Francia módi

A feltételek pedig már teljesültek, csak az a kérdés, hogy mikor engednek el az eresztékek, mikor következik be a dolog látványos, gyors, hangos része. Maga az összeomlás már megvolt, csak a tünetei nem értek el még hozzánk. Nehéz ezt tudomásul venni, az ilyesmi tulajdonképpen túl van az emberi elmén, a hitek és ideológiai meggyőződések ellenére az ember, aki egy igazi, teljességet nyújtó kultúrában nőtt fel, nem képes felfogni a világa eltűnését. Azt akkor is látni véli, amikor az már elenyészett.

Alain Delon mondta talán, hogy az ő nemzedéke volt talán az utolsó, amelyik igazi francia életet élhetett. Igen, igen, de ez már talán a fénykorában is csak látszat volt, mert nem hordozta magában a meg- és fennmaradás lehetőségét. A dolog jellegéből adódik, hogy nem hajlandó tudomásul venni az adott kultúra azt, hogy éppen eltűnik, hiszen még az élők fejében ott van, mindenkinek a fejében, akit egyáltalán érdekel a kultúra, a nemzet, a kifinomult nyelv, az örökség, a hagyományok, bármiféle egészlegesség. A baj csak az, hogy ez eleve csak kevesek birtoka, a többiek csak használják mindezt, de igazán nem is tartják olyan fontosnak. Ahogy egy parasztember teljesen a magáénak érezte mindazt, ami az őseitől tudásként, hagyományként rámaradt, a városba kerülő ember egy generációval később már úgy gondolja, hogy bármilyen kultúrát életformát választhat magának. Pedig hát ennél nagyobb tévedés nincs is, az átlagember csak beleszülethet egy kultúrába, belenőhet, csak néhány magát értelmiséginek képzelő városi szerencsétlen képzeli azt, hogy teljesen szabadon választhat magának életet.

Az átlagemberek meg csak ott találják magukat ebben a mai katyvaszban, ami divatok, kütyük és valláspótló ideológiák masszája, és amit jobb híján hisznek valamiféle emberi létnek. A kultúrák, vagyis a világ teljes magyarázatára is törekvő sikeres életformák nem egyik pillanatról a másikra születnek, hanem lassan jönnek létre lassan változnak és sokszor lassan is hanyatlanak, ha az elemi létfeltételek hirtelen megváltoznak, tombol a technológia, mint most nálunk, vagy hirtelen egy-két nemzedék alatt eltűnik a lokalitás, mert valami külső erő elural mindent. Ez korábban általában egy szomszédos birodalom képében jelent meg, most először fordul elő, hogy egy külső kulturális hatás, már amennyiben az amerikai birodalmi szórakoztatóipar nevezhető egyáltalán kulturális jelenségnek, a technológiával karöltve fejezi be a helyi kultúrák legyilkolását.

A világ most úgy tesz, mintha "nemzetköziből" és nemzet felettiből éppen nemzet nélkülivé változna, nem törődve mennyi energiát igényel a globalizáció fenntartása és a lokalitás előnyeinek egyébként nem túl sikeres pótlása. És bizony kultúra, persze csak jobb híján, mert nincs más, az a basic iszlám és franciák elleni gyűlöletből gyúrt létharc is, amit a bevándorlók képviselnek, mert még nem volt pár száz évük, hogy valami újat és általánosat teremtsenek az elfoglalt romokon. A francia kultúrát ugyanis a franciák gyilkolták le, ami maradt azzal pedig a globalizáció és a liberális ideológia megvadulása végleg leszámolt. A bevándorlók meg nem hoznak kultúrát magukkal, hiszen az iszlám is válságban van a saját hazájában, csak a túlélési ösztön és a bírvágy hajtja őket.

A híres nagy francia forradalom volt az első igazi ideológiai alapú tömeggyilkosság, előtte szimplán a győztes és az erősebb jogán irtották egymást az emberek, és úgy tűnik a nagy mű, a keresztény európai civilizáció legyilkolása most is az egykori Franciaországban válik egyértelművé. A franciák bő kétszáz éve válságról válságra tántorognak, így visszatekintve Franciaország 1789 óta nem tekinthető stabil államalakulatnak. Minden háborúját elvesztette azóta, csak a szövetségesei és az ellenségei kegyéből létezik még. Egy-két nemzedékenként volt egy rendszerváltás, állandó az erőszak és a forrongás, és ehhez a legutóbbi időkig bevándorlókra sem volt szükség. Tulajdonképpen elfogyott az életerejük, annyi rosszat tettek magukkal, mint a németek, csakhogy a franciák bő száz évvel hamarabb kezdték. Nem buktak akkorát az első és a második nagy háborúval, mint a németek, viszont 1945 után még az elvesztett gyarmati háborúikkal látványosan felzárkóztak.

Úgy akartak nagyok, vagyis német méretűek lenni, hogy a "tengeren túli megyékkel" felpuffadva nyolcvanmilliós Franciaországról beszéltek. De miközben lelkesen kisgömböcködtek már fel sem tették maguknak a kérdést: mitől is vagyunk franciák mi? A nagyság és a "gloire" semmit nem jelent, főleg akkor, ha az utolsó saját jogú katonai győzelmet Napóleon aratta egy egyébként vesztes háborúban kétszáz évvel ezelőtt.

Van ugyan még egy Párizs nevű hely, ahol még lehet jó sajtot kapni, az utcák neve is még a régi, de Párizs a szó eredeti értelmében már évtizedek óta elenyészett, pontosabba beleolvadt abba az észak-afrikai nagyvárosba, amit elkezdtek növeszteni az eredeti város egyes kerületeiben valamikor a hatvanas években. Ez ilyen lassú, meg lehet oldani, hogy az ember még évtizedekig az emlékeiben élő Párizsban bolyongjon, de az égő autók szaga túl erős lesz egyszer, eltűnik a nyelv, amit a régi francia ért, és tudomásul kell venni azt a teremtett semmit, ami mindent felzabál. Na itt tartanak most.

Vezető kép: Párizs, 2023. július 2. Rendőrök járõröznek Párizs központjában 2023. július 1-jén. A francia nagyvárosokban 45 ezer rendőrt mozgósítottak, miután Nanterre-ben június 27-én egy közúti ellenõrzést végző francia rendőr intézkedés közben lelőtt egy 17 éves fiút. Ezt követõen zavargások törtek ki több városban is, a tiltakozók épületeket és járműveket gyújtottak fel vagy rongáltak meg. A fiatal életét kioltó rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték. MTI/AP/Christophe Ena