Pesti Srácok

Nem elég – Amikor az egyetlen, amit tehetünk, az emlékezés

Nem elég – Amikor az egyetlen, amit tehetünk, az emlékezés

Jó pár évvel ezelőtt volt egy írásom, már magam sem tudom, hol jelenhetett meg, ami egy halottért gyújtott gyertyáról szólt. A címe ugyanez volt, és azóta semmi sem változott. A szó és a mécses továbbra sem elég az emlékezésre, csupán mára több halottra kell gondolnom.

Godza Csilla, Szőcs Géza és az elmúlt harminc évben elvesztett emberek emlékére...

Te mindent megtettél – ha meghal valaki a környezetünkben, ez az első vigasztaló szó, amit kapunk. Bárki, és bárhogyan is költözött el közülünk, valaki mindig ezzel akar majd megnyugtatni minket. És valahol jogos, hogy ehhez a fordulathoz nyúlnak. Hiszen bárhogyan is hagynak itt minket szeretteink, akár az öregkor, akár betegség, akár saját maguk vetnek véget az életüknek, mindig úgy érezzük, valamit még tehettünk volna.

Szólhattunk volna hozzá még egy szót. Ülhettünk volna a betegágya mellett. Vigyázhattunk volna rá jobban. Ezért tehát az első vigasz mindig hazug. Soha nem tudunk "mindent megtenni", bármennyire is szeretnénk. Emberek vagyunk, gyarlók és szerencsétlenek. Éppen ezért ez a fehér kis hazugság az, ami könnyíthet a gyászon, hogy úgy érezzük, ezt az ügyet lezártnak tekinthetjük, búcsúzzunk el és felejthetünk.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt két évben több embert vesztettem el, mint amennyi a koromban normális lenne. Volt, akivel az utolsó találkozásom egy sártengerré változott koncerten volt, ahol a magyarországi fellépőkkel söröztünk az esőben, mert összekevertük őket a haverjainkkal. Aztán legközelebb egy kárpátaljai portál gyászrovatában láttam az arcát, a sírját pedig valószínűleg soha nem fogom. Volt olyan is, akivel Padovában szivaroztam, és a novelláimról kérdezett. Aztán a legjobb tanítványa, az én mesterem szólt, hogy lekapcsolják a lélegeztetőgépről, a teste már nem bírt a vírussal.

Aztán ott volt a legutóbbi veszteség. Akit nekem kellett volna tanítanom, de már az első nap láttam, hogy már régen többet tud, mint én.

Ennyit kaptam tőle, ezt a pár sort egy novellám elejére, én pedig nem adtam cserébe semmit. Még figyelmet sem. Legalábbis nem annyit, amennyit megérdemelt.

Én mindent megtettem. Hazudom most magamnak, és hazudják nekem. Tehettem volna többet. Így utólag már csak egy dolog maradt. Emlékezhetek. És emlékszem is, nemcsak a mai napon. De ma gyújtok egy gyertyát, mert ez hagyomány. A hagyományokra pedig szükség van, segítenek emlékezni. Mielőtt az emlékek is meghalnak.

Fotó: PS

Ajánljuk még

Boros Lajos, az "erkölcsi nulla", a "tégla" – Így lett a KISZ dalnokából a Hanglemezgyár cenzora

A Hálózat 2020 június 14.
Boros Lajos, a ma is népszerű "Lali király" a Danubius Rádiónál, Bochkor Gábor társaként lett igazán ismert. A hetvenes években még politikai csasztuskákat énekelt, olyan gyengén, hogy azt még az akkori sajtó is kritizálta. A KISZ egyik kedvence eredetileg mérnök volt, de olyan jól helyezkedett, hogy 1973-ban már ő is kimehetett a berlini VIT-fesztiválra. Egy másik rendszerkedvenc duó szerint Boros feljegyzéseket írt róluk, ők ezért nem mehettek a következő VIT-re, Kubába, holott Fidel Castro öccse is rajongott értük. Ők egyszerűen "téglának" nevezték Borost. Tény, hogy Boros jól helyezkedett, mert a Hanglemezgyárnál folytatta, ahol Bors Jenő és Erdős Péter befolyásos munkatársa lett. Galla Miklós szerint Boros "erkölcsi nulla" volt, és szándékosan gyereklemezként adta ki az albumukat. A ma már kevéssé ismert, de akkor nagyon népszerű Névtelen Nulla szerint nekik is Boros tartott be, legnagyobb sikereik idején nem adta ki a lemezüket, és később is C kategóriásak lettek. Boros Lajos ismeretlen története.