Kommunista bűnök. I. rész - A halál népbiztosai
Nem véletlenül az írás címe ugyanaz, mint annak ajáték-dokumentum filmemnek, amita századik évfordulóra (2019) készítettem a magyar kommunisták vérengzéseiről, az ezer éves Magyarország szétdarabolásának okairól. A történelmi Magyarország ilyen mértékű, területének kétharmada, lakossága egyharmadának elvesztéséhez nagy mértékben hozzájárult a Vörös Kommün (1919) népbiztosainak hataloméhes, felelőtlen politizálása, különösképpen a vérszomjas Szamuely Tibor - A halál népbiztosa- tevékenysége.
Néhány adat. Dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes 1922. december 1-én közreadott jelentéséből, A vörös uralom áldozatai Magyarországon címmel dokumentálta névszerint, hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján a proletárdiktatúra, a bolsevik kormányzás áldozatait. A Tanácsköztársaság négy és félhónapos rémuralma alatt 590 ártatlan embert gyilkoltak meg.Szamuely Tibor egymaga száznál több ártatlan magyart gyilkolt le. A koronaügyész-helyettes szerint ez a létszám és névsor nem teljes. Hiányoznak az adatok azokról a területekről, melyeket időközben elszakítottak. Nincsenek benne azok sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek vagy az elszenvedett bántalmazás (agyonverés) és fogva tartás alatt meghaltak. Váry nem tudta megállapítani azoknak a szerencsétleneknek a számát sem, akiket egyes vörös parancsnokok a harctéren kivégeztek. dr. Váry Albert csatolta jelentésében azoknak a népbiztosoknak a névsorát, akik felelősek voltak azért, hogy emberek százait legyilkolták-, közülük földműveseket, munkásokat, iparosokat, papokat, csendőröket, polgárokat, zsidó kereskedőket, országgyűlési képviselőket, jegyzőket, katonatiszteket, hosszú a sor- ezreit börtönbe vetették s százezreit kirabolták. Tehát 1919-ben pár száz kommunista a szervezett munkások százezreit befolyásolta, terrorizálta úgy, hogy egy egész országot rémuralom alatt tudott tartani.
Amikor a sajtó munkatársai veszik kezükbe a hatalmat
Kik voltak a véres diktatúra szellemi vezérei és végrehajtói? A Forradalmi Kormányzótanács tagjai 1919. március 21.-től:
Kun Béla hírlapíró, Szamuely Tibor hírlapíró, Vágó Béla újságkiadó, Lukács György író, Pogány József ügyvédjelölt, hírlapíró, Szántó Béla könyvtáros, Vántus Károly munkás, Bokányi Dezső kőfaragó, dr. Landler Jenő ügyvéd és Alpári Gyula újságíró népbiztosok. Valójában ez a tíz ember kormányozta 133 napon át Magyarországot.
Milyen érdekes! Legtöbbjük előzőleg a média területén dolgozott Az Est, a Népszava, a Világ, a Pesti Napló, és a Magyarország napilapoknál, ahol felforgató, rendszert megbuktató írásaik jelentek meg. Már ekkor óriási befolyása volt a liberális, marxista, anarchista sajtónak, amit akkor is külföldről pénzeltek. Miközben azt kürtölték, hogy nincs sajtó-és szólásszabadság, addig cenzura nélkül mindent megírhattak. Károlyi Mihály színre lépése a kommunista hatalomátvétel előtt, jól megdolgozták, átverték, félrevezették az embereket a nemzetiségek elnyomásáról szóló cikkekkel, az elavult történelmi Magyarország életképtelenségével és marxista ideológiával átszőve, egy létrejövő demokratikus Magyarország képét festették fel. Valóban, tömeg, csőcselék nélkül nem kerülhettek volna hatalomra Kun Béláék, de a szabadkőműveseken, a Galilei-körön nevelkedett és az orosz bolsevistákhoz, leninistákhoz csatlakozott magyar hadifogoly újságírók mindent megtettek, hogy megvezessék a magyar társadalmat. A kommunisták (KMP) 1918-as megalakulásuk után megmutatták igazi arcukat s rögtön bemutatkoztak antidemokratizmusukkal, diktatórikus, terrorista magatartásukkal, minden fajta demokrácia letörésével, a történelmi, kulturális múlt, a magyar ősi hagyományok elvetésével.
Aki önként adta át a hatalmat a kommunistáknak
Mégis, hogyan történhetett meg, hogy egy jól szervezett, jól működő állam, az Osztrák-magyar Monarchia és a királyi Magyarország rövid idő alatt széthulljon? Most azzal nem foglalkoznék, hogy az I. világháború részint a nagyhatalmi érdekek, a világpolitika, másrészt a németek, Vilmos császár és a Habsburgok, az agg Ferenc József hatalom éhsége és ostobasága miatt robbant ki. Bizonyított tény, hogy a magyarok többsége, Tisza István miniszterelnökkel az élen nem akart háborút. A kérdés, miként tört utat magának a kommunizmus, a liberalizmus, s általuk az a háttérszövetség a románokkal, szerbekkel, szlovákokkal, amelyiküknek célja az ezer éves Magyarország eltüntetése volt? Erre a választ csak a történelmi dokumentumok adhatják meg egy vesztes háború után. Herczeg Ferenc a bajok gyökereit a kiegyezés utáni liberális, megengedő politikában és személy szerint Károlyi Mihályban látta, aki önként átadta a hatalmat a kommunistáknak. Ezt írja:
,,gróf Károlyi Mihály sohasem volt demokrata, ő csak egy lecsúszott arisztokrata volt. A demokráciában nem az egyenlőséget, hanem a vezérséget kereste... A munkástömegek lelkében rügyező nemes és emberi hajlamokkal nem törödött, ő onnan a maga céljaira csak a gyűlöletet és hatalmi vágyát igyekezett kitenyészteni. A nagyvárosi csőcselék erkölcsi színvonalát pedig az ő politikai szereplése még alacsonyabbra süllyesztette."
Milyen érdekes? Az emberek közötti gyűlölet szítása a mai napig az úgynevezett demokraták, a liberálisok sajátja. Gondoljunk csak a woke- és genderizmusra vagy a black lives matter (fekete életek is számítanak) mozgalomra, avagy az SZDSZ-re, az MSZP-re, Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter megjelenésére a politikában. Herczeg világosan látta a Nagy Háború utáni helyzetet. Ezt írja az 1918. október 31-ei ,,őszirózsás forradalomról", Károlyi Mihályról:
,, A nemzet méltósága egy degenerált hazardőr kezébe volt letéve...Soha addig ország nem látta még kétes egzisztenciáknak olyan elszánt rohamát, mint aminőt gróf Károlyi Mihály vezetett a közélet magaslatai felé... A nemzet kardját, ezt a rettenetes és dicsőséges fegyvert, amely a népvándorlás harcaiban szórta első véres villámait, Linder Bélára bízták, egy elnyűtt idegzetű, gyönge fejű alkoholistára. Később derült ki Linderről, hogy beépített szerb ügynök volt. Tovább folytatva a gondolatsort: abban az órában, midőn nagyobb szükség volt a magyarság katonai erényeire, mint a honfoglalás előtt bármikor, Károlyi lefegyverezte Doberdó védőit (Linder: nem akarok katonát látni!), és az ország védelmét Diener Dénes, Jászi Oszkár és Bédy - Schwimmer Róza diplomáciai tudására bízta. Midőn a legnagyobb szükség volt a vonzó és összefogó erőre, amely a Szent Koronából árad, kitördelte a koronát a nemzeti címerből."
Mályusz Elemér történész ezt az időszakot így látta: 1919. január 17-én a Károlyi-kormány közleményben bejelentette, hogy végleg lemond arról, hogy a választásokat megtartja. A demokráciával való szakítást jelentette ez a hír, a leplezett vörös terror beköszöntését. Két hónapra rá a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond és társai megegyeztek Kun Bélával valamint a többi vörös agitátorral a proletárdiktatúra kikiáltására és az Oroszországgal való szövetség megkötésére. A magyar államot- a történész szerint- ezzel a megsemmisülés örvényébe taszították, ami őket egyáltalán nem érdekelte. Bár proletár államról beszéltek, de a munkásságnak ehhez semmi köze nem volt, akárcsak később a Rákosi-és Kádár kommunista diktatúrája alatt sem. 1919. március 21-én kezdetét vette a legdurvább abszolutizmus, a legkíméletlenebb rémuralom. Jászi Oszkárnak, a Polgári Radikális Párt vezérének, Károlyi Mihály politikai tanácsadójának jelentős szerepe volt a kommunisták hatalomra jutásában. A proletárdiktatúra kitörésekor ezt javasolja párthíveinek: ,, A politikai felelősségben való részvételt ne vállalják ugyan, viszont ne szabotáljanak, hanem szellemi és igazgatási munkával támogassák az új kommunista rendszert." Bár Jászi később a vörös kommün ellen fordult, mikor látta a kommunista zsarnokság szörnyű tetteit, de a felelősséget nem moshatja le magáról, aki szabadkőművesként, liberális újságíróként (Huszadik Század szerkesztője) szellemileg megágyazott ennek az embertelen rendszernek.
Nyíltan gyilkosságra uszított a lap
Minden, ami szenny, ami gonoszság, ami rombolás, az utat tört magának 1918. októberétől, Károlyi Mihály hatalomra jutása után. Az Est nyíltan uszít gyilkosságra. Ezt írják Tiszával és Wekerlével kapcsolatban:
Hogy ezek az emberek még élnek, hogy nevüket az újságok leírják, az az ország és a béke boldogulásának legnagyobb akadálya. Az egész világon érthető közvélemény alakult ki arról, hogy csak a szélső demokrácia és haladás tudja a békét megcsinálni."
Szélső demokrácia! Milyen szép, félrevezető kifejezés. Ami valójában egyenlő volt a kommunizmussal, a véres diktatúrával. Közben színre léptek azok az újságírók, akik elárulták Magyarországot. Kéri-Krammer Pál Az Estben ünnepli a cseh forradalmárokat, akik tizennégy magyar vármegye elszakítására készülnek. Kéri ezt írja: ,, ...a cseh tartományokban a cseh népnek lángjait már napok óta látjuk világítani...A cseh lángolásból, mint az erős vas, úgy jön ki most a cseh állam függetlensége."Mit bánta ez az újságíró, hogy ebből a cseh lángolásból nemsokára Magyarország megcsonkítása következik. Kéri-Krammer Pál, a szabadkőműves Petőfi páholy tagja egyik értelmi szerzője volt a Tisza-merényletnek. Jutalmul a Tanácsköztársaság Sajtódirektóriumának vezető tisztségviselője lett. Az Erdélyért lihegő románoknak is lettek segítőtársaik Magyarországról. A hazaárulás mintapéldánya volt Bíró Lajos - megint egy újságíró-, aki azt írta a Világ című újságban: ,, a magyarság elnyomta és üldözte a nemzetiségeket". Ez is később egy bizonyíték lesz a trianoni ,,béketárgyalásokon" Nagymagyarország lefejezésére. A Népszava sem maradt ki a sorból. Ünnepli a csehek területszerző forradalmát és plakátjain a marxisták kiáltványa, valamint az óriás, vöröskalapácsos ember készül lesújtani a magyar polgárokra. 1918 végére kialakulóban a káosz. A szabadkőműves páholyokban döntenek a nemzeti tanács létrehozásáról. Nem véletlenül írja Tormay Cecile a Bujdosó könyvben:
...Dehát mit akar ez a sötét társaság? Hogy meri magát a nemzet tanácsának nevezni? Kik azok, akik lázítanak az állam ellen és hűségesküt szednek a maguk számára? Kik azok, akik egy szállodai szobából (Astoria) kiáltványt intéztek a néphez és igérték benne: az azonnali magyar békét, a nemzetek egyenjogusítását, a nemzetek szövetségét, a föld felszabadítását, a dolgozó nép erőit fokozó, modern szociálpolitikát?...Az ezeréves határokról nincs egy szavuk sem!"
Tudjuk a későbbi évekről, évtizedekről akár a Szovjetunióban, akár később a kommunista Magyarországon, hogy a kommunisták mindig csak ígértek, de egyetlen ígéretüket sem tartották be.
A bűnösök elmenekültek és megúszták
Összegezve. A kommunisták első rémuralma tömegtámogatás híján 1919 július végére összeomlott Magyarországon. Károlyi Mihály, az úgynevezett első köztársasági elnök megrakodva több százezer kék bankóval előbb a cseh Beneshez szökött, tovább kiárusítva Magyarországot, majd Svájcba vitorlázott, hogy utána különböző külföldi országokból évtizedeken át uszítson Magyarország ellen. A vörös hadsereg a románoktól elszenvedett vereség következtében felbomlott. A proletárdiktatúra gyakorlói Kun Bélával, Szamuely Tiborral az élen, népbiztosok aranyakkal, ékszerekkel, pénzzel megrakodva magára hagyták a megtévesztett munkásságot és 1919. augusztus 2-án különvonattal, autóval menekültek Ausztriába. A hírhedt Lenin-fiúk és a gyilkoló páncélvonat parancsnoka, több mint száz ember gyilkosa Szamuely Tibor, máig tisztázatlan körülmények között halt meg: egyesek szerint a határon, Bécsújhely közelében elfogták, szintén ékszerekkel megrakodva és öngyilkos lett. Más források szerint a parasztok felismerték és Savanyúkútnál vasvillával agyonverték, majd a pecsenyédi erdőben elföldelték. Az tény, hogy a tizenkilencesek nem kommunizmust csináltak Magyarországon, nem is munkásdiktatúrát. Proletárdiktatúra címén egy maroknyi leninista, anarchista értelmiségi uralkodott és nyomta el a polgárságon meg a parasztságon kívül magát a munkásosztályt is. Nem először és nem utoljára...
