szeviép-ügy
Harmadfokon, jogerős ítéletre vár az "utolsó Szeviép-vezér" (PS-videó!)
Harmadfokon folytatódik a közel másfél évtizede tartó Szeviép-per. Ezúttal már csak a harmadrendű vádlott, P. László állt ítészek elé a Debreceni Ítélőtáblán, miután az első rendű vádlott a büntetőeljárás során meghalt, s a másodrendű, B. Sándor egyébként rendkívül enyhe, de elmarasztaló ítélete már másodfokon jogerőre emelkedett. A Szeviép Zrt., mint szegedi nagy építőipari vállalkozás a baloldali kormányok idején egymás után nyerte az állami és önkormányzati megrendeléseket, több tízmilliárd forint értékben. Majd 2010-re úgy kezdődött el a csődeljárása, hogy a cégbirodalom ezt megelőzően több száz, az M43-as autópálya építésén és a szegedi villamos felújításban dolgozó alvállalkozóját nem fizette ki. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor több milliárd forint értékben kölcsönzött többek közt saját érdekeltségű cégeinek, amelyek ugyancsak fizetésképtelen állapotban voltak. És nem csak azoknak. Kölcsönöztek olyan cégeknek, magánszemélyeknek is, amelyek tevékenységének köze nem volt a Szeviéphez. A vádhatóság legutóbbi indítványa szerint épp ezért nem is csak a csődbűncselekmény, hanem a sikkasztás bűnténye is megvalósulhatott. Ezt azonban már csak P. László esetében mérlegeli a harmadfokon eljáró bíróság. Ezúttal az anyák napi ünnepély reggelén próbálták meg bíróság elé hurcolni Füssy Angélát – Legyen vége már!
Zirchez közeli otthonából, kisgyermeke mellől, ma hajnali ötkor próbálta meg előállíttatni Füssy Angéla kolléganőnket a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírőnője a nemrég felmentett Szeviép-vezér, Pistrui László feljelentése nyomán. Mint már többször, ezúttal is megütközést keltett a kis bakonyi falu lakóiban, hogy a rendőrség hajnalban akciózott kolléganőnk háza előtt. A bírónő később elfogatóparancs kiadásával fenyegetőzött, ám végül elfogadta, hogy Füssy Angéla a pesti tárgyalás helyett óvodás gyermeke első anyák napi ünnepségén szeretne részt venni. A durva incidens újabb példa arra, hogy alapjaiban fenyegeti a sajtó szabad működését a rágalmazás büntető törvénykönyvi szankcionálása, amely magánvádas feljelentések nyomán bűnözőként kezeli a munkájukat végző újságírókat, két év letöltendő börtönnel és szakmájuktól való örökös eltiltással fenyegetve őket. A Fidesz–KDNP-frakció végre mentesítené a sajtót ezektől az eljárásoktól, a törvénymódosítás múlt szerdai vitájában ugyanakkor a teljes (a Jobbikkal kiegészült) baloldal indulatosan érvelt a mostani szabályozás megtartása mellett. Szabó Tímea azt is megígérte: az Alkotmánybíróságig viszi az ügyet, ha a kormányoldal enyhíteni merészel a szabályokon. "Botkáékkal pacsizó bírák" – Hatalmasat bukott Nóvé Ágnes a Kúrián a PS ellen indított perében
Többek között a címben szereplő értékítéletetünket is elfogadhatónak tartja a Kúria friss, jogerős, precedensértékű döntése a durva összeférhetetlenségi botrányba keveredett szegedi bírőnőről, Nóvé Ágnesről és társairól. Mint emlékezetes, a PestiSrácok.hu nyomozta ki, hogy miközben Nóvéék felmentő ítéletet hoztak a több száz alvállalkozót tönkretevő Szeviép vezetőinek ügyében, a bírónő férjével közös cége százmilliós nagyságrendű üzleteket bonyolított a szegedi önkormányzattal. Köztudott, hogy a Szeviép-vezérek ezer szálon kötődnek Szeged baloldali városvezetéséhez, ezért merült fel az összeférhetetlenség vádja. A bírónő mégis a "jó hírnevének" megsértésére hivatkozva kezdeményezett pert a PestiSrácok.hu ellen és azért nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához, mert első- és másodfokon nagyobbrészt nekünk adott igazat a bíróság. A Kúriától azonban olyan indokolást kapott, amit nem tesz zsebre. Cigányt verni kisebb bűn a Győri Ítélőtábla érvelése szerint – A bíróságok morális állapotáról
A címet olvasócsalogatónak szántam, de tartalmilag igaz, le is írom, hogyan állapították meg ezt. Vezércikkem ugyanakkor többről szól. Arról, hogy a jelek szerint az elmúlt évtizedben sem sikerült kiirtani az erkölcsi züllöttséget, a szakmai alávalóságot és a társadalom igazságérzetének totális negligálását a magyar bírói karból. A győri ítészek totalitárius időket felidéző fajalgebrájáról lejjebb ejtek szót, kezdem avval, amiről Füssy Angéla írt tegnap: a végtelen csalódottsággal. Hogy Debrecenben, dr. Felegyiné dr. Szabó Ágnes bírói tanácsának ismét volt bátorsága szembe köpni egy egész országot. Hiszen a több mint 500 vállalkozó tönkretételének, esetenként halálba hajszolásának, közpénzmilliárdok eltüntetésének következménye a felmentés és nevetséges pénzbüntetés lett. És még ezeket akarja Brüsszel megvédeni az igazságügyi reformtól... 2,5 milliós pénzbüntetés és felmentés: egészen meghökkentő ítélet született a Szeviép-ügyben (frissítve!)
A két Szeviép-vezér egyikét, B. Sándort 2,5 millió forint pénzbüntetésre ítélte, a másodrendű vádlott P. Lászlót bűncselekmény hiányában felmentette a Debreceni Törvényszék. A lassan 10 éve tartó büntetőeljárás összesen durván 6 millió forintos bűnügyi költségének nagy részét az állam viseli a másodfokú ítélet szerint. Mint ismert, az úgynevezett Szeviép-ügyben az építőipari zrt. három volt tulajdonos vezetőjét csődbűncselekmény vádjával állították bíróság elé, miután az M43-as autópálya építésénél és a szegedi villamosfelújításnál is generálkivitelezőként eljáró Szeviép úgy jelentett fizetésképtelenséget és ment csődbe, hogy több mint 500 alvállalkozóját nem fizette ki. A Szeviép Zrt. utolsó millióit is saját érdekeltségi körbe tartozó cégekbe tolták ki, tagi kölcsön formájában. Míg első fokon még mind a három vádlottat bűnösnek találta a Szegedi Járásbíróság és több évi letöltendő börtönre ítélte őket, másodfokon a Szegedi Törvényszék mindenkit felmentett. A hatályon kívül helyezett másodfokú ítélet és a PestiSrácok.hu által kirobbantott szegedi bírósági botrány hatására került az ügy Debrecenbe. Indokolásában a tanácsvezető bíró kifejtette, hogy a bizonyítás sok esetben következetlen, az ügy egy része felderítetlen. Egyébként a bíróság szerint a kölcsönök nagy része nem is kölcsön volt, hanem leányvállalatok működésének "előfinanszírozása". A másodrendű vádlottat, B. Sándort egyedül egy 2,5 milliós kölcsön miatt mondták ki bűnösnek – ez esetben a hitelezett tanúként támasztotta alá a vádat a bíróságon. Bereczky István a PS-nek: nem szívódtam fel és el fogok menni a Szeviép-perre tanúskodni
Valóban húzódik a csődbűncselekmény miatt a Debreceni Törvényszék előtt folyamatban lévő Szeviép-per, de elsősorban azért, mert több bekért iratra hónapokat kellett várnia a bíróságnak, ezért csak január elején tudott fontos, érdemi kérdéseket megfogalmazni az új szakértőnek. Ezt az új szakértőt, mint ahogy azt korábban megírtuk, azért kellett kijelölni, mert a korábbi szakértő elérte a nyugdíjkorhatárt – ami nyilván előre tudható volt, mégsem készült rá senki. Rossz hír viszont a családok százait megnyomorító Szeviép-vezéreknek, hogy volt üzlettársuk, Bereczky István, akinek tanúkénti idézését csak nemrég indítványozta a vádhatóság, a sajtóhírekkel ellentétben nem szívódott fel, és el is érte őt azóta a Debreceni Törvényszék. Bereczky a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: úgy érzi, tartozik annyival, hogy elmenjen a tárgyalásra és mindent elmondjon, amit tud. Mivel a szakértőnek a törvény hatvan napot ad a bírói kérdések megválaszolására, a következő tárgyalás csak áprilisra várható. Szeviép-ügy – Fontos iratok hiánya nehezíti a Debreceni Törvényszék munkáját
A minap folytatódott a Szeviép-per megismételt másodfokú eljárása a Debreceni Törvényszéken, ugyanakkor több olyan akadályra is fény derült, amiért nem tudnak érdemben haladni, tárgyalni – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az egyik ilyen ok az, hogy egyszerűen felszívódott a felszámoló; a bíróság hónapokon át hiába kérte írásban és telefonon is többször, csak most kapták meg a felszámolási iratokat, miután rendbírság kiszabását helyezték kilátásba a felszámolóval szemben. Azt kontrollpéldány hiányában egyelőre nem lehet tudni, hogy minden szükséges irat megérkezett-e. Mivel a szakértő eddig nem tudott miből dolgozni, a tárgyalás januárban folytatódik, akkor viszont fontos fordulat jöhet az ügyben, a vádhatóság ugyanis indítványozta Bereczky István tanúkénti kihallgatását. A vállalkozó korábban üzleti kapcsolatban állt a Szeviép-vezérekkel, majd 2019 áprilisában kitálalt a PestiSrácok.hu-nak. Júniusban tárgyalja a Debreceni Törvényszék a Szeviép-ügyet
Június 17-re tűzte ki Szeviép-ügyben a megismétlendő másodfokú eljárás első tárgyalását a Debreceni Törvényszék - közölte korábbi megkeresésünkre Dobó Dénes sajtószóvivő. Mint arról korábban beszámoltunk, a Szeviép-ügy azt követően került Debrecenbe, hogy a Pécsi Ítélőtábla a botrányba fulladt másodfokú, Szegedi Törvényszéken született felmentő ítéletet súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte, majd ezt a határozatot a Kúria tavaly decemberben helyben hagyta. Azt a bíróságot is a Kúria jelölte ki, amelynek újra kell tárgyalni az ügyet. Ez lett a Debreceni Törvényszék. Debrecenben az olajszőkítéses ügyben ismertté vált, kifejezetten gazdasági ügyekre specializálódott bírónő, Felegyiné Szabó Ágnes büntetőtanácsa elé állnak majd a vádlott Szeviép-vezérek. Mivel a hetedik éve tartó büntetőügy során az egyik vádlott, O. József elhalálozott, már csak a két pénzembernek, a milliárdos P. Lászlónak és B. Sándornak kell felelnie a Szeviép csődjéért, illetve 500 alvállalkozó ki nem fizetéséért. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.