amerikai nagykövet
Pressman büszkén dicsekedte el a New York Times-nak, hogy nyomást gyakoroltak Magyarországra
Egész Európában terjed az orbáni modell, ami nagyon aggasztó, csakúgy, mint a koponyás-csontos hajók Pressman nevével – nagyinterjút adott a leköszönt amerikai nagykövet a Times-nak, melyet a Mandiner szemlézett.Karácsony Gergely "könnyek között" és egy több százezres ajándékkal búcsúzott Pressmantól
Megköszönte mindazt, amit érte és Budapestért tett a nagykövet. Bármi is legyen az.Geresdlak örömmel búcsút intett David Pressman-nek és várja az új amerikai nagykövetet a baranyai településükre
Donald Trump lett az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke. Hagyományosan januárban foglalják el helyüket a megválasztott elnökök. Trump második elnöksége egy sor nagykövetnek is a búcsút jelenti állomáshelyéről. David Pressman is csomagolhat. Azt most hagyjuk, hogy ez milyen jó hír az országnak, ám a Baranya vérmyegei Geresdlak kifejezetten örül neki, és várja az új nagykövetet a településre. Geresdlaknak ugyanis tüske a szemében a - hogy finoman fogalmazzunk - rendhagyó Pressman.Magyarország jövőjéről is kérdezte az egyik legnépszerűbb influenszer párost David Pressman
Vendégül látta a népszerű magyar influenszer párost David Pressman amerikai nagykövet, név szerint Osbáth Márkot és Osbáth Norbertet. Pamkutyáék a közösségi oldalukon beszámoltak róla, hogy Pressman többek között arról kérdezte őket, hogyan látják Magyarország jövőjét, és szerintük mik a fiatalok fő problémái.A határon túli magyarokat fenyegetésnek, Oroszországot nyíltan ellenségnek nevezte David Pressman
Számít, hogy hogyan beszélünk egymással – ezen szavakkal oktatta ki David Pressman a magyar kormányzatot arról, hogy mik az USA "elvárasai" ahhoz, hogy együttműködhessen Magyarország az Egyesült Államokkal. Az amerikai nagykövet a magyar NATO-csatlakozás 25. évfordulójának alkalmából mondott beszédet a CEU budapesti épületében, amelyben párbeszédet és átláthatóságot kért a magyar kormánytól, és – némiképp váratlan módon – azt, hogy adjanak a Magyarországon szolgáló amerikai katonák polgári járműveire ingyenes rendszámot. Cserébe a határon túli magyarokat fenyegetésnek, biztonsági kockázatnak minősítette. Persze csak az egyenlő bánásmód jegyében.Ismét megvillant Mr. Pressman – Eligazítást tartott Debrecenben az amerikai nagykövet
David Pressman, amerikai nagykövet országjáró körútja során nemcsak a helyi nevezetességeket veszi szemügyre, hanem „meglátogatja” azokat a vidéki szervezeteket is, amelyek elég busás amerikai támogatást kapnak, és amely szervezetek vidéken általában tüntetések szervezésében jeleskednek. Ez történt legutóbb Debrecenben is, ahol az épülő akkumulátorgyár ellen szervezkedő „civil” szervezeteket tekintette meg a nagykövet úr, ám arról már elfelejtett a baloldali média beszámolni, hogy valójában ezek nem civil, hanem amerikai támogatásból működő szervezetek, ahogy az is kimaradt a beszámolóból, hogy ezek a szervezetek ugyanabban a házban vannak mind bejelentve, számolt be a Tűzfalcsoport.Dolláron vett függetlenség: Pressman az USA-ban ezért már ülne – The Fair Right (videó)
Az USA magyarországi nagykövete, David Pressman gyakran aggódik Magyarország helyzete miatt. Leginkább akkor szokta ezt tenni, amikor a törvényeink majdnem annyira szigorúak, mint az ő hazájában. Közben pedig olyan tevékenységet folytat, amiért az USA-ban már rég elektródákkal a heréire erősítve könyörögne az életéért. A mai videóban megválaszoljuk azt a nem is annyira költői kérdést, hogy vajon mi történne azzal az amerikai állampolgárral, aki pénzt fogad el egy másik ország nagykövetétől, majd politikai tevékenységet végez az USA-ban. Ez alatt az idő alatt – Pressman vergődésétől függetlenül – Lilu akkorát ment, hogy mi szégyelltük magunkat helyette, de legalább megtudtuk, milyen gyertyái vannak. De hogy ez mit is jelent pontosan? Nézd meg a videót, és megtudod!Propagandának számít egy sajtótermék, ha David Pressman, az USA nagykövete pénzeli azt? – The Fair Right (videó)
Egy korábbi cikkünkben már részleteztük, hogy manapság nincs szükség kémekre, besúgókra és beépített emberekre, az ügynökök ugyanis magukat leplezik le. Ez most sem történt másképp. David Pressman 115 millió forintot dobott szét a magyarországi kormányellenes sajtó különböző szereplői között, amit bizonyára adománynak szánt, véletlenül sem jutaléknak vagy megbízói díjnak. Elmondásuk szerint a globalistákat kiszolgáló független sajtó ezt a pénzt pályázaton nyerte, és amikor azt mondjuk, "elmondásuk szerit", azt úgy is gondoljuk. Ez az információ ugyanis tőlük van. Büszkén kiírták a pályázat végeredményét. Megkérdeztük az utca emberét, hogy mit szól az USA által finanszírozott magyarországi sajtótermékhez. Nézd meg a teljes videót!"Szuperkedd 2024" – Pressmannél járt a magyar uniós ügyekért felelős miniszter
"Szuperkeddet" hozott az újév Bóka János uniós ügyekért felelős miniszternek, aki a Facebookon osztott meg egy David Pressman amerikai nagykövettel készült képet. A tárgyalás témájáról és eredményéről, amint tudjuk, kiegészítjük eddigi információinkat.Ajánljuk még