Ki lehet-e egyenlíteni a történelmet és a világirodalmat?
Fontos kérdést vetett fel a kortárs amerikai hülyeségek első számú importőre, a Telex Nádas Péter elmaradt kitüntetése kapcsán. A szépirodalom valóban sokáig, évezredeken keresztül a privilegizált fehér férfiak sportja volt, és ha ezt nemrég, már több hónapja problémaként azonosítottuk, akkor bizony van helye a kvótának meg a kommunizmusnak is! Csak azt már tényleg ne fehér férfiak csinálják!
Természetesen már a felvetés is téves, hiszen irodalmat az eurázsiai kontinensen műveltek kizárólag, meghitt kauzalitásban az írásbeliséggel, ott pedig mindenféle színű emberek élnek. Odébb van egy medencével, de ehhez még Észak-Afrikát is hozzácsaphatjuk nyugodtan. Szóval a szépirodalom felett sosem gyakorolt a fehér férfi kizárólagosságot, az civilizációs melléktermék: ahol van civilizáció, ott van irodalom is. Úgy született, hogy valaki nemcsak hazudozott a tetteiről, hanem le is írta, hogy több marhához eljusson. (A történetírás meg úgy, hogy az illető másnak hazudott egy kocsmában, de ez most mindegy.) Az indiai szubkontinensen és a japán szigetvilágban pont úgy művelték (sőt), mint mondjuk Andalúzia-külsőn, ám rideg és brutális tény, hogy az akciórádiuszunktól az messze van, így az európai irodalmi kánonba valóban könnyebb volt fehér férfiként bekerülni az elhalálozás után, mint Szingapúr-alsóról. De ez most mindegy, ordítozni kell és moralizálni! Ez van.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem készültek mondjuk Hokkaidón romantikus lányregények és egyéb értékes termelési jelentések. Csak minket ez egészen sokáig nem érdekelt, így nem loptuk el tőlük, szemben a fűszerekkel, a selyemmel és az arannyal. Egy csomó minden ezért is veszett el a történelem viharos századaiban, nem készült róluk biztonsági mentés. Bódis Kriszta tehát jogosan vette észre, hogy ha értékes könyvet akarunk vásárolni valami hülye, nem is kedvelt rokonnak karácsonykor, akkor legtöbbször fehér férfiak írásaira költjük a kuponokat. És irodalmat nem lehet olyan könnyedén utólag hamisítani, mint történelmet, így minden igyekezetünk ellenére lófaszt sem tudunk felmutatni a III. századi Szubszaharából. Ott állunk a Libriben, és kilátástalanul rasszisták vagyunk, hiába keresünk kétségbeesetten ókori néger irodalmat. Ez van.
Hogy ez most tragédia-e, arról nem vagyok meggyőződve, de a valóságot helyesen észleli a haladás.
Így meg előállt az a rendkívül szokatlan helyzet, hogy az amerikai kommunisták és lelkes gyarmati másolóik helyes anamnézist állítottak fel. Ha meg ezzel dolgunk van, akkor Nádas Péter tényleg nem érdemel díjazást. Ez van.
A történelem valóban ritka nagy köcsög, és ha tehetjük, törekedjünk az okozott kár elhárítására, a morális rend helyreállítására! És miután a négerekre úgy kellett rákényszeríteni az írásbeliséget az eredeti lakóhelyükön, csomó arrafelé született izgalmas műről lemaradtunk, amit most pótolnunk kell, ha nem akarunk állandóan fehér fickókat olvasni rasszista szuperpozícióból. Ez pedig nem egyszerű, kvótákat és kommunizmust igényel. Esetleg fajelméletet. Ez van.
Nádas Pétert nemcsak a díjaktól és a díjakkal járó jutalmaktól kell megfosztani, hanem addig kell ütni mindenkit az írásbeliséget sokáig kerülő kontinenseken, amíg be nem szállítják Európába azt a mennyiségű szépirodalmat, amire nekünk szükségünk van. Tök érdektelen, hogy akad-e annyi Bódis Kriszta Szenegál-alsón, ami kompenzálja a túl fehér évszázadainkat, nekik most könyveket kell aratniuk, azokat hajóra kell rakniuk, hogy európai kikötőkbe szállítsák. Örüljenek, hogy a kevés irodalmat beszállítók gyerekeinek nem vágjuk le a kezét, mert a könyv mégse gumi, mi meg magunk mögött hagytuk a múltat. Ez van.
Hogy mikor leszünk végre egálban, azt nem tudom, de vegyük komolyan az ügyet!
Fontos a fenntarthatóság, mert mégiscsak hülyén venné ki magát, ha egy-egy, mondjuk Namíbia-külsőn felállított munkatáborban csak és kizárólag írással foglalkoznának a négerek. Még a végén ráunnának, az unalom pedig nem irodalmat, hanem szociológiát szül, abból van itt elég. Ezért vethetnének közben például gyapotot is. Délelőtt gyapotot szednének, délután irodalomkritikával foglalkoznának, este pedig éheznének – ahogy Marx elvtárs megálmodta. Ez van.
Nincs olyan, hogy ez durva és felesleges erőszak, meg minek, tök jól ellennének ők középkori irodalom nélkül is 2024-ben, ha a franciák nem lopnának el mindent, ami nincs lebetonozva vagy le van betonozva. Nekik most írniuk kell, különben egy csomó 40-es, privilegizált fehér nőnek Európában és Észak-Amerikában hisztériás rohamokkal kell megküzdeni a magány mellett. Amit egyikünk se szeretne. Tennünk kell tehát ellene. Ez van.
A még Afrikában maradt francia idegenlégiónak lehetne az a jelmondata, hogy „Írni vagy meghalni!” Hosszú menetelésre készüljünk! Illetve nem mi, mert nekünk nincs dolgunk, amíg ki nem egyenlítették a történelmet, max. hülye cikkeket írunk. Mi, fehér férfiak most ráérünk. Ez van.
