![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/rouni-szekesegyhaz-x.jpg)
A közösségi médiában kerültek elő képek arról, hogy nemrég kigyulladt egy híres francia katedrális, a roueni székesegyház tornya. Emlékezetes, hogy öt éve a párizsi Notre-Dame jutott hasonló sorsra.
Kigyulladt a franciaországi Rouen székesegyházának tornya – közölte a város polgármestere, Nicolas Mayer-Rossignol az X-en, amit az Index szemlézett.
A közösségi médiában közzétett képeken látszik, hogy lángok csapnak fel egy állványzatnak látszó ponyvából az épület tetejének közelében, amely a több száz éves építészeti múltra visszatekintő három tornya miatt híres.
A gótikus katedrális széles körben ismert, mivel Claude Monet francia impresszionista festő a 19. században többször is megfestette.
A székesegyházat kiürítették, és a mentőszolgálatok a helyszínen vannak – közölték a regionális hatóságok, akik hozzátették, hogy a tűz egy olyan részen keletkezett, ahol építési munkálatok folytak. Biztonsági kordont is felállítottak az épület körül. A BFM TV televíziós felvételein sötét füstfelhő szállt fel a toronyból, az alatta lévő utcákon pedig az emberek rémülten néztek fel.
A jelentés szerint 33 tűzoltóautó és 63 tűzoltó volt a helyszínen, és a tömegközlekedés is akadozott.
Forrás: Index; Fotó: X
No War
2024-07-12 at 07:20
Ez már a tízen valahányadik, mert a Notre Dame a tizenegyedik volt. Csináljanak belőle muszlim imaházat és tűzálló lesz.
Mert azok nem gyulladnak ki. Fantasztikus templomok égnek le, Magyarország területén egy ilyen színvonalas gótikus templom sincs. Ezek az egyetemes kultúra részei, az építészet csodái, ezeket rombolják a migrik, a franciák meg nem becsülik eléggé a legnagyobb kulturális alkotásaikat. Nemsokára a Lurv is sorra kerül, szerencsére az Eifel torony vasból van.
Naprózsa
2024-07-12 at 01:22
Lehet tippelni: mi lesz a következő felújítás alatt álló katedrális?
Csak nem a csodaszép-kőcsipke Reimsi katedrális, vagyis a francia királyok koronázó temploma…?
csakafidesz
2024-07-11 at 20:07
Naprózsa 2024-07-11 at 15:51
Naprózsa
A csodálatosan fehérre festett Párizsban (André Malraux ötlete nyomán, 1974-ben kezdték az egész várost fehérre kifesteni.) úgy “állványozzák fel a festendő épületeket, hogy csigákkal húzzák fel a festők vasrúd-deszkalap “fülkéit, mert valahogy annak lehet nevezni. Az állványozást minden esetben vascsövekből készült vázra tett deszkák jelentik. Ráadásul nem akarják túlsúlyossá tenni a szerkezetet csak azon a szinten rakják le a deszkalapot ahol dolgoznak. Volt szerencsém egy ideig ott tartózkodni, még abban a korban amikor a csöveseket a rendőrség összeszedte a parkokból. (Anno a hagyományos doboz formájú rendőrsapka volt -amit Luis de Funes is viselt a filmekben- csak később jött a “modern” kivitelű, jellegtelen vacak.
bressa
2024-07-11 at 16:20
A véletlen tüzesetek egyenesen arányosak a migránsok számával. Ha munkaterület az még nem zárja ki a gyújtogatást. Sőt!
Balla Éva
2024-07-11 at 16:00
Egyetértek az előzőekkel. Csak egy paranoid idióta gondol minddig mindennel kapcsolatban valamilyen sötét és sunyi háttérmachinációra. Az értelmes ember a logikus magyarázatot keresi. Ami a legtöbbször egy alapos szakmai vizsgálattal kideríthető. Abszurd fantáziálás helyett tehát mindenki várja meg, míg a hatóságok elvégzik a dolgukat.
Naprózsa
2024-07-11 at 15:51
Kedves Csakafidesz!
Egyformán gondoljuk. Pláne, hogy az ilyen magasan és ilyen frekventált épületnél a felállványozást normális esetben égés ellen kezelt fával illik végrehajtani, sőt az sem ördögtől való, ha mondjuk villámcsapás (ez a leggyakoribb ok a háború mellett) ellen ideiglenes oltórendszert is beépítenek.
95% esélyt adok arra, hogy szándékos gyújtogatás volt.
Naprózsa
2024-07-11 at 15:32
@”konteós elmeroggyant” úr!
Ja, mint két perccel a felgyújtás után máris tudni lehet, hogy elektromos vagy hőségtől öngyulladnak a francia keresztény templomok. Eddig ugyanis nem gyulladoztak, és mint a Notre Dame párizsi fő szimbólumunknál is hosszas utólagos vizsgálat helyett azonnal tudták, hogy nem gyújtogatás volt… a mesében.
Veletek
2024-07-11 at 15:29
Cigarettacsikk, 100 C fokos a vége !
Bàstya elvtàrs
2024-07-11 at 15:29
Nagy samu
Azért hagy kételkedjünk màr. Ott àllnak ezek a katedràlisok évszàzadok ota, és most kezdenek el Franciaorszàg szerte kigyulladozni. Persze lehet rövidzàrlat, na de ennyiszer, és mindig csak keresztény szimbolumok.
A németek màr ebben is elörébb jàrnak, ök tök nyilvànosan, egész egyszerüen leromboljàk a templomok egy részét. Vagy àtalakitjàk. Befogadohelynek, raktàrnak, stb.
csakafidesz
2024-07-11 at 15:28
Naprózsa 2024-07-11 at 15:11
A Notre Dame égő tetejéhez még egyetlen tűzoltó vagy hatósági szakértő nem ment ki, mikor bejelentették, hogy nem történt gyújtogatás. A francia párizsiak 90%-a szerint magától biztosan nem gyulladt ki, ha nyolcszáz évig nem méltóztatott kigyulladni.
csakafidesz
2024-07-11 at 15:24
“Lángra kapott..” Csak úgy fogta magát és meggyulladt. Ismerős ez. A Notre Dame is magától gyulladt ki..
Nagy Samu
2024-07-11 at 15:14
Naná, személyesen a 93 éves amcsi nyugger Soros György gyújtotta fel a templomot transznemű iszlamista nindzsának öltözve, ez nyilvánvaló. 🙂 Az szóba sem jöhet, hogy elektromos rövidzárlat vagy a hőség miatt valamilyen gyúlékony felület belobbanása az ok, ugye konteós elmeroggyantak?
Naprózsa
2024-07-11 at 15:11
Kedves Khm!
Nagyon cúúúnya dolog már megint összefüggést látni a gyúlékony fával való felállványozás, és a véletlen tűzesetek között, pláne akkor amikor oly kedves kereszténység kedvelő milliók látogatják meg kontinensünket, akikről már 2 perccel a Notre Dame fellángolása után is biztosan ki lehetett jelenteni, hogy nem gyújtogatás volt csak elektromos zárlat. Jó, kicsit árnyalja a képet az, hogy a muzulmánok világszerte örömtáncokat lejtenek amikor egy-egy templomunk öngyulladozik, de rossz az aki összefüggést lát, hát nem lehet, hogy párszáz évig nem gyulladoztak ily lelkesen a keresztény templomok, most meg pont öngyilkos hajlamaik lettek…
Barát Pétrer
2024-07-11 at 14:46
Gyurcsány-Soros
Talpra magyar!
2024-07-11 at 14:44
Emlékezeteim szerint a Zaraosztrizmus vallás követői ennyire nem tűzimádók. Nem is Mohamed előírásait követik. Mohamed egyes követőik gyújtogatnak robbantgatnak lövöldöznek gyilkolgatnak. Macronék ezeket a migránsokat is örömmel befogadják.
Angie
2024-07-11 at 14:26
Egész véletlenül ez is kigyulladt…
matrix
2024-07-11 at 14:20
Macron szavazó bázisa francia hagyomány és értékek !
Idöközben egy bevált recept és több száz év után sikerült!
Ezen nem szabad változtatni!
khm
2024-07-11 at 14:17
És már megint felújítás közben.
Nahát
2024-07-11 at 14:15
A Notre-Dame-ot még fel sem újították, máris itt a következő kereszténytemplom-rombolás.
Lakossági Sátán
2024-07-11 at 14:10
De szép!