Trump a semmiből 10 év alatt lett intézmény a politikában is
Kevés a jelenleginél unalmasabb kampány zajlott az Egyesült Államokban. Sőt, megkockáztatom, hogy a második világháború óta ennyire lefutott előválasztási csatározások se a demokratáknál, se a republikánusoknál nem voltak. Még csak tavasz elejét írjuk, de már 100 százalékosan bizonyossággal eldőlt, hogy Biden – hivatalban lévő elnöktől mondjuk ez papírforma -, illetve Trump indul az elnöki címért.
És itt érdemes egy kicsit felidézni azt, mi történt 2015-ben és 2016-ban. Nem 2020-ban, az szintén kevéssé volt érdekes, hiszen akkor az első pár előválasztást kivéve Bernie Sandersnek már nem volt esélye meglepetést okoznia.
2015-ben a végéhez közeledett Barack Obama elnöksége. Ha teljesen objektíven akarjuk megítélni a munkásságát, akkor nagyon távolról nézve, hunyorítva azt kell mondjuk, talán még várni kell pár évtizedet, ha némileg nagyobb politikummal szándékozunk viszonyulni hozzá – mint én –, akkor simán mondhatjuk, hogy egyszerűen szar elnök volt. Vitte a hype, a szórakoztatóipar totális támogatása, Mitt Romney valószínűleg maga sem gondolta komolyan, hogy második ciklusa előtt megverheti, John McCain pedig – miközben tisztában vagyok vele, hogy halottról nem jót vagy semmit, hanem igazat vagy semmit – minden korábbi érdemei elismerése mellett, de annak a héja republikánus szárnynak volt egyik utolsó, igazán fajsúlyos képviselője, amelyet szerencsére, legalábbis mindeddig, Trump teljesen kisöpört a pártból.
Trump akkoriban körberajongott celebritás volt, üzletember, milliárdos, igazi playboy. És miközben az akkori republikánus elit azt ecsetelgette, egyrészt saját maga, másrészt közönsége előtt, hogy a teljesen az ő emberük, a meglehetősen emblematikus családból érkező, bár első látásra színtelen, korábbi floridai kormányzó, Jeb Bush legyen-e eleve az elnökjelöltjük, vagy esetleg nézzék meg, hogy B-vonalon milyen futamot hoz egy Marco Rubio, fiatal, feltörekvő politikus és Ted Cruz, a texasi keménymagnál erős, de Washingtonban enyhén szólva nem annyira kedvelt arc közötti összecsapás, akkor egyszerre csak ez a celeb, Trump, bejelentette indulási szándékát.
Az a bizonyos mozgólépcső, ugye.
Hahotázás, hitetlenkedés. Ne legyünk igazságtalanok: nemcsak a balosoknál, hanem egészen jóhiszemű, jóravaló jobbosok között is. Amerikában éppen úgy, mint Európában. Esélye sincs, mondták. Totális kudarc vár rá, állították. Aztán jöttek az előválasztások – izgalmas mind –, Trump meg valahogy nem akart kudarcot vallani. És szépen mindenki elkezdett visszalépni. A többit már ismerjük. Innen lett mára Trump az, ami. Intézmény az amerikai politikában is. Gondoljanak bele, ehhez 10 évre sem volt szüksége, a semmiből!
Hasonlóan izgalmas volt a kampány a balosoknál is, ahol annyira komolyan vette minden demokrata tótumfaktum Clinton győzelmét, hogy először nem is akarták elhinni, ahogy egy amerikai szemmel full komcsi, persze régi motoros, de mégis a semmiből előbukkanó Bernie Sanders az előválasztások bő kétharmadáig reális eséllyel pályázott a jelöltségre. Talán soha nem fordult még elő, hogy egyazon kampányban mindkét nagy párt jelöltségére esélyesen pályázó politikus olyan legyen, aki nem az establishment embere. És legutóbb talán Carter volt az, aki ilyen előzmények mellett is elnök tudott lenni – nota bene, nem véletlen tartják azt a négy évet, hogy is mondjam, talán nem a legsikerültebb elnöki ciklusnak. Jó kérdés, mit hozott volna egy Trump vs. Sanders verseny, amondó vagyok, Sanders nagyobb eséllyel tudott volna akkor és ott, abban a közhangulatban győzni, mint Clinton, hiszen abban a hangulatban minden a protestálásról szólt.
No, de most már 2024-et írjuk és rutinból ugyan, de a fennmaradó előválasztási meccseket is lejátsszák. Van, ahol persze már a látszatra sem adnak: Floridában például bármiféle választás nélkül kapta meg Biden az államot. Szeretnék benne hinni, de nem nagyon tudok, hogy Trump a csatatérállamok jelentős részében jobban áll, mint Biden. Nem azért, mintha ez nem lehetne reális szcenárió, egyszerűen nagyon messze van még a választás, amit a demokraták úgyis egy Trump-ellenes népszavazássá alakítanak majd, mivel Bidennek sok egyéb mellett mára személyisége sem maradt. Ami egyébként valahol szomorú, mert persze gyökeresen mást gondolunk a világról, de Biden egy képességes, tehetséges politikus volt egykor, és a röhögés mellett szomorú is látni, hogy használnak fel a balosok egy ilyen mentális állapotban lévő embert a céljaikra, csak azért, mert ahogy 2020-ban, úgy ma is ő a legnagyobb közös többszörös, ami össze tudja fogni a szavazóikat.
Más kérdés, hogy most valószínűleg nem lesz még egy világjárvány, amikor újra el lehet játszani, hogy sehol sem jelenik meg, elég egy pincéből bejelentkeznie, előre felvett módon. Plusz azt se felejtsük el, hogy a Trump-faktor elidegeníthetetlen része az against all odds-jelenség. Pontosan az volt az egyik fő fegyvere, hogy rendre alul mérték, bagatellizálták és ezért is tudott nyerni. Mert a deep state saját magát is becsapta azzal, hogy kinevették. Szóval ez az egész novemberig nem lesz egy kicsit sem izgalmas, de akkor és ott majd nagyon.
Vezető kép: Donald Trump volt amerikai elnök, nem hivatalos republikánus párti elnökjelölt, miután szavazott a floridai előválasztáson Palm Beachben 2024. március 19-én. Fotó: MTI/AP/Wilfredo Lee
