A francia nagyhatalmi törekvéseken múlhat, hogy Ursula von der Leyen visszaülhet-e Európa trónjára
Ursula von der Leyen már az Európai Néppárt támogatásával készül arra, hogy visszaülhessen a brüsszeli trónjára az Európai Bizottság vezetőjeként, ugyanakkor sem teljesítménye, sem a csúcsjelöltsége nem szolgáltat elég garanciát arra, hogy ezt végül meg is tehesse. Könnyen áldozatul eshet ugyanis a francia nagyhatalmi törekvéseknek, a királycsináló Macron szava döntő lesz a sorsát illetően. Különösen az új erőre kapó Pfizer-botrány árnyékában...
Egyre csak sokasodnak a kérdések az Európai Bizottság következő elnökének személyével kapcsolatban. Bár Ursula von der Leyen az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjeként - saját teljesítményének megítélését tekintve nem kis magabiztossággal - újrázna, a politikusnő alkalmasságát komolyan befolyásolja a kiújulóban lévő Pfizer-botrány.
Mint arról portálunk is beszámolt, az Európai Ügyészség is megkezdte a nyomozást Pfizer-ügyben, beemelve annak keretébe a Belgiumban már zajló vizsgálatot, amely kiterjed a közfunkciókba való beavatkozás, az ügyet érintő SMS-ek megsemmisítése, valamint korrupció és összeférhetetlenség vádjára is, nem utolsó sorban pedig kifejezetten Ursula von der Leyen személyére.
Ursula von der Leyen újrázásának hátterében tehát az a kényszer is áll, hogy továbbra is sikerrel háríthassa el magától a korrupciós vádakat, amelyeket eddigi EB-elnökként oly sikeresen folytatott. Pozícióvesztése lényegesen sérülékenyebbé tenné az Európai Ügyészség vizsgálatában. A korrupciós botrányon felül ráadásul nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy bár a legfrissebb közvéleménykutatások szerint az EPP továbbra is a legerősebb pártszövetség az Európai Parlamentben - amely jelen állás szerint 184 mandátummal közel ötven fővel magabiztosan előzné a második helyen álló Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) platformot - mindez nem jelent automatikus sikert csúcsjelöltjük számára. Ezt éppen magának Ursula von der Leyennek a példája igazolja.
Webernek visszanyalt a fagyi
Talán érdemes felidézni, hogy az előző, 2019-es EP-választásokat követen az Európai Bizottság tisztségének betöltésére két nagy esélyese pályázott: az EPP-s Manfred Weber és az S&D-s Frans Timmermans. Az esélyesebbnek tartott Manfred Weber személyisége ugyanakkor megosztó volt az európai politikai térben, ezért nem tudta megszerezni az uniós tagállamok vezetőinek kellő támogatását. Bár sok elemző szereti ide kapcsolni a V4-ek és különösen Orbán Viktor szerepét, mint akik gátat szabtak Weber megválasztásának, e tekintetben inkább azt érdemes kiemelni, hogy Weber korábban előszeretettel hangoztatta, hogy a Fideszt ki kell zárni az EPP soraiból, és részben a magyarellenességre építette kampányát is, így tehát nem véletlen, hogy a magyar jobboldal úgy ítélte meg, megválasztásával nemcsak a Fidesz, de egész Magyarország rosszul járna. Hasonlóképpen a másik hungarofób jelölttel, a szocialista frakcióból érkező Frans Timmermans-szal egyetemben.
Amikor még Ursula volt a kisebbik rossz
A konszenzusos megoldást végül az jelentette, hogy bár az EPP soraiból került kiválasztásra az EB-elnök Ursula von der Leyen személyében, aki azonban nem a csúcsjelölt volt. Manfred Webert tehát a befutó előtti kanyarban előzte kevésbé ismert és felépített német kereszténydemokrata politikusnő, talán nem is véletlen, hogy ezt követően az EPP és a Fidesz szakítottak is, az Európai Néppárt oldaláról nézve talán pont azért, hogy az akkor még erős közép-kelet-európai tömb ne akadályozhassa a néppárti csúcsjelöltet a jövőben. Ursula von der Leyen személyére Angela Merkel is rábólintott, ahogy a kisebb rossz elvén gondolkodó V4-ek, köztük Magyarország is. Ami azonban ennél is lényegesebb, hogy Ursula von der Leyen jelölését Emmanuel Macron vetette fel.
A nagyhatalmi érdekek beleszólnak az uniós demokráciába
Bár hajlamosak vagyunk az európai választási rendszerre hagyatkozva elfelejteni, de az Európai Bizottság elnöke személyének kérdése egy másik síkon, a jelentős európai nagyhatalmak, azaz Németország és Franciaország egyensúlyán, érdekein és ellenérdekein is nagyban múlik. A német Ursula von der Leyen nevének francia bedobása éppen erre a kérdésre adott választ azzal, hogy az Európai Bizottság elnöke megválasztására egy mozdulattal pontot lehetett tenni a franciák által is támogathatónak vélt német jelöltön keresztül. És így is történt. Timmermans és Weber csúcsjelöltek pedig hoppon maradtak. Éppen ezért ugyanakkor számítani kell arra is, hogy a 2024-es választásokat követően hasonló séma is előfordulhat, amennyiben például a franciák, vagy egyenesen Macron már nem tartja megfelelő jelöltnek korábbi liblingjét, Ursula von der Leyent.
Az Európai Néppárt sem bízik a saját jelöltjében.
Nem is véletlen az atlantista EurActiv nemrégiben megjelent, aggódó hangvételő véleménycikke, amely éppen a lehetséges kegyvesztettség okán azt mérlegeli, mi lesz, ha Ursula von der Leyen újrázása mégsem lesz sétagalopp és éppen a franciák miatt. Mint a portál kiemeli,
a választási matematika dacára a gyakorlatban Franciaország támogatása nélkül bármelyik jelölt megbukik.
Márpedig a portál néhány intő francia megjegyzést is összeszed, például a francia elnöknek egy sajtótájékoztatón elhangzott azon kijelentését, miszerint az Európai Bizottság elnökének a közérdek képviseletében komoly felelőssége van, ezért tisztségét nem hathatja át a túlpolitizáltság.
Ami, el kell ismerni, egyáltalán nem volt így a távozó Bizottság esetében
-jegyezte meg Macron. A cikk hasonlóképpen idézi Thierry Bretonnak, a belső piacokért felelős uniós biztosnak azon X-en megjelent pikírt véleményét, amely szerint
az a valódi kérdés, lehetséges-e újabb öt évre az EPP-re bízni Európa irányítását, miközben úgy tűnik, maga az Európai Néppárt sem bízik a saját jelöltjében.
A kijelentést tovább árnyalja, hogy a francia Thierry Bretont maga a portál is mint egy lehetséges bizottsági elnöknek tartja, aki a francia hátszéllel rendelkező „harmadik út” lehet a csúcsjelöltek rovására.
Macron az európai seregek élén
Érdemes továbbá kitérni arra is, hogyan láttatja az EurActiv magának Emmanuel Macronnak a személyét, aki láthatóan átvette a kezdeményezést az orosz-ukrán háború és Ukrajna támogatásának kérdésében, amikor legutóbb már fegyveres csapatok Ukrajnába küldésének lehetőségét is megpendítette. Ez különösen az amerikai választások kimenetele kapcsán válik fontos kérdéssé, hiszen Donald Trump győzelme esetén, ahogy az EurActiv epéskedve fogalmaz, az Egyesül Államok visszatérne a köldöknézegetős „Make America Great Again” filozófiához, így Ukrajna támogatása akár Európára maradhat. Macron pedig kijelentései alapján vállalná ezt a terhet, mint egy olyan ország vezetője, amely nemcsak komoly fegyveres erőkkel de atomfegyverekkel is rendelkezik. A kérdés pedig innentől az, mennyire lesz képes az Európai Uniót, illetve annak vezetését maga mellé állítani ebben a „küldetésben”. Innentől fontos ugyanis az Európai Bizottság vezetőjének személye.
Azt egyelőre nem lehet pontosan megbecsülni, hogy az orosz-ukrán háború és a francia szándékok mennyire befolyásolják ténylegesen az Európai Bizottság elnökének megválasztását, mindenesetre a francia szálat nem szabad elhanyagolni.
Vezetőkép: MTI
