Vakhitű kommunizmussal állunk szemben – Szlovén történész a Tito-rezsim borzalmairól és túl jó sajtójáról
Ilyen kifinomultan sajtózzák a kommunisták a rémtetteiket – ez a fő tanulsága számunkra a Nyugat felé emberarcúnak eladott, gyilkos sztálinista diktatúrának, Tito Jugoszláviájának. A kényszermunka- és börtöntáborok, valamint az iszonyatos, szenvtelen tömeggyilkosságok úgy tartoztak hozzá a kommunista délszláv államhoz, mint Romániához az átállás. A másik tanulság, hogy érdemes megbecsülnünk a hazai helyzetünket, ahol minden ókommunista maradvány és újkommunista forradalmi hevület ellenére már az idegösszeomlás szélén billeg a baloldal a politikai hatalomból való tartós kiszorulása miatt. Máshol, például Szlovéniában, még ma is azokat a kiábrándító köröket futják a közéletben az egyre erősödő woke-hátszelű régi és újbaloldallal szemben, mint Magyarországon az 1990- es és 2000-es években, az SZDSZ virágkorában.
A kommunizmus legnemzetközibb vívmánya a terror – bármelyik ország kommunista diktatúrájának részletes történetével ismerkedünk meg, mintha a sajátunkét hallanánk. Szlovéniában lakosságarányosan különösen sok embert gyilkoltak meg a partizánok, ami még ma is csak hézagosan van benne a szlovén öntudatban, ráadásul a Tito-nosztalgiával is meg kell küzdeni, amikor el akarják juttatni az emberekhez az ismereteket. Ez derült ki Jože Dežman történész magyarországi előadásából. A szlovén kormány Eltitkolt Tömegsírokkal Foglalkozó Bizottságának vezetője a megdöbbentő vérontás mellett annak jelenkori, hasonlóan megdöbbentő eltussolási igyekezetét is bemutatta.
Tito személyesen vett részt már a spanyol polgárháborúban, a szovjet titkosszolgálat kipróbált elvtársaként – mondta Schmidt Mária az előadás előtti köszöntőjében. A Terror Háza Múzeum főigazgatója kitért a jugoszláv diktátor köré szőtt hazug nimbuszra, amely egy nyitott, szabad, sőt akár nyugatos ország államfőjeként láttatta őt a világban.
A jugoszláv partizánok hihetetlen tömeggyilkosságait mindenütt mély hallgatásba burkolták, Szlovéniában is csak a tömegsírok feltárásakor váltak ismertté.
Jože Dežman ismertette, hogy 2019-ben kezdték el feltárni csaknem 3500 szlovén katona tömegsírját; a zömmel 18–23 év közti férfiakat a horvát határ közelében kifosztották, levetkőztették, majd a 16 méter mély Macesnova Gorica szakadékba lőtték a partizánok 1945. június elején. A nyomok eltüntetésére felrobbantották a területet, a törmelék feltöltötte a holttesteket rejtő mélyedést. A baloldali kormányzat próbálta nehezíteni a feltárást, és a borzalmas esetről szóló kiállítást sem engedte be a nemzeti múzeumba. Másik híres helyszín a Huda Jama elhagyott bánya, ahol 1400-nál több sebesült, összedrótozott kezű áldozat mumifikálódott holttestét találták meg a több méter vastag elfalazás mögött. A tömegsírokban nagyon sok keresztet találtak, de cipőbe rejtett rózsafüzérre is bukkantak. Legtöbbet a katolikus lakosság szenvedett, de általában véve is szélsőséges erőszak tombolt Jugoszláviában a háború alatt és főleg utána.
A múltat végképp szétmaszatolni, ha kellemetlen
Jože Dežman szerint a délszláv térséget máig áthatja az a magabiztosság, miszerint különbek voltak a szomszédaiknál, ám ez csak a titói propaganda masszív hazugsága. Peter Jambrek, a szlovén alkotmánybíróság első elnöke olyan pontokban összegezte a Tito-rezsim jellemzőit, amelyek bármelyik kommunista diktatúrára megállnának:
- Gyilkosság – A háború alatt elkövetett tömeggyilkosságok, majd a háború utáni tisztogatások, a katonai és osztályellenségek körében.
- Rablás és legalizált közös lopás – Konfiskálások, kisajátítások, az elkobzott vagyonok „nemzetiesítése”, földelkobzások az agrárreformmal.
- Erőszak – Az emberi méltóság és jogok sárba tiprása a rendőrterror, az illegális letartóztatások, a koncentrációs táborok és a kényszermunka révén.
- Beavatkozás a munkahelyek életébe – Politikai indíttatású előléptetések, lefokozások, elbocsátások és felfüggesztések.
- Félelem, ideológiai erőszak, megtévesztés és hazugság, a közvélemény manipulálása és történelemhamisítás.
Tito sokak által nyugatosnak és szabadnak gondolt Jugoszláviájában nyüzsögtek a politikai titkosrendőrök, ugyanolyan sűrű besúgóhálózattal tartották fenn a terrort, mint az NDK-ban a hírhedt Stasi. A tömeggyilkosságokon túl, 2000 embert végeztek ki bírósági ítélet alapján csak Szlovéniában, 70 ezer embert zártak börtönbe vagy táborba. Jugoszlávia olasz és osztrák határán csak 1949-ben sokkal több embert lőttek le, mint a berlini falnál 28 év alatt. Az államosításokkal megtörték a középosztályt, elkobozták a magánvállalkozásokat, és tombolt az egyházüldözés, 24 katolikus papot meggyilkoltak, halálra kínoztak vagy kivégeztek, több százat bebörtönöztek.
A szlovén alkotmánybíróság elnyomó és a szabadságot korlátozó rendszernek mondta ki a kommunista időszakot, ám ehhez képest fura dolgok történnek.
A szlovén háborús és háború utáni áldozatok emlékművét 2017-ben emelték, de még hét év elteltével sincs ráírva, hogy kiknek állították és kik az elkövetők. A huda jamai tömegsír felfedezése után, 2009-ben Ljubljana átnevezte a Tito utcát, ám az alkotmánybíróság 2011-ben megakadályozta ezt. A Janša-kormány 2022-ben bevezette május 17-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját és létrehozta a Szlovén Függetlenség Múzeumát, amelyet a jelenleg is hatalomban lévő Golob-kormány 2023-ban bezáratott, az emléknapot pedig eltörölte. Ugyanez a kormány állami tiszteletadással temettette el 2023-ban Janez Zemljaričot, a kommunista politikai titkosrendőrség egykori vezetőjét és belügyminisztert.
Zoran Jankovič ljubljanai főpolgármester 2020-ban kijelentette, hogy a főváros nem antikommunista, és nem lesz emlékművük a háború alatt a kommunisták ellen harcoló szlovén honvédeknek. Az Orlov vrhről (Sashegy), ahol 800 meggyilkolt antikommunista katona tömegsírját találták meg, eltávolítja a városvezetés az időről-időre megjelenő kereszteket, és a helyen kutyakiképző iskola működik. A kommunista „öregfiúk” és az újkommunista progresszívek közti nemzedékváltás is zajlik. Asta Vrečko jelenlegi kulturális miniszter korábban beszédet mondott a Szlovénia Kommunista Pártja megalapításának 81. évfordulóját ünneplő megemlékezésen.
Nataša Pirc Musar hivatalban lévő államfő kijelentette, hogy az antifasizmus helyes, az antikommunizmus viszont nem, és a demokratikus, független Szlovénia alapja a forradalom.
Tömeggyilkos felszabadítás
A múltfeltárás és -feldolgozás baloldali politikusok általi szabotálása nem ok nélküli. A kommunista partizánok több szlovént gyilkoltak meg, mint a német és olasz megszállók, több fegyvertelent gyilkoltak meg, mint fegyverest, és több embert gyilkoltak meg a háború után, mint a háború alatt – sorolta Jože Dežman a párás szemű kommunizmusnosztalgiával összeférhetetlen tényeket. Ezt nevezi ő ideológiai kollaborációnak a sztálinizmussal, miközben a kommunistaellenes fehér erőknek szokták fejére szokták olvasni, hogy náci kollaboránsok voltak.
A kommunisták provokálták ki a polgárháborút
– jelentette ki a történész. A partizánok már 1941-től gyilkolásztak a Németország és Olaszország által megszállt szlovén területeken, de elsősorban nem a megszállókat, hanem a kommunistaellenes szlovéneket öldökölték. Ez ellen szerveződött meg a szlovén honvédség (Slovensko domobranstvo), majd kitört az egyre eldurvuló polgárháború, amelybe mintegy 30 ezren (a szlovének 2 százaléka) haltak bele. A partizánok már a polgárháború során is jóval többet öltek a fehéreknél, de a legbrutálisabb vérengzés még hátra volt – az eltitkolt, tabusított tömegsírokban a partizánok által a háború után lemészárolt, 15 ezer áldozat maradványai vannak. Érdekesség, hogy id. Janez Janša, a volt kormányfő apja sikeresen elmenekült egy partizán tömeggyilkosság elől.
Tito partizánjai egész Jugoszláviában negyedmillió embert öltek meg a háború éveiben, ezt nevezi a történettudomány felszabadításnak
– ironizált Dežman. Mint mondta, a kommunisták sikeresen dehumanizálták az áldozataikat, a Nyugat pedig nem empatikus a meggyilkoltakkal, mert nem érti, nem ismeri a kommunizmus lényegét. Szlovéniában lényegében sztálinizmus volt – foglalta össze a történész –, a titofil kommunisták viszont nem hajlandóak a párbeszédre, és nem veszik tudomásul az új bizonyítékokat, a történeti tényeket.
A vallásszabadság a kommunistáké is
Megkérdeztem Jože Dežmantól, miért nem érdeklik a Nyugatot a kommunizmus közép-európai áldozatai, amire így reagált:
„A probléma az elkövetőkhöz és az áldozatokhoz való hozzáállásban van. Meg kell értetni, hogy ők mindannyian létező személyek voltak. A kommunista rendszerek és bűnöseik nagyon durván korlátozták a szabadságot úgy, hogy az emberek nem követtek el ezt indokló bűnöket. Ez ügyben nincs párbeszéd a mi társadalmaink és a nyugati társadalmak között. Elég tudást, elég igazságot, érthető sztorikat kell felmutatnunk, mert őket csak a gyarmati múltjuk bűnei érdeklik, a mi történeteink nem érik el az ingerküszöbüket. A saját országainkban is minél több tudást kell felhalmozni a kommunizmus bűneit illetően, hogy együttérzést váltsunk ki az áldozatok iránt otthon és a nyugati társadalmakban egyaránt.”
Hozzátette, hogy amikor pedig az életszínvonalunkat hasonlítjuk össze, abba azt is bele kell számítanunk, hogy milyen szabadságban élünk a most zajló kultúrharc és a nagy erővel nyomuló progresszív forradalom közepette.
E téren érdekes összehasonlítani a magyarországi, lengyelországi, szlovéniai folyamatokat.
A délszláv közvélemény jelentős része, de a Nyugat is elismerően nyilatkozik ma Titóról, de hát a Nyugat annak idején csodálta Sztálint is. Hogy lehetne leszoktatni erről a rossz szokásáról? – kérdeztem Dežmant, de erre neki sincs receptje:
Különbséget kell tennünk a vakhit és a tények megértése között. A vallásos kommunistát nem tudod meggyőzni róla, hogy egyetlen kommunista társadalom sem volt soha sikeres. Ő hisz benne, hogy egyszer majd sikeres lesz. A vallásszabadság az ilyen kommunista hittérítők tevékenykedését is lehetővé teszi.
