezve, hogy Európában 66 évvel ezelőtt fejeződött be a második világháború.MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.