Pesti Srácok

Terjesszünk iszlamizmust vagy putyinizmust Nyugaton?

Terjesszünk iszlamizmust vagy putyinizmust Nyugaton?

Napokkal a választások után az Európai Unió Bírósága ítéletében az Európai Bizottságnak adott igazat Magyarországgal szemben, és megállapította, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény több szinten is megsértette az uniós jogot. A Bíróság a döntését „az Európai Unió belső piaci szabályozására alapozta, ami alapján a genderpropaganda olyan szolgáltatás, aminek szabadon kell vándorolni a határokon át. Ezek szerint pl. a politikai iszlamizmus, a putyinizmus, netalán a kollektív és személyes öngyilkosság propagálása is szolgáltatás, amit szabadon terjeszthetünk a magállamok területén. Ha úgy hozná érkezésünk.

A brüsszeli bíróság szerint a genderpropaganda médiában és reklámokban való terjesztése nem korlátozható és a pedofil bűncselekményeket elkövetők nyilvántartása is ellentétes az uniós joggal. Nyilván nemcsak a szolgáltatások szabad áramlására hivatkoztak, hanem a hátrányos megkülönböztetés tilalmára is.

Ha nem mehetnek gyermekek közé örültek, hogy a saját örültségüket népszerűsítsék, azzal hátrányos megkülönböztetjük az őrülteket

– kb. így lehet összefoglalni a bíróság roppant cizellált megállapításait.

A bíróság szerint „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítő vagy megjelenítő” tartalmak korlátozása nemen és szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg

– ezek már Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök mondatai a Sulyok Tamás köztársasági elnöknek írt levélből, melyben kijelenti, hogy a magyar kormány nem fogja végrehajtani az uniós bíróság döntését. Igaz, ez csak a még hivatalban lévőre vonatkozik, a következő hetire már nem biztos. 

Érdemes elgondolkodni a folytatáson! Az uniós bíróság döntése értelmében az állam laicitása odáig kell terjedjen, hogy jó és rossz, hasznos és haszontalan, káros vagy egészséges között sem szabad különbséget tennie. Ha felhívja a figyelmet a dohányzás, az elhízás, netalán az óvszer nélküli felhőtlen közösülés veszélyeire, azzal hátrányosan megkülönböztette a cigit az avokádótól, a zsírpárnákat a hasizomtól és a nemibeteg gondozók ápoltjait a 30 éve szeretetteljes családban élőktől. Mert az államoknak ugyan lehet az a célja, hogy a fennmaradásról gondoskodjon, hiszen egy államalkotó politikai közösség mégiscsak a már holtak, a jelenben élők és a még meg nem születettek szövetsége, az ehhez szükséges eszközök tilalmasak számára.

A pusztítsd el magad felszólítása szolgáltatás, illetve egyenrangú gondolat a fennmaradás, a bővülés és a boldogságra törekvés parancsával.

Oké, játszhatjuk ezt a játékot. Csak akkor mi is lekanyarítunk egy apró kis szegletet valami költségvetésből, hogy meglehetősen olcsón, a Telegrammon és az X-en kék bálnával targetáljuk a nyugati fiatalokat. Ha valaki nem emlékezne, a kék bálna közel 10 éve szedte áldozatait az orosz és ukrán fiatalok között. Egy „internetes csoport” a közösségi médiában mindenféle trükkökkel és kihívásokkal arra vett rá több száz gyermeket, hogy öljék meg magukat. Az uniós bíróságnak ma egyetlen kifogása lenne a kék bálna ellen:

  • az, hogy Ukrajna és Oroszország nem része a közös gazdasági térségünknek.

De rámehetünk a felnőtt lakosságra is. Népszerűsítsük a politikai iszlamizmust, a többnejűséget, a gyermekházasságot, a rabszolgatartást, a rokonok közötti házasságot, a bestialitást, a piromániát és a többit. Esetleg Putyint, Kim Dzsongunt, az iráni teokráciát, bármit, ami kártékony, sőt, egyenesen gonosz és pusztító. Hiszen ezek csak szolgáltatások, illetve egyenrangú gondolatok. Nem szabad akadályozni, tiltani, gátolni a terjedésüket! Ez az Európai Unió hivatalos álláspontja, ideológiailag képzett bíróinak ítélete alapján.

 

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.