Pesti Srácok

Völner Pál: Még a szegedi választók sem állnak be Botka László mögé a Szeviép-ügyben

Völner Pál: Még a szegedi választók sem állnak be Botka László mögé a Szeviép-ügyben

Jogosnak tartja az Országos Bírósági Hivatal új elnökének vizsgálatát a Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszékkel kapcsolatban Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kifejtette: több bírói vezető esetén is összeférhetetlenség merült fel az ügyben. A politikus reagált Botka László szegedi polgármester azon kijelentésére is, amelyben a Szegedi Törvényszéket ért kritikák kapcsán diktatúrát emlegetett.

Völner kifejtette: szerinte politikai beavatkozás az ügyben nem történt, mivel a vizsgálatot az Országos Bírósági Hivatal elnöke rendelte el, és semmilyen kormányzati, parlamenti vagy egyéb lépés nem történt.

– tette hozzá.Véleménye szerint egyszerűen az emberek igazságérzetét sérti, hogy eltűnik több milliárd forint, nem fizetnek ki több száz alvállalkozót – mikor megvan a kár, megvan, hogy ki okozta a kárt.

– foglalta össze véleményét Völner Pál.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.