Pesti Srácok

Itt van azoknak a neve, akiket kitiltottak Oroszországból – A listára Mark Zuckerberg és Kamala Harris is felkerült

null

Újabb 29 amerikai állampolgárt tiltottak ki Oroszországból, miután az Egyesült Államok 800 millió dollár értékben jelentette be katonai segélyszállítmány küldését Ukrajnába – írta meg a BBC. A listán ezúttal Kamala Harris alelnök és Mark Zuckerberg, a Facebook alapítójának neve is szerepel, rajtuk kívül pedig magas rangú amerikai vezetők házastársaira is kiterjesztették a beutazási tilalmat.

Az orosz külügyminisztérium magyarázata szerint a szankciós listán olyan vezetők, üzletemberek, tudósok és újságírók szerepelnek, akik ruszofób nézeteket terjesztenek. A helyi hírközlési hatóság a jelenleg 66 millió felhasználóval rendelkező Facebookot még március elején tette elérhetetlenné Oroszországban. A Lettországba emigrált Meduza független lapon kívül a Facebookot, a Twittert, valamint a BBC oldalait is korlátozottan, vagy egyáltalán nem lehetett elérni. A BBC-t az orosz hatóságok csütörtökön tiltották le, miután az Európai Unió letiltotta az orosz állami támogatásból működő, és meglehetősen sok álhírt közlő RT és a Szputnyik adásait. A háború kezdete óta sebességet váltott az internetes vasfüggöny leereszkedése; Oroszország számos alapvető internetes funkciót – mint az App Store és a Google Play – is blokkolni kezdett. Az orosz parlament alsóháza pedig egy olyan törvényt fogadott el, amely pénzbírsággal vagy akár 15 év börtönbüntetéssel is sújthatja a „hamis” információkat terjesztőket.

Az Oroszországból határozatlan időre kitiltott amerikai állampolgárok listája:
  1. Kamala Devi Harris – az Egyesült Államok alelnöke;
  2. Kathleen Holland Hicks – a védelmi miniszter első helyettese;
  3. Christopher Watson Grady – az egyesített vezérkari főnökség alelnöke;
  4. John Francis Kirby – védelmi miniszterhelyettes, a védelmi minisztérium szóvivője;
  5. Ronald Klain – a Fehér Ház kabinetfőnöke;
  6. Evan Maureen Ryan – az elnökség titkára, Antony Blinken külügyminiszter felesége;
  7. Margaret Goodlander – az igazságügyi miniszter tanácsadója, Jake Sullivan belbiztonsági elnökhelyettes felesége;
  8. Douglas Craig Emhoff – Kamala Harris alelnök férje;
  9. Robert Kagan – politológus, Victoria Nuland külügyminiszter-helyettes házastársa;
  10. Edward Price – a Külügyminisztérium szóvivője;
  11. Richard/Rachel Levine – egészségügyi államtitkár;
  12. Brian Thomas Moynihan – a Bank of America elnöke és vezérigazgatója;
  13. Mark Elliot Zuckerberg – a Meta (korábban Facebook) társalapítója és igazgatótanácsának vezetője;
  14. Kathy Warden – a Northrop Grumann Corporation elnök-vezérigazgatója;
  15. Phebe Novakovic – a General Dynamics elnöke;
  16. Michael Petters – a Huntington Ingalls Industries elnöke;
  17. William Brown – az L-3 Harris Technologies elnöke;
  18. Wahid Nawabi – az Aerovironment elnöke;
  19. Roger Krone – a Leidos elnöke;
  20. Horacio Rozanski – a Booz Allen Hamilton elnöke;
  21. Eilee Drake – az Aerojet Rocketdyne elnöke;
  22. David Deptua – a Mitchell Institute of Aerospace Stadium kutatási vezetője;
  23. Ryan Roslansky – a LinkedIn közösségi hálózat vezérigazgatója;
  24. George Robert Stephanopoulos – az ABC műsorvezetője;
  25. Matthew Kroenig – az NGO B. Scowcroft Stratégiai Biztonsági Központ igazgatóhelyettese;
  26. David Reynolds Ignatius – újságíró és a Wilson Center szakértője;
  27. Edward Acevedo – Illinois állam törvényhozásának volt tagja és a Wilson Center szakértője;
  28. Kevin Rothrock – a Wilson Központ szakértője és a Medusa angol nyelvű médiaportál főszerkesztője;
  29. Bianna Vitalievna Golodriga – a CNN vezető nemzetközi elemzője.

Forrás: BBC; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még