amerikai nagykövet
Előbb antiszemitizmussal vádolta hazánkat, majd kiment a Normafára hógolyózni, végül meggyújtotta az első gyertyát a menórán Pressman
Nincs is talán mit hozzátenni David Pressman pénteki Facebook-bejegyzéséhez, amelyről ordít, hogy Pressman egy egyszerű provokátor, nem pedig diplomata. Csak, hogy értsük, a héten nagy nyilvánosság előtt antiszemitázta hazánkat, majd a legnagyobb szabadságban kiment az élettársával és örökbefogadott gyermekeikkel a Normafára hógolyózni, végül meggyújtották az első Menóra-gyertyát.Kamu Klicsko után kamu Mikulás: nem bír magával a dollárbaloldal
A budapesti Amerikai Nagykövetséget is meglátogatta a Mikulás – osztotta meg közösségi oldalán David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Mi azonban tudjuk, hogy nem az igazival találkozott a diplomata.Megint Magyarországot és a magyar kormányt köpködi David Pressman
David Pressman amerikai nagykövet ismét kioktatja a kormányt, és Putyin-pártisággal vádolja és bírálja Orbán Viktort a hétfői, a Magyar Külügyi Intézetben elmondott beszéde miatt a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez eljuttatott levelében, amelyben az AmCham Patrons vacsoráján elmondottakat írták le.Pressman gonosz vagy hülye?
Pressman elvtárs e heti produkciója után fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon egy rosszindulatú gyökér az USA magyarországi nagykövete, vagy csak simán rendkívül buta. Ránézésre – szabadjára engedve a bennünk mélyen megbújó Lombrosót – az utóbbira tippelnénk, de ne döntsünk elhamarkodottan!Nem cáfol konkrétumokat Pressman – A nagykövet ügyvédként egy orosz oligarchának az ügyeit is egyengette
Ugyan a tegnap esti késői órákban az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége tagadta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár azon nyilatkozatában foglaltakat, miszerint David Pressman dollármilliókat kapott cserébe azért, hogy Mihail Prohorov orosz oligarchának segítsen megkerülni az uniós szankciókat, a Magyar Nemzet tényfeltáró cikkére nem mondtak semmit. Pedig lenne mit megmagyarázni.Orosz oligarchának dolgozhatott korábban David Pressman
Maga az amerikai nagykövet vallotta dollármilliókról beszámoló vagyonnyilatkozatában, hogy pénzt fogadott el Mihail Prohorov orosz oligarcha bizalmi emberétől. Azt azonban nem lehet biztosan tudni, hogy milyen jogi szolgáltatásokat nyújtott David Pressman a szankciók alól sikeresen kibúvó Putyin-közeli pénzember köreinek – írja a Magyar Nemzet.Szlovákiában is gurultak az amerikai dollárok – A helyi nagykövet még Facebook-oldalakat is letiltatott
A szlovákiai választások előtt az egyik liberális lap megjelentetett egy interjút az ottani amerikai nagykövettel. Ebben Gautam A. Rana elismerte, hogy több millió dollárral kente meg az Amerika-barát politikusokat, valamint tiltatta le a neki nem tetszők közösségi oldalait.Keresztényeket, muszlimokat és a Pride-ot is felkeresi Pressman Pécsen
Színes, mondhatni szivárványos programja lesz szeptember 23-án David Pressman nagykövetnek, aki Pécsre látogat. Pressman a vallási közösségek mellett részt vesz a pécsi melegfelvonuláson is.B*zizott egyet és megfenyegette David Pressmant egy férfi a Twitteren, ezért őrizetbe vették
A Központi Nyomozó Főügyészség a nyáron rövid időre őrizetbe vett egy tápiószecsői, 53 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Twitteren megfenyegette David Pressmant, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét. A férfinél még házkutatást is tartottak, majd egy igen érdekes történettel állt elő, hogy miért írta a trágár üzenetet a nagykövetnek.Ajánljuk még