Akkor menekültek el, amikor a szomszéd házba bomba csapódott – Helyszíni riportunk Kárpátaljáról!
Második napunkon Kárpátalja belső, keleti településeit látogattuk meg. A Katolikus Karitász ezeken a helyszíneken is zömmel a magyar lakosságot igyekszik támogatni, a háború kitörése óta azonban egyre több az olyan család, ahol a kenyérkereső elment harcolni. Első állomásunk a háromezer fős Gyertyánliget volt, ahol a helyi magyar óvoda számára vittünk tartós élelmiszert és tisztítószereket. Az intézményben jelenleg nincsenek gyerekek, mert a háború miatt nem működnek a közoktatási intézmények. Ebben a térségben azonban a nappali oktatási intézmény nemcsak a gyerekek edukációját látja el, hanem szociális biztonságot is nyújt. A rászoruló családoknak lehetővé teszi, hogy a gyerekek minden nap meleg ételhez jussanak, Gyertyánligeten pedig a magyar óvodát működtető Szidi néni népkonyhát is működtet, ahol a falu legkiszolgáltatottabb családjaiban élő gyerekek tizenhat éves korukig minden nap meleg ételhez juthatnak. Az ukrajnai háború kitörése óta ezen intézmény ellátása is veszélybe került. Hiába, hogy a működésükhöz szükséges forrásokat eddig is magyarországi, németországi és ausztriai adományokból fedezték, az országban tapasztalható élelmiszerellátási problémák miatt nincs honnan beszerezni az utánpótlást, a raktár pedig lassan kiürül.
Gyertyánligeten találkoztunk olyan családokkal, akiknek a hozzátartozóit besorozták. Például egy helyi magyar házaspár fia azért jött haza külföldről, hogy bevonuljon a seregbe és Ukrajnáért harcoljon. Az ő esetében ez már nem az első alkalom, mert 2014-ben szintén harcolt az oroszok ellen Donyeckben. Az édesanyát láthatóan megtörte a kialakult helyzet, de azt is elmondták, hogy napi szinten tudnak beszélni a fiúval telefonon, aki több barátjával vonult be, így legalább nincs egyedül a fronton. Számukra egyértelmű, hogy az országukért harcolni kell és úgy gondolják, hogy az ukrán hadsereg képes lesz visszaverni az oroszokat. Az édesapa habitusában pedig egyértelműen azonosítható volt a propaganda hatása, amikor megkérdezte, hogy „az Orbán Viktorotok most milyen viszonyban van Putyinnal?”. Az már nem derült ki, hogy Orbán Viktor állítólagos oroszbarát szerepét az ukrán propaganda állította be így, vagy az interneten találkoztak vele.
A besorozások kapcsán több más család is érintett volt. Azt is megtudtuk, hogy az ukrán hadsereg először azokat hívja be, akik már rendelkeznek harci tapasztalattal, a frissen sorkötelessé vált emberek – egyelőre kötelező jelleggel csak a férfiak – pedig kiképzésben részesülnek. Erre korábban már Beregszászon is felhívták a figyelmünket, ahol az Esze Tamás Líceum épületében zajlik a katonai kiképzés. Azonban a líceum nem pusztán oktatási feladatokat látott el, hanem a napi megélhetési gondokkal küzdő családok gyermekei számára biztosított bentlakásos oktatást. Ezeknél a családoknál a napi rendszerességű étkezés sem megoldott, így pedig a gyerekek visszakerültek abba a veszélyeztetett élethelyzetbe, amelyet csak külső segítséggel tudnak enyhíteni.
A faluban találkoztunk olyan idős párral is, akiknek a fia önként jött haza külföldről, hogy csatlakozzon az ukrán hadsereghez. Bár az édesanya megtörtnek látszott, az édesapa büszkén magyarázta, hogy a gyerekük az oroszok ellen harcol. Az édesapa szerint az ukrán hadsereg legyőzi majd az oroszokat, azok pedig „visszamennek oda, ahonnan jöttek”. Érdekes volt tapasztalni, hogy a magyar nevű és magyarul is beszélő férfi megvetéssel beszélt a magyar miniszterelnökről. Megkérdezte, hogy „Orbán Viktor most hogyan vélekedik Vlagyimir Putyinról?”. A kérdésben érződött az ellenszenv, amelyre a viski szállásadóink adtak magyarázatot. Elmondták, hogy a magyar kormány és Magyarország ellen már jó ideje kommunikációs hadjárat zajlik. A háború óta pedig felhánytorgatják nekünk, hogy mi akadályoztuk meg Ukrajna NATO-csatlakozását. Azzal kapcsolatban viszont már elnézőbbek az ukránok, hogy mindennek kiváltója a nemzeti kisebbségek jogát durván korlátozó olyan ukrajnai szabályozások voltak, mint a nyelvtörvény. Erre vonatkozóan pedig szállásadóink szerint az átlagember nem eléggé tájékozott, vagy amennyiben mégis, akkor sem érdekli őket. Valószínűleg ez a közöny betudható a látványosan erőltetett ukrán, nemzeti identitástudatnak, ami nagyon sokszor visszaköszön a házak kék-sárga festésén, a semmi közepére épített cikornyás ortodox kápolnákon és a roskadozó hidak némelyikén a korlátot rozsdától megmentő kék-sárga festésen.
Következő állomásainkon, a Kárpátalja keleti részén található Rahón és Kőrösmezőn már volt szerencsénk vagy éppen szerencsétlenségünk a háborúval sújtott területekről elmenekülő családokkal is találkozni. A helyi katolikus plébániákon elszállásolt menekültek döntő többségben nők és gyermekek voltak. A velük folytatott beszélgetések során kirajzolódott kép alapján többségük a konfliktus rendezésének békés módját támogatja. Odesszából, Harkovból, Kijevből és Irpinyből érkezettekkel beszéltünk, akik csak akkor döntöttek a menekülés mellett, amikor már közvetlen életveszélyben voltak. Egy harkovi édesanya a tíz év körüli kislányával és a néhány hónapos kisbabájával akkor menekült el, amikor a szomszéd házba bomba csapódott. Stábunknak elmondta, hogy szeretné, ha befejeződne a háború és visszatérhetnének az otthonukba. „Az ukránok és az oroszok testvérnépek. Nem értem, hogy miért tört ki ez a háború?” – panaszolta. Arra kéri az ukrán és az orosz vezetőket is, hogy kössenek békét: „nem azt mondjuk, hogy Oroszország adja vissza a keleten elcsatolt területeket, hanem hogy kössenek olyan megállapodást, amely mindenkinek jó” – fogalmazott könnyeivel küszködve.
Arról is megbizonyosodhattunk, hogy nem mindenki hisz a tárgyalásos megoldásban. Egy szintén kijevi társaság körében erős honvédő öntudat mutatkozott. Az egyik, húszas évei végén járó édesanya elmondta, hogy tudósítóként dolgozott a háború előtt, most pedig kommunikációs eszközökkel igyekszik segíteni a hazáját. „A férjem polgári szolgálatosként Kijevben maradt. Az a feladata, hogy az idegen országok érdekét szolgáló embereket kiszűrje” – magyarázta.
A Katolikus Karitász ezekre a szálláshelyekre is folyamatosan hordja a tartós élelmiszert, a tisztálkodási szereket, pelenkát, vitaminokat, gyógyszereket és ruhaneműket. Rahón azonban a parókia mellett magasodik a járási hivatal épülete, ahonnan kihangosítón szóltak az ukrán indulók és nemzeti érzelmű dalok. Az egyik önkéntes azt is elmondta, hogy az elmúlt napokban több alkalommal is arra lettek figyelmesek, hogy valaki megáll a parókia előtt vagy éppen besétál az udvarára és fényképezi őket. Hogy ennek éppen az ukrán kormány által feltüzelt „civil kémelhárításban” van szerepe vagy puszta érdeklődésről lehet szó, nem derült ki.
A kárpátaljai településeken egyébiránt megszaporodtak a kijevi, harkovi és belső-ukrajnai rendszámú autók. A tehetősebbek szállást bérelnek, egyes beszámolók szerint mulatoznak, tivornyáznak, a szegényebbek pedig vonattal vagy gyalogosan hagyják el a veszélyes területeket. Olyan nem hivatalos információt is kaptunk, ami szerint magas rangú állami tisztségviselők és politikusok is szép számmal érkeztek Kárpátaljára, hogy ott vészeljék át a harcokat. Egyes feltételezések szerint az is elképzelhető, hogy amennyiben az ország vezetése kiszorul Kijevből, az ideiglenes kormány is Kárpátalján működhet majd. Ez a lehetőség viszont nem teszi boldoggá az ott élőket, mivel ebben az esetben műveleti területen élnének.
