Pressman gonosz vagy hülye?
Pressman elvtárs e heti produkciója után fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon egy rosszindulatú gyökér az USA magyarországi nagykövete, vagy csak simán rendkívül buta. Ránézésre – szabadjára engedve a bennünk mélyen megbújó Lombrosót – az utóbbira tippelnénk, de ne döntsünk elhamarkodottan!
Ha valaki egy barlangban töltötte volna az elmúlt hetet, akkor kezdjük gyorstalpalóval! Az amerikai nagykövet – megilletődve a rá szegeződő figyelemtől – rendkívül zavaros fejtegetésbe kezdett a 12. Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóján. Valami olyasmit hablatyolt, hogy ugyan Magyarországon nem támadják meg a zsidókat az utcán, de az antiszemitizmus nem itt kezdődik, hanem valahol máshol, és azt a kormány gerjeszti a Soros család egyes tagjait ábrázoló plakátokkal. Rendkívül éles szemmel (hehe) és ésszel (hehe) még arra is felhívta az álmélkodó közönség figyelmét, hogy hiába hirdet zéró toleranciát a kormány a szájával, ha közben a kezével gyurkabácsis plakátokat ragaszt az utcákon. Pressman nagykövet megfejtése szerint a Nyílt Társadalom Alapítványok világátalakító és politikát befolyásoló kísérletei ellen folytatott politikai kampány részeként kihelyezett plakátok antiszemiták, mivel – szerinte – Soros György zsidó.
Menjünk végig az állításain!
Az amerikai nagykövet szerint a szükségletpiramis legalsó foka a komfortérzet, hogy ne találkozzon az utcán senki olyan plakátokkal, ami nem tetszik neki. (A személyes névmások ugye a magyar nyelv esetében érdektelenek.) Az, hogy nálunk mindenki biztonságban van, senkit nem ölnek meg a zsidósága miatt, az nem számít, mert az alap. Mondjuk akkor fel kell tenni a kérdést, hogy Nyugat-Európában vagy az ő hazájában ezt az alapot miért nem sikerül mostanában biztosítani?
A minap Bryan Leib, a CASEPAC ügyvezető igazgatója írta, hogy sokkal nagyobb biztonságban érezte magát zsidóként Budapesten, mint otthon, Miamiban. De nem is a Nyugati pályaudvar, ahol nem állítanak idén hanukai menórát, hanem Londonban, méghozzá „a közel-keleti konfliktus miatt fokozódó feszültségekre” hivatkozva. Lehetne még sorolni a példákat, de felesleges.
Pressman ezek ellen soha nem emelte fel a szavát, neki a plakátok fájnak, és a plakátok iránt érzett ellenszenvét projektálja rá a magyar zsidóságra. Hogy a plakátok miatt van antiszemitizmus, a plakátok miatt rettegnek a zsidók. Ennél képtelenebb állítást elég nehéz megfogalmazni, de a gondolatkísérlet kedvéért nézzük meg, hogyan is néz ki a Pressman fejében megszületett, vad, antiszemita magyar hétköznap!
Vegyük például a ránézésre is gyenge, elesett zsidónak látszó Megyeri Jonatán rabbit. (Megbeszéltem vele, hogy beleírom a fogalmazásba, nem szükséges feljelenteni.) Péntek esti kábálát sábátra igyekezne a családjával, csak hát ebben az antiszemita világban ez nem ennyire egyszerű. Kapualjtól kapualjig osonnak a nedves, ködös, hideg szürkületben, Jonatán mindig egy kicsit előremegy, felderíteni a terepet. Ha biztonságos, akkor hátraszól a családjának, hogy jöhettek, nincsenek plakátok. A következő kapualjban kezdődik minden elölről. A cipőik talpát ráspollyal reszelték halkabbra, ezért a csöndben minden neszezéstől megriadnak. De csak egy kóbor macska volt, nem plakátragasztó különítmény. Oké, ebben a pillanatban felteheti a kérdést a kedves olvasó, hogy ki hord össze ennyi hülyeséget egy köztiszteletben álló rabbiról? Nos, Pressman, csak ő nem ennyire szórakoztató formában.
De elképzelhető, Pressman mégse erre gondolt, hanem tényleg bekajálta azt a sok woke-marhaságot, amit az USA hivatalos külpolitikája igyekszik világszerte terjeszteni; hogy semmi nem fontosabb, mint a komfortérzet. A megfelelő személyes névmások, a mindenkitől megkapott mély szeretet és odaadás, a hangos éljenzés, ha valaki áldozati pózba vágja magát, szóval a safe space-ek birodalma, ahol nincsenek rossz dolgok, csak terápiás kisállatok és színes zsírkréták vesznek körbe mindenkit. És ebbe az eszmeiségbe az is belefér, hogy egy agresszív, terjeszkedő, gyarmattartó világbirodalom képviselője adja elő alkalomadtán a mimózalelkű kretént.
Arra is érdemes kitérni, hogy vajon miért lát Pressman antiszemitizmust a korábban Gyurkabácsit, a jelenben Gyurkabácsi kicsi fiacskáját és Ursula von der Leyent ábrázoló plakátokban. Ugyanis egyik se zsidó, Gyurkabácsiban csak az lát zsidó milliárdost a világban kavaró elmebeteg ideológus helyett, aki túl sokszor vette kezébe a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit, esetleg nemzetiszocialista irodalmat is tart otthon. Normális emberek ezekben a képekben azt látták, amit a kormány láttatni akart: van egy elmebeteg milliárdos, aki meggyőzi/lefizeti az uniós bürokratákat, hogy támogassák a világátalakító ötleteit, aminek része a nemzetállamok elpusztítása. Mivel Izrael közismerten nemzetállam, a diaszpóra zsidósága szintén nemzetállamokban él, így elég nehéz antiszemitának nevezni azt, aki ezeket a kereteket óvja.
De még mindig nem tudtuk eldönteni, hogy Pressman gonosz vagy ostoba!
Hogy mégis az utóbbira tennénk komolyan tétet, azok pusztán pletykák. (Pletykának a meg nem erősített információkat nevezzük.) Pressman fejét hazugságokkal és hamis narratívákkal tömik, és ő ezeket lelkesülten előadja. Bejárkál hozzá volt alkotmánybíró, néhány DK-s és Gyurkabácsi alapítványainak zsellérjei, akik hazudoznak neki. Meg felolvasnak neki szemelvényeket az Élet és Irodalom '92-es évadjából, melyek szerint szemetel a barna eső a pesti utcákon. Pressman meg olyan hülye, hogy mindent elhisz nekik, hiszen azt is elhitte, a személyével fog majd provokálni Magyarországon. Merthogy ő az, ami.
Pedig nem, azt mi leszarjuk. Meg őt is, mert egy nagyon haszontalan és nagyon buta fiú ez, nem nagykövet.
