A történelem már ismeri Szlovákiát, de Szlovákia a történelmet még nem
Mi folyik Szlovákiában, amely őszig a koronavírus-járvány elleni védekezés bezzegországa volt, most pedig már a tavaszi olaszországi tragédiához hasonlítgatják? A részletekben elvesző válaszok úgy szólnak, hogy mégsem jó semmire a tömeges tesztelés, hogy csaltak a statisztikákkal, hogy kaotikus és önellentmondásos a döntéshozatal, hogy fegyelmezetlenek az emberek... Az átfogóbb válasz viszont úgy szól, hogy Szlovákia sosem szembesült még a létezése során olyan válsággal, amelyet neki kellett volna egyedül megoldania. A pofátlan hazudozás a statisztika terén sem előzmény nélküli, hiszen Szlovákia „megszokta”, hogy mindent meg lehet úszni.
Ahogy azt már tavasszal is lehetett olvasni egyes elemzésekben (persze nem a függetlenobjektív sajtóban, ott mélyen hallgattak erről), Szlovákia elég sajátosan számolta a koronavírusban elhunytakat. A legősibb statisztikai trükköt alkalmazták: akit nem írunk bele, az nem lesz ott. A magyar statisztika már mintegy félezer halottnál járt akkoriban, amikor Szlovákia büszkén feszített a 28-as szám mellett, pofátlanul begyűjtve a világból – na, meg a magyarországi nyílttársadalmi sajtótól – érkező, ámuldozó elismeréseket. A koronavírusba alapbetegség nélkül belehalt magyarok száma akkoriban huszonpár embert jelentett, vagyis kevesebbet, mint a szlovákiai halottak száma. Pedig a szlovákok csak azokat számították be, akik a koronavírus-fertőzés következtében végzetes tüdőkárosodást szenvedtek. Senki mást. Hazudtak, csaltak, méghozzá úgy, hogy arról a miniszterelnökük sem tudott, sőt, ami még kínosabb, máig nem tud.
Mindezzel akkor buktak le, amikor még mindig meglehetősen kevés embert tartottak nyilván a járvány áldozataként, de kezdett feltűnően sok halott lenni a kórházaikban – jóval több, mint a korábbi évek azonos időszakaiban. És mit tettek ezután? Irulva-pirulva visszavonulót fújtak, és elkezdtek korrekt adatokat közölni? Ugyan már! Inkább elkezdték manipulálni a gyógyultak számát. Csak a megbízható PCR-teszten fennakadókat – akik általában tüneteket is mutatnak – könyvelték el új fertőzöttként, viszont a tömegével végzett antigén-teszten fennakadó akár tünetmenteseket egytől-egyig gyógyultnak számították be, miután letelt a karanténidejük. Emiatt a gyógyultak száma valószínűtlenül növekedni kezdett. A szlovák Egészségügyi Információs Központ csak a megfertőződöttek, az elhunytak és a gyógyultak számát közölte – az aktív fertőzöttekét a magyar operatív törzzsel ellentétben nem. Az aktív fertőzöttek számát a megadott adatokból lehet kiszámolni, ez alapján pedig félő volt, hogy a trend folytatásaként lassan több lesz a gyógyult, mint ahányan összesen megfertőződtek eddig. Erre válaszul az Egészségügyi Információs Központ már nem közli a gyógyultak számát sem. Miközben Bezzegszlovákia papíron kiválóan kezelte a járványt, túl nagy lendülettel jött szembe a valóság, és az egészségügyük a teljesítőképessége határára ért. Mindezekről ITT írtunk bővebben.
Aki eddig mindent megúszott, az ezután is mindent meg akar úszni
Az egész szlovákiai káosznak van egy eddig nem tárgyalt vetülete. Bármilyen hihetetlen, a szlovákok nem szembesültek még ennél komolyabb válsággal, amelyet önerőből, saját kútfőből kellett megoldaniuk. A korábban magyar államkeretben, ezáltal magyar politikai felelősség alatt élő szlovákok előbb cseh államkeretbe kerültek át, majd a náci Németország védőernyője alatt lettek először önállóak, ezután újra a cseh keret következett, majd 1968-tól szovjet bábáskodással jött létre a szlovák belső függetlenség. Az újabb államuk 1993-as megalakulása óta, az elmúlt 28 évben pedig még nem jött nekik szembe a történelem rosszabbik oldala. Nincs gyakorlatuk, elővehető kollektív tapasztalatuk, hogy mit kell ilyenkor csinálni, így törvényszerű a kapkodás.
Szlovákia legösszetettebb és legnagyobb logisztikai műveletén vagyunk túl, amelyet rendkívül rövid idő alatt kellett előkészíteni.
(Igor Matovič a novemberi, második országos tesztelés után)
A „Magyarország legösszetettebb és legnagyobb logisztikai művelete” versenyben megjósolhatatlan lenne a győztes a honfoglalás, a mongolok utáni újjáépítés, Hunyadi balkáni hosszú hadjárata, a törökök utáni újjáépítés, a semmiből megszervezett Rákóczi-szabadságharc, a semmiből megszervezett 1848/49-es szabadságharc és a Trianon utáni talpraállás között. Szlovákiában ugyanezt a versenyt egyértelműen nyeri egy 2-3 százalékos halálozási arányú járvánnyal kapcsolatos tesztelés.
A rezzenéstelen arccal a világ szemébe hazudott statisztikáik mögött ugyancsak felsejlik a szlovákság közelmúltja – a következménynélküliség kollektív élménye. Abban az országban, ahol már 1941-ben kirabolták és munkatáborokba gyűjtötték, majd már 1942-ben német koncentrációs táborokba deportálták a zsidóságot, és amely ennek ellenére 1945-ben a győztes oldalra kerülhetett, miért ne hinnék, hogy bármivel át lehet verni a világot? Abban az országban, ahonnan az első és a második világháború után összesen 250 ezer magyart űztek el, ahonnan magyarok tízezreit hurcolták el csehországi rabszolgamunkára, ahol magyarok tömegeit rabolták ki, taszították nyomorba, illetve szlovákosították el nyomásgyakorlással, s amely most a mindezt szentesítő törvények visszavonása és bocsánatkérés nélkül is az európai demokratikus közösség megbecsült tagja lehet, miért ne lenne hétköznapi meggyőződés, hogy bármilyen hazudozás belefér?
Vezető kép: Pravda
