Mit kezdjünk a gyűlölettel?
A magyar társadalomnak van egy egyelőre itt és most még nevető fejekben, bohócfejekben és egyéb kedvességekben megnyilvánuló gyűlöletmagja, amely az elmúlt hetekben a szokásosnál erősebben és vadabbul tört az internet felszínére. Az, hogy ezek az emberek az utcán nem vagy csak korlátozottan jelennek meg, nem teszi kevésbé nagy problémává a jelenséget. (A jelenség piciny része a fenti képen megfigyelhető.)
A politika mindig is arról szólt, hogy gyakorlatilag kontextusfüggetlenül bele kell kapaszkodni a politikai ellenfél minden vélt és valós hibájába, és a saját narratívánkkal kell elárasztani az emberek tudatát. A kegyelmi ügy egy egyedi hibának tűnhetne akár, ha nem lenne döbbenetes hatása ránk. Ránk jobboldaliakra is, mert a tudatalattinkba préseltük azt a tudásunkat, hogy hány és hány büntetlen bűnt örököltünk 2010-ben.
A legtágabban értelmezett igazságszolgáltatás számtalan kudarca, nemtörődömsége és érthetetlen döntése jellemzi ezt a történetet 2010 után is, csak azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy a rendőrség hozzáállásának nyilvánvaló megváltozásának következtében részben valamiféle igazságtétel megtörtént. Azért csak részben, mert magában a feltárt ügyekben is azt jelzi az igazságérzetünk, hogy a bűnösök olcsón megúszták. A független magyar bíróság ítéletét pedig ugye mindig mindenkor tudomásul kell vennünk, ezt mondják nekünk ugyebár.
A bicskei ügy azonban csak a kezdete ennek a történetnek, mert a politikai ellenfeleink és ellenségeink a felelősség vállalását, a politikából való kivonulást, a lemondást a gyengeség jelének vélték és nem az erőének. Pedig a felelősségvállalás mindig az erő jele. Az ezután kibontakozó, az ellenzéki oldalon hatalmas hullámokat verő történet pedig egy olyan magánéleti dráma következménye, amiről igazából nem is lenne joga tudni a köznek egy normális világban. Varga Judit az elmúlt napokban olyan erőt mutatott, amivel a baloldali, ellenzéki keménymag és annak értelmiségének jelentős része a saját kezelhetetlen gyűlöletében való tobzódáson kívül nem tud mit kezdeni.
Ebben az ügyben sem vagyunk hibátlanok, az nyilvánvaló, de a jobboldali közösség külön tudja és külön is akarja választani magában a dühöt és a részvétet. Haragszunk azokra, akik tévedtek, hibáztak, bűnöztek, de megbocsátunk azoknak, akik megérdemlik, de a felelősségüket nekik kell viselniük. És persze nekünk, mert közösségként létezünk és viselünk felelősséget egymásért is. Ez a normalitás, a jobboldal egyik legnagyobb erénye, hogy felismeri és elismeri a maga hibáit.
De egy rossz ember és az általa felkorbácsolt gyűlölet azonban már egy nagyon másik világ. Nem kellene eltűrnünk az ilyen embereket magunk között, ez legyen örök tanulság. Ennyit egyetlen karrier sem ér meg. Varga Judittal az elképzelhetetlen történt meg, és most erős emberként, erős nőként, erős anyaként nem fél elmondani, hogy nem sikerült neki egy megoldhatatlan helyzetet kezelni. Amit a volt férje csinált és csinál, az kívül van mindenen, amire egy normális ember felkészülhetett, ezzel neki már örökre együtt kell élnie.
De nekünk, a politikai közössége tagjainak, tanulnunk kell az esetből. Sokkal több belső önjavító mechanizmust kell működtetnünk. De most a magyar társadalom legnagyobb problémája az, hogy egy semmiféle személyes teljesítménnyel nem rendelkező, leginkább a jobboldal és Orbán Viktor elleni személyes indulattal élő embereket megszólítani képes személy a gyűlölet olyan mélységeit hozza elő, amelyet még igazából nem tapasztaltunk meg.
Komoly pénzzel megtámogatott kommentelő had halad Magyar Péter előtt, körül és mögött, akik az internet adta minden lehetőséggel próbálják a messiásuk volt feleségét dehumanizálni, és a tragédiájából politikai tőkét kovácsolni, sőt véres utcai indulattá tenni. Nem véletlen az ellenzéki pártok némelyikének szinte teljes hallgatása, vagy az, hogy a Magyar Péter körüli zaj teljesen elnyomja a hangjukat. Bármennyire is rosszat gondolunk róluk, sokan közülük csak most szembesülnek azzal, hogy a törzsszavazóik, akiket meg kell nyerniük egy előválasztáson, akik nélkül nincsenek is, mennyire embertelen szélsőségesek. Ez a válság is olyan, amelynek lenne normális feloldása, ellenzéki szemszögből Varga Judit expolitikus az általa elkövetett hibák miatt úgy is támadható marad a politikai térben, ha legalább semlegesen tekintene a családi tragédiájára a magyar liberális értelmiség egyébként állítólag nővédő, sőt feminista rohamcsapata.
De ezek az emberek olyan környezetben élnek, ahol nem engedhetik meg maguknak a tárgyilagosság és az objektivitás luxusát. Ha részvétet mutatnának, ha legalább felvetnék, hogy ez egy együttérzésért kiáltó emberi történet függetlenül attól, hogy mit gondolunk a politikai ellenfelünkről, akkor azonnal kitagadná az őrült gyűlölködő csőcselékként viselkedő közegük. Csak a saját áldozatuk érdekli őket, az áldozatok soha. Részvétképtelenek.
Egy közismert liberális értelmiségi mondta volt:
Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.
Adjunk hálát Istennek, hogy ez így igaz, mi soha nem vagyunk képesek annyira gyűlölni, mint ők, mi még a nap végén talán Magyar Péterben is meglátjuk az esendő, szenvedő, reménytelenül vergődő, menthetetlen embert. Mert bizonyosan eljön ez az este.
Vezető kép: Kommentek a Varga Judit interjú alatt. (képernyőkép)
