Pesti Srácok

Visszafoglalták az al-Káida harcosaitól a mogadishui Hayat szállót

Visszafoglalták az al-Káida harcosaitól a mogadishui Hayat szállót

Több mint egy napon keresztül folytak a harcok a mogadishui Hayat szállóért, amelyet az al-Káida terroristái foglaltak el a szomáliai fővárosban. A harmincórás tűzharc végeztével a biztonsági erők minden iszlamistát megöltek, azonban a harcok áldozata lett tizenhárom civil is; rajtuk kívül további negyvenen megsebesültek.

A közkedvelt szállodát az al-Káida terrorhálózathoz kötődő as-Sabáb iszlamista milícia tagjai támadták meg és foglalták el pénteken. Robbantásokkal hatoltak be az épületbe. A támadók számát az illetékesek nem közölték pontosan, de az AFP szerint legalább heten lehettek. Fültanúk szerint szombatra virradóan is több robbanás történt a szállodában, amikor a kormányerők megpróbálták visszaszerezni az ellenőrzést a szálloda felett a fegyveresektől. A harcok során az épület nagy része megsemmisült – közölték már korábban. Vasárnap hajnalra kiderült, hogy a biztonsági erők is használtak robbanószert a magukat elsáncoló támadók ellen. A nyilatkozó biztonsági tisztségviselő szerint át kell vizsgálniuk az épület megmaradt részét, mert elképzelhető, hogy van még bent robbanószer. Azon túl, hogy az incidens sok civil halálos áldozattal is járt, a biztonsági erők az akció során több tucatnyi civilt – köztük gyerekeket – ki is tudtak menekíteni. Az as-Sabáb már rögtön ostromuk után jelentkezett, és közölte, hogy embereik támadták meg a szállót. Szóvivőjük, Abdiaziz Abu-Muszab később azt állította a szervezet saját rádióján, hogy jelentős veszteséget okoztak a biztonsági erőknek.

Szomáliában a biztonsági helyzet rendkívül rossz, elsősorban az as-Sabáb merényletei miatt. A szervezet célja az iszlám törvények szigorú értelmezésén alapuló uralom megteremtése az országban. A szálloda elleni támadás az első jelentősebb incidens Mogadishuban, amióta Haszán Sejk Mohamud új elnök májusban hatalomra került.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.