Pesti Srácok

Világszerte legalább hatszáz ápoló hunyt el a járvány következtében

null

Világszerte legalább hatszáz egészségügyi ápoló hunyt el a koronavírus-járvány következtében, és kétszázharmincezren fertőződtek meg a vírussal – közölte az Ápolók Nemzetközi Egyesülete (ICN) szerdán, Genfben.

Howard Catton, az ICN elnöke szerint a tényleges számok ennél jóval nagyobbak lehetnek: mint mondta, a fertőzött ápolók száma globálisan akár négyszázötvenezer is lehet, mivel sok országból nincsenek adataik. Howard Catton hangsúlyozta: nemcsak az ápolók, de a velük érintkező páciensek is veszélybe kerülnek a roppant fertőzőképes kórokozó által, ezért felszólította az egyes országokat, hogy rendszeresen dokumentálják az egészségügyi személyzet körében a fertőzéseket, mert csak így lehet választ adni olyan fontos kérdésekre, mint hogy az egészségügyi rendszer melyik részében különösen jelentős a fertőzöttek száma, illetve milyen óvintézkedések bizonyulnak hatékonynak.

– hangoztatta Catton.

PestiSracok facebook image

Az ICN százharminc ország ápolói egyesületének ernyőszervezete, saját közlése szerint több milliós tagsággal.

Forrás: MTI; Fotó: ICN

Ajánljuk még