Micsoda véletlen: két nappal a Szeviép-ítélet előtt számlázott a városnak a bírónő cége, Botkáék pedig az ítélethirdetés után fizettek Magyar ugar 2020 augusztus 10.
Fegyelmi eljárás, jogkörmegvonás, érvénytelenített elnöki pályázat – Lépett az OBH a Szeviép-vezéreket felmentő, Botkáékkal pacsizó bírók ügyében Magyar ugar 2020 augusztus 10.
Megint elhalasztották az ítélethozatalt a Szeviép-ügybenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 8. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Szeviép-ügy elsőrendű vádlottja röviddel a tárgyalása előtt elhunyt. A mai, harmadfokú tárgyaláson azonban a bírói tanács vezetője bejelentette, hogy elhalasztja a tárgyalást, tekintettel arra, hogy az ítélőtáblához semmilyen hivatalos irat nem érkezett be arra vonatkozóan, hogy az elsőrendű vádlott életét vesztette. Az ülésen nem jelent meg az elhunyt védője sem, így az érintettek magatartásukkal újra időt nyertek a vádlottak számára. (Stábunk a helyszínen van, hamarosan videós tudósítással jelentkezünk!)
Meghalt a Szeviép-ügy elsőrendű vádlottja Magyar ugar 2020 július 3. Jövő héten szerdán tárgyalja harmadfokon a Pécsi Ítélőtábla a Szeviép-ügyet, azonban a korábbi három vádlott helyett már csak ketten foglalnak majd helyet a vádlottak padján. Az ügy elsőrendű vádlottja, O. József ugyanis egy héttel ezelőtt elhunyt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Megkeresésünkre a Pécsi Ítélőtábla sajtószóvivője azt mondta, a kitűzött tárgyalást megtartják, és ilyen esetekben, ha egy vádlott elhalálozik, a törvény értelmében az ellene korábban hozott nem jogerős határozatokat hatályon kívül helyezik és az eljárást vele szemben megszüntetik. Ha a büntetőügynek több vádlottja van, a többi vádlottat érintően az folytatódik.
A nyilvánosság győzelme a Szegedi Törvényszék elnökének menesztése Magyar ugar 2020 június 17. Viharként söpört végig a hazai sajtóban az Országos Bírósági Hivatal bejelentése, miszerint a Szeviép-ügyben hozott felmentő ítéletet követő vizsgálat eredményeként azonnali hatállyal visszavonták a Szegedi Törvényszék megbízott elnökének, Tárkány-Szűcs Babettnek a megbízását, összesen három bíró ellen folytatnak fegyelmi eljárást,és a vizsgálóbizottság jelentését a Legfőbb Ügyészségnek is továbbították, amely azonban közölte: fegyelmi vétségen túl bűncselekmény gyanúja nem merül fel. Az érintett ítészek sorsáról, fegyelmi felelősségéről a törvény értelmében szolgálati bíróság dönt majd. Ennek eredménye lehet pozícióban való visszavetés, de akár szolgálat alóli felmentés is: ez esetben a súlyos fegyelmi vétségért elítélt bíró soha többé nem bíráskodhat.
Azonnali hatállyal leváltották a Szeviép-botrányban érintett Szegedi Törvényszék elnökétPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 17. Az Országos Bírósági Hivatal még januárban indított vizsgálatot a Szeviép-ügy vádlottjait felmentő bírák ellen. A vizsgálati jelentés elkészült, amelynek eredményeként az OBH elnöke visszavonta dr. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnökének vezető megbízását, valamint további egy érintettel szemben fegyelmi eljárás kezdeményezésére került sor – derül ki a biroság.hu sajtóközleményéből.
Még nem úszták meg a parkolóbérlet-mutyit Botka emberei - Súlyos hibák miatt új eljárást rendelt el a Szegedi Ítélőtábla Magyar ugar 2020 június 5. A járvány miatti veszélyhelyzet alatt is folytatódott a tényfeltáró cikksorozatunk nyomán elindult vizsgálat az Országos Bírósági Hivatalnál – tudta meg a PestiSrácok.hu. Már most elmondható, hogy nem maradtak következmények nélkül a feltárt bírói összefonódások és a korrupciógyanút is felvető esetek. Úgy tudjuk, hogy a vizsgálat határidejét kitolták és a vizsgálatot a Szegedi Ítélőtáblára is kiterjesztették. Értesüléseink szerint több, korábban már kiszignált perből is kizártak bírókat. Szintén azt mutatja, hogy volt értelme megpiszkálni a szegedi gépezetet, hogy ezúttal nagyon úgy tűnik, Botka emberei korán örültek, amikor azt hitték, részben megúszták az elvtársaknak való ingyen parkolóbérlet-osztogatást. Szerdán ugyanis a Szegedi Ítélőtábla súlyos eljárási hibákat állapított meg és visszadobta az ügyet a Gyulai Törvényszékre.
A Csongrád Megyei Főügyészség a törvénytelen és megalapozatlan felmentő Szeviép-ítélet hatályon kívül helyezését kéri Magyar ugar 2020 február 14. A Szegedi Törvényszék által a Szeviép-ügyben meghozott felmentő ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta a Csongrád Megyei Főügyészség a Pécsi Ítélőtáblára pénteken benyújtott fellebbezésében. A vádhatóság álláspontja szerint a Szegedi Törvényszék ítélete eljárásjogilag törvénysértő és megalapozatlan. Visszautasítják a felmentő ítéletet hozó bírói tanács kifogását, miszerint az ügyészség a szükséges bizonyítás felvétele érdekében nem tett indítványokat. Mint írják, az első fokon eljáró bíróság felvette és elegendőnek találta a bizonyítékokat, valamint az ügyészség indítványával egyezően állapította meg a vádlottak bűnösségét. Fellebbezésükben ezért az első fokon kiszabott letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérik a Szeviép-vezérekre, de nem harmadfokú, hanem megismételt másodfokú eljárásban.
Leleplező cikksorozatunk hatására elvették a Szegedi Ítélőtáblától a Szeviép-ügyetPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 február 6. A Pécsi Ítélőtáblát jelölte ki a Szeviép-ügy harmadfokú eljárására a Kúria – erről szerdán a legfőbb bírói fórum sajtótitkársága számolt be közleményben. Mint ismert, a PestiSrácok.hu leleplező cikksorozatát követően borult a bili, hiszen nem sokkal az ítélet kihirdetése után a PestiSrácok.hu több részből álló cikksorozatot közölt arról, hogy összeférhetetlenség merülhet fel a Szeviép-perben felmentő ítéletet hozott bírói tanács tagjainál. A tényfeltáró cikkeket követően január közepén az Országos Bírósági Hivatal elnöke teljes körű tényfeltáró vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményeképp a Pécsi Ítélőtáblához került a Szeviép-ügy harmadfokú eljárása.
Fideszesek bestiális kivégzéseire buzdítanak a tiszás csoportokban Forró drót augusztus 22. A hazaárulózás a legkisebb probléma Magyar Péter követőinél.
Orseolo Péter hirtelen és váratlanul Magyar (sic!) lett, avagy feltört a 444 lázálma Forró drót augusztus 21. A hitelét vesztett 444 erőlködött egyett a tűzijáték kerettörténetében felbukkanó nemzetáruló Orseolo Péterről, aki náluk hirtelen Magyar lett.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.