Milyen sorsot szán az ukrajnai oroszoknak az USA?
Nem vetett nagy hullámokat, amikor az amerikai képviselőház tulajdonképpen meghatározta az amerikai békefeltételeket az orosz–ukrán háborúban, egy olyan háborúban, amelyben egyébként nem is vesz részt. Nehéz lett volna ezeknél szélsőségesebb feltételeket kitalálni.
A nyilatkozat szerint az amerikai képviselőház kétpárti támogatással kimondja: az Egyesült Államok politikája az, hogy Ukrajna legyőzze az inváziót és állítsa vissza az ország nemzetközileg elismert 1991-es határait. Ukrajna győzelme után a békét Ukrajna NATO-ba és más euroatlanti intézményekbe történő integrációjával kell biztosítani, amely megfelel az Egyesült Államok hosszú távú politikájának. Kimondja továbbá, hogy az Egyesült Államoknak együtt kell működnie szövetségeseivel és partnereivel, hogy biztosítsa a következőket: az Orosz Föderáció Ukrajnának nyújtandó jóvátételének kifizetését, a világközösség segítségét Ukrajna számára, az Orosz Föderáció vezetésének felelősségre vonását, az igazság helyreállítását az Orosz Föderáció által az invázió során elkövetett bűncselekmények áldozatainak.
Ez egy totális, a második világháború végén elért teljes győzelem után megvalósítottal teljesen azonos béketerv, ami Oroszország világhatalmi szerepének az egykori, háború utáni NSZK szintjére csökkenését eredményezné. Ezek az elvárások kimondatlanul gyakorlatilag a jelenlegi Oroszország felosztását is tartalmazzák, annak ellenére, hogy semmiféle olyan erő nem látszik, ami ezt a folyamatot ellenőrizni tudná.
A terv bája, hogy az amerikaiakban fel sem merül, hogy a sok milliónyi orosznak, aki majd ukrán fennhatóság alá kerül, bármilyen jogokat kellene legalább ígérni. Sőt, tulajdonképpen némi realitásérzékkel azt is feltételezhetjük, hogy ez a "béketerv" vagy inkább békeelvárás azt feltételezi, hogy minden oroszt, sőt nem "ukránt" elkergetnek a győzedelmes Ukrajnából. Mi, magyarok jól ismerjük az amerikai és nyugati béketervek ilyen következményeit. Az első világháború után még legalább ígérgettek valamit, mert akkoriban talán okosabb emberek ültek a vezető pozíciókban, akik talán valamit megértettek vagy megéreztek Trianon brutalitásából és az azt követő végtelen magyarellenes lassú népirtásból. Ezzel a minimális részvéttel mi persze nem mentünk semmire, de az oroszoknak most ennyi sem jár. Az amerikaiak a rossz helyen lévő oroszoknak pont azt a sorsot szánják, mint Putyinnak és körének. Meg sem kísérlik elválasztani az orosz népet és a vezetését, az egész politikájukat egy univerzális indulat hatja át.
A politikai és a katonai realitása ennek a határozatnak nem is lényeges, a teljes embertelenség a tartalmának a fő üzenete. A megértés, a részvét teljes hiánya. Meg persze azt is tudjuk, hogy végül hová kerülnek azok a hatalmas összegek, amit majd elrabolnak az oroszoktól és kicsikarnak az Európai Unió államaitól. Az ukrán emberek semmit nem fognak látni belőle, abban biztosak lehetünk. Talán érdemes felidézni, hogy a második világháború után, a harcok befejezése, a győzelem után hány embert küldtek még halálba a győztesek. Orosz hadifoglyok és a kommunizmus elöl menekülők millióit küldték vissza Sztálin Szovjetuniójába, nagy részüket megölték, és akit nem, azok szinte mindegyike valamilyen büntetőtáborban fejezte be gyötrelmekkel teli életét. Jó, talán a győztes Ukrajna nem lesz annyira szörnyű hely, mint a Szovjetunió, de oroszmentes lenne így vagy úgy, az bizonyos.
Tehát még egyszer: a Nyugat nem kínál semmit az oroszoknak, az orosz embereknek; azoknak csak az a lehetőségük marad, hogy osztozzanak a teljes bukás következményeiben. Na jó, legfeljebb néhány, időben átállt "orosz" oligarchának megengedik majd, hogy az orosz nép vagyonából megőrzésre hozzájuk került, (egészen véletlenül) dollárban birtokolt milliárdokat megtarthassák. Mert a milliárdosság a legerősebb összekötőkapocs kelet és nyugat között, ugyebár.
Mennyivel egyszerűbb ez, mint egy jól letárgyalt béke, amelyben a felek megértik a másik álláspontját, önmérsékletet tanúsítanak és figyelembe veszik, mindkét oldalon egyszerre, az emberek érdekeit?
A háború természete, hogy a felek minden áldozatot a győzelem, tehát a béke érdekében a másik féllel akarnak meghozatni. Sosem szokott ez sikerülni, csak nagyon egyenlőtlen háborúk esetében esetleg, de mindig újra és újra, az emberi butaság jegyében kitűzik ezt a célt.
A béke nem lehetetlen, azok akarják lehetetlennek láttatni, akiknek érdeke a háború. Bő száz éven belül ez a harmadik alkalom, hogy a békepártiság Európában kis túlzással nagyjából a Vatikán területére szorul vissza. Nem lett volna jobb bármilyen béke az első és a második világháború helyett? A túlélő dédunokái és unokái szerint úgy látszik, nem. Imádkozzunk, mert most úgy tűnik, csak az ima marad.
