szeviép-ügy
Völner Pál: Még a szegedi választók sem állnak be Botka László mögé a Szeviép-ügyben
Jogosnak tartja az Országos Bírósági Hivatal új elnökének vizsgálatát a Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszékkel kapcsolatban Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kifejtette: több bírói vezető esetén is összeférhetetlenség merült fel az ügyben. A politikus reagált Botka László szegedi polgármester azon kijelentésére is, amelyben a Szegedi Törvényszéket ért kritikák kapcsán diktatúrát emlegetett.Botka László karácsonyi interjúban szállt bele páros lábbal a Szeviép-károsultakba
A csődbűntettel vádolt, több, mint 400 családot összesen 6 és fél milliárd forinttal megkárosító Szeviép-vezéreket mentegeti és a károsultakat rágalmazza adófizetők pénzének ellopásával Botka László, Szeged ex-MSZP-s polgármestere, teszi ráadásul mindezt egy karácsonyi interjúban, a közpénzből működtetett szegedi városi honlapon. Az elmúlt napok retorikájában ez már a harmadik irányvonal. A Szegedi Törvényszéken kihirdetett másodfokú felmentő ítéletet először nagyon is igyekeztek felhasználni ahhoz, hogy áldozattá minősítsék a becsődölt, alvállalkozói számláit nem teljesítő, ezzel családok tucatjait létbizonytalanságba kergető cégvezetőket. Miután kirobbantottuk a rendszerváltás utáni talán legnagyobb bírósági botrányt és bemutattuk, hogy olyan bírák ítélkeztek, akik összeférhetetlenség miatt jó eséllyel nem is tárgyalhatták volna az ügyet, ráadásul a Botka-féle városvezetés lekötelezettjei, megváltozott a hangnem és a szeged.hu is megdöbbentő ítéletről beszélt, csak igyekezett a Szeviépet és a szegedi bírákat is a Fideszre tolni. 24 órával később megint a Szeviép-vezetők az ártatlanok, a bírók eljárásának megkérdőjelezése a legsötétebb diktatúra lett. A szegedi önkormányzat és a Szegedi Törvényszék összefonódásainak feltárásának hatására valami történt. Botka először hallgatott, majd próbált kibújni a botrányból, végül támadásba lendült, miközben össze-vissza beszél, az egyik önkormányzati nyilatkozat üti a másikat, majd jön ez a karácsonyi interjú olyan arcátlan kijelentésekkel, amelyek sokkal inkább tűnnek üzenetnek valaki, valakik felé, a polgármester népszerűségét ugyanis kizárt, hogy építenék. Reakciói az utóbbi napokban a polgármestert ismerők szerint annyira szokatlanok, hogy az zavart sejtet az erőtérben.Hollik István: Büntetőjogi következményei is lehetnek a Szeviép-ügyben feltárt bírói összeférhetetlenségnek
Hollik István a Hír TV-ben arról beszélt, hogy a kormány szerint a teljes szegedi igazságszolgáltatási rendszer függetlensége kérdőjeleződött meg a Szeviép-ügyben hozott ítélet után. Emlékezetes: portálunk robbantotta ki a botrányt, amikor megírtuk, hogy a szegedi ügyben több olyan bíró is döntéshozatali helyzetbe került, akik lekötelezettjei lehetnek a városvezetésnek.Eltartott rokona halála után jutott féláron a belvárosi palotalakáshoz a Szegedi Törvényszék vezető bírója
Eredetileg nem Kovalcsik Éva bírónő volt a Szeged, Kölcsey utcai önkormányzati lakás bérlője, hanem egy rokona, akivel eltartási szerződést kötött, ezért juthatott hozzá előbb a bérleti joghoz, majd az igencsak jutányos vételi lehetőséghez. Az akkor felbecsült érték összesen 54 százalékát kellett csak kifizetnie, egy összegben. Ez derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket mi hiába kértünk közérdekű adatigénylésben is, megkeresésünket válaszra sem méltatták, sem a polgármester, sem Szeged jegyzője. Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak képviselője viszont önkormányzati képviselőként betekintést kapott az iratokba. Szabó szerint nyilvánvaló, hogy a várost kár érte, de a visszaélés lehetősége is felmerül. "Felszólítom a bírónőt, hogy ő saját maga hozza nyilvánosságra azt az adásvételi szerződést, amivel továbbadta a lakást nyolc nappal azután, hogy ő kedvezményesen megvette. A két vételár különbözetét pedig fizesse meg a városnak" – fogalmazott az önkormányzati képviselő.Gulyás Gergely: Az egész szegedi igazságszolgáltatási rendszerben rendült meg a bizalom
Olyan hálózat látszik felsejleni a Szeviép-botrány kapcsán, amivel szemben az Országos Bírósági Hivatalnak (OBH) kell világos és egyértelmű választ adnia – jelentette ki portálunk kérdésére Gulyás Gergely csütörtöki szokásos sajtótájékoztatóján. A kancelláriaminiszter hangsúlyozta: a szegedi ügy esetében nem egyes bírók, hanem a teljes szegedi igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatban merültek fel súlyos aggályok.A Szeviép-üggyel vége a bírói "függetlenség" mítoszának!
Hogyan gondolhatta a Szeviép vezetőit felmentő bírói tanács három tagja, hogy ezt megúszhatja? Miért gondolta azt ez a három bíró, hogy nem lesz helyi – és persze országos – botrány abból, hogy ezt a Szeged környékén számtalan kis- és középvállalkozást és családot tönkretevő társaságot felmentik? Miért hihették azt, hogy ez az ítélet is elsikkad majd a vállalhatatlan bírósági döntések tengerében?Dr. Völgyesi Miklós: Az OBH elnökének feladata a bíróságba vetett közbizalom helyreállítása a Szeviép-ügy visszásságai után
A PestiSrácok.hu rántotta le a leplet a Szeviép-ügyben felmentő ítéletet hozó szegedi bíróságról. Mint írtuk, a másodfokon felmentő ítéletet hozó bírói tanács tagja, dr. Nóvé Ágnes lehetett összeférhetetlen önkormányzati céges szerződései miatt, másrészt a tanácsvezető bíró, dr. Kovalcsik Éva érintettsége is felmerülhet a legújabb információk szerint. Az ügynek súlyos következményei lehetnek – ezzel kapcsolatban kérdeztük dr. Völgyesi Miklóst, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bíráját. Völgyesi Miklós rámutatott az eset kivizsgálásának korrekt lefolyási módjára, valamint a véleményét és megdöbbenését is tolmácsolta portálunknak.Ki szignálja ki a büntetőügyeket a Szegedi Törvényszéken? Az egyik Szeviép-vádlott védőjének felesége!
Aki azt hinné, hogy a Szeviép-ügy másodfokú eljárása kapcsán a bírói tanács tagjainak összeférhetetlenséget jelentő kapcsolatait, érintettségét már nem lehet fokozni, az téved. Ma megmutatjuk, ki dönti el a Szegedi Törvényszéken, hogy melyik bírói tanács melyik büntetőügyet tárgyalja. A mai történet egy házaspárról (vagy élettársakról – de ez részletkérdés) szól. A férfi az egyik Szeviép-vezér, a vádlottak padján helyet foglaló egyik vádlott, P. László ügyvédje, mellesleg a szegedi önkormányzati ügyekben eljáró jogi képviselő, tehát Botkáéknak is dolgozik. A nő, az ügyvéd párja, gyermekének édesanyja pedig a Szegedi Törvényszék büntető kollégiumának vezetője, tehát az a bírósági vezető, aki a törvényszékre érkező ügyeket a bírói tanácsoknak kiszignálja.Nem jelentette Botkáék beszállító bírója az összeférhetetlenséget – Belső vizsgálatot indított a Szegedi Törvényszék
Írásos megkeresésünkre az OBH után és egy napos késéssel a Szegedi Törvényszék is megküldte a válaszát. Azt írják, az általunk feltárt ügyben belső vizsgálatot indítottak. A törvényszék elnökének közleményéből az is kiderül, hogy dr. Nóvé Ágnes, sőt, a Szeviép-ügyben eljáró tanács egyetlen tagja sem jelentett összeférhetetlenséget. Hamarosan kiderül az is, hogy a "sőt" kötőszó használata itt miért indokolt...Ajánljuk még