szeviép-ügy
Az ügy – előzetes: Kapzsiság és kétszínűség, avagy a Szeviép-ügytől Hadházy hazudozásáig
Gyermekei mostanra dolgozták fel a gyászt, és úgy döntöttek, felveszik a kesztyűt, már csak édesapjuk tiszteletére is – Deák László lányával és további károsultakkal emlékezünk vissza a hazai építőipar szégyenére, arra, ahogy a Szeviép, amelynek vezetői máig luxuséletet élnek, hogyan sodortak létbizonytalanságba több mint 500 kisvállalkozót. Szó lesz természetesen a 12 évvel ezelőtt történt események mellett a 7 éve tartó büntetőügy anomáliáiról és a szegedi bírósági botrányról is. Második riportunkban megtudhatják, mit találtunk Hadházy Ákos szekszárdi rendelőjénél, azaz a szekszárdi állatkórháznál, miként kínáltak nekünk féreghajtót, amiért lerántottuk a leplet a negyedik pártját taposó lódoktor sumákolásáról, és állatvédők is beszélnek arról, milyen aggályok merülnek fel a Hadházy-ügy kapcsán, és miért fontos, hogy kiderüljön, mi lett a 101 kiskutya sorsa, akiknek Hadházy az elmúlt egy évben a lezárás alatt útlevelet állított ki. A bíróság malmai lassan őrölnek, de őrölnek: a Debreceni Törvényszék már ki is szignálta a Szeviép-ügyet
Ahogy arról pénteken beszámoltunk, a Kúria új másodfokú eljárás lefolytatására a Debreceni Törvényszéket jelölte ki az úgynevezett Szeviép-ügyben. A Debreceni Törvényszék megkeresésünkre közölte: március 2-án kapták meg az iratokat, ezt követően a büntetőkollégium vezetője már ki is szignálta a csődbűntett miatt folyamatban lévő büntetőügyet. Mint írták, a büntető tanács elnökének most harminc napja van, hogy az ügyet megvizsgálja és tárgyalást tűzzön ki. Arra is felhívták a figyelmet, hogy mivel hatályon kívül helyezés miatt megismételt eljárásról van szó, a Szeviép-ügy elbírálása a szabályok szerint soronkívüliséget élvez. Az már egy más kérdés, hogy a zárás hogyan befolyásolja majd a bíróságok működését. Úgy tudjuk, ahogy több bíróságon, úgy Debrecenben is pénteken tanácskoztak arról, hogy a járványügyi szigorítások árnyékában miként folytatható biztonságosan a bírósági munka és az eljárások lefolytatása. Nem tárgyalhatja újra a Szegedi Törvényszék a Szeviép-ügyet
"A Szeviép-ügy elbírálásából a Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája kizárt, ezért az iratok az eljáró bíróság kijelölése érdekében a Kúriára kerültek felterjesztésre" – írta megkeresésünkre a Szegedi Törvényszék. Ez azt jelenti, hogy minden olyan bírájuk elfogultságot jelentett be, aki a korábbi szakaszban semmilyen formában nem járt el az ügyben. Ezután a Kúriának kell új bíróságot kijelölnie, ahol megismétlik a másodfokú eljárást. Mint ismert, a több mint 500 alvállalkozóját megkárosító 12 milliárdos adósságállományt hátrahagyott Szeviép Zrt. volt vezetőit elsőfokon a Szegedi Járásbíróság még bűnösnek találta csődbűncselekmény elkövetésében és többévi letöltendő börtönbüntetést osztott ki az üzletembereknek, akik mellesleg ma is elképesztő luxusban élnek. Az ítélet indoklása szerint bizonyítást nyert, hogy a cégvezetők miközben fizetésképtelenséget jelentettek és alvállalkozóikat nem fizették ki, olyan saját érdekeltségű cégeiknek kölcsönöztek, amelyek szintén fizetésképtelen állapotban voltak. Esély nem volt rá, hogy a kölcsönt visszaadják. Másodfokon a Szegedi Törvényszék mégis felmentette a vádlottakat – az eljárás számtalan furcsaságáról, bírók és védők, valamint bírók és annak az önkormányzatnak vélt összefonódásáról, amelynek házi beszállítója volt a Szeviép, tényfeltáró cikksorozatban számoltunk be. Harmadfokon már nem is Szegeden, hanem Pécsett döntöttek az ügy folytatásáról, a másodfokú ítéletet súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezték. Az azonban csak most derült ki, hogy nem Szegeden fogják megismételni másodfokon a büntetőpert. Hogy hol, arról a Kúriának kell határoznia. Szegeden rabosították a helyi bírósági mutyikat feltáró kolléganőnket, Füssy Angélát (Videó!)
Rágalmazás többszörösen minősített vétségével gyanúsította meg csütörtökön a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség Füssy Angélát, a PestiSrácok.hu munkatársát, a PestiTV Az ügy című műsorának oknyomozó riporterét, akit rabosítottak, azaz bűnözőknek kijáró módon nyilvántartásba is vettek. Kolléganőnk ellen azután indult eljárás, hogy egy éve a PS-en megjelent cikksorozatában lerántotta a leplet a Szeviép-ügyben eljárt egyes bírók és a szegedi MSZP-s önkormányzat közötti kapcsolatról. A rágalmazási ügyben a feljelentő az a Nóvé Ágnes, aki bíróként felmentette a Szeviép-ügy vádlottait. Ez az az építőipari cég, amelynek a luxuséletet élő tulajdonosai a vád szerint több, mint tízmilliárd forinttal károsították meg alvállalkozóikat, miközben eltüntették a 2010 előtt autópálya-építésre és szegedi önkormányzati fejlesztésekre kapott közpénzmilliárdokat. Füssy Angéla három bíróról kiderítette, hogy különféle módon kapcsolatba kerültek az önkormányzattal: közülük a feljelentő Nóvé Ágnes résztulajdonában álló cég egészen elképesztő módon több, összesen százmilliós értékű építőipari megbízást kapott a Szeviép-ügyben vastagon érintett önkormányzati cégektől. De ezt egy szóval sem jelentette, amikor kijelölték a Szeviép-ügy büntető tanácsába, holott köztudott, hogy a Szeviép az önkormányzat házi beszállítója volt. A Nóvé és két társa által meghozott felmentő ítélet végül nagy megdöbbenést váltott ki az ország jobb érzésű többségéből. Azután, hogy Füssy Angéla leleplezte a példátlan összeférhetetlenséget, a törvényszékről többen szolgálati bíróság elé kerültek, hárman pedig ezért már más munkakörben dolgoznak, ám büntetőeljárás egyikükkel szemben sem indult, csak az őket leleplező újságíró ellen. Vádirat közelébe sem kerülhet többé a szegedi bírósági botrány főszereplője, Nóvé Ágnes
Nóvé Ágnest, a Szegedi Törvényszék Szeviép-vezéreket felmentő bírói tanácsának tagját június 2-től határozatlan időre büntetés-végrehajtási bírónak nevezték ki. A bírónő „lefokozását” a szeptember 4-én megjelent bírósági közlönyben szúrtuk ki. Taláros testületi informátoraink szerint egyértelműen visszalépés a szakmai ranglétrán, ha egy büntető kollégiumi, ráadásul kiemelt büntető ügyeket tárgyaló bírót büntetés-végrehajtási bírói beosztásba helyeznek át. Ez ugyanis egy adminisztratív munkakör. Nóvé Ágnes ebben a beosztásban vádirattal sem fog találkozni. Ő a harmadik bíró, akit igencsak komoly szankciók értek a PestiSrácok.hu által kirobbantott bírósági botrány után: először a büntetőkollégium-vezetőhelyettes, Nagy Andrea szignálási jogkörét vonták meg, majd a törvényszék elnöki tisztségére pályázó megbízott elnököt, Tárkány-Szűcs Babettet menesztették. Kovalcsik Éva tanácsvezető bíró június 15-e óta nyugdíjas, már nem bíró. A Szeviép-ügy botrányos másodfokú ítélethirdetése óta, a portálunk által feltárt bírósági összefonódások, nem jelentett összeférhetetlenségek miatt indult OBH-vizsgálat eredményei alapján három bírónak szolgálati bíróság elé kell állnia. Szeviép és parkolómutyi: a Kúrián dől el a nagy szegedi ügyek sorsa
Két szegedi kiemelt büntetőügy további sorsa is a Kúrián dől el október első napjaiban. A Szeviép-vezérek csődbűncselekmény vádjával folyamatban levő büntetőügyében egy elmarasztaló ítélet és egy felmentés után a Pécsi Ítélőtábla egy hónapja mondta ki, hogy meg kell ismételni a másodfokú eljárást; ez ellen mindegyik fél fellebbezett, a vádat képviselő fellebbviteli főügyészség azt szeretné, ha harmadfokon érdemi döntés születne az elsőfokú ítélet helybenhagyásával. De ha újra is kell tárgyalni másodfokon, azt még nem tudni, hol. Ez esetben egy kijelölő bíróságot kell megneveznie a Kúriának, a Szegedi Ítélőtábla Szeviép-ügyben ugyanis korábban elfogultságot jelentett. A Kúria még várja az iratokat a Legfőbb Ügyészségtől. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy egy másik kiemelt szegedi ügy, az úgynevezett VIP-parkolóbérlet mutyi is a Kúrián landolt. Miután a felek megfellebbezték a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezésről szóló harmadfokú ítéletét, az ügyet a Kúriára továbbították, ahol nem nyilvános tanácsülésen október első felében fog határozat születni. Az újszentiváni polgármesteri hivatal egy cégtemető, de a közfoglalkoztatási programmal is trükközhettek
Tömegével jelenthettek be közfoglalkoztatottnak és vehették fel az utánuk járó állami támogatásokat a Csongrád-Csanád megyei Újszentivánon, az érintettek tudta nélkül – állítja Szabó Bálint, szegedi önkormányzati képviselő, a Likvid Kontroll Kft. vezetője egy feljelentésben, aki az ügy több panaszosát képviseli az újszentiváni közfoglalkoztatási programkapcsán. Szabó okirathamisítás, személyes adatokkal való visszaélés, valamint költségvetési csalás miatt fordult a hatósághoz. Az ügy egy fiatal férfi feljelentésével kezdődött, aki azt állítja, egy éven át volt papíron közfoglalkoztatott a falujában, miközben egyébként főállásban dolgozott egy cégnél. Azt, hogy visszaélhettek az adataival és aláhamisíthatták a nevét dokumentumokon, csak nemrég tudta meg. Szabó Bálint szerint nem ő az egyetlen. A jogász feljelentése szerint négyszer annyi közfoglalkoztatottat jelenthettek le huzamos időn keresztül, mint amennyit valójában foglalkoztattak. De nem csak ez hibádzik a Szeged közeli kistelepülés önkormányzati hivatalában. A polgármesteri hivatal szerinte más bűncselekményekben is érintett lehet, ugyanis állítja: gyakorlatilag a hivatal épülete egy cégtemető. Többek között a csődbűncselekménnyel vádolt Szeviép-vezérek rokonságának is volt ide bejegyezve egy igencsak furcsa, jó eséllyel pénzkimentést szolgáló cége. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.