szeviép-ügy
"Ma súlyos csapást szenvedett a társadalom igazságszolgáltatásba vetett hite" – Közleményben reagáltak a Szeviép-ítéletre a károsultak
A Szegedi Törvényszék pénteki ítéletével mi, Szeviép-károsultak fontos csatát veszítettünk ugyan, de az igazunkért folytatott évtizedes harcunkat folytatjuk, és hitünk szerint győzelemre visszük. Célunk, hogy minden károsult megkapja elvégzett munkája teljes ellenértékét, a bűnösök nyerjék el méltó büntetésüket, a magyar társadalom igazságszolgáltatásba vetett hite és igazságérzete pedig – amely ma súlyos csapást szenvedett – álljon helyre a jövőbeni jogerős ítéletnek és egyéb állami intézkedéseknek köszönhetően – írják közleményükben a Szeviép-károsultak, arra reagálva, hogy a Szegedi Törvényszék másodfokon bizonyítottság hiányában felmentette a cég három korábbi vezetőjét. O. Józsefet, B. Sándort és P. Lászlót "a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett" elkövetésével vádolták és mondták ki első fokon bűnösnek. Ahogy arról beszámoltunk, a másodfokon eljáró bírói tanács úgy értékelt, hogy kétséget kizáróan nem lehet a bűnösséget megállapítani, mivel nem a cég teljes könyvelési anyagát analizálták a nyomozás során. Mivel az ügyész fellebbezést jelentett be, az ügy harmadfokon folytatódik.Csődbűntett volt a vád – Felmentette a Szegedi Törvényszék a Szeviép-vezéreket
Bizonyítékok hiányában másodfokon felmentette a Szegedi Törvényszék a családok százait megnyomorító Szeviép Zrt. három korábbi vezetőjét. O. Józsefet, B. Sándort és P. Lászlót "a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett" elkövetésével vádolták és mondták ki első fokon bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, Földes Attila ügyész fellebbezést nyújtott be a vádlottak börtönbüntetésének kiszabásáért. Az indokolás szerint azért nem lehetett elmarasztaló ítéletet hozni, mert senki sem vizsgálta a Szeviép működésének teljes ideje alatti könyvelést, kiragadott rész alapján pedig nem lehet ítélkezni, a nyomozóhatóságok ugyanis csak az abból az időszakból származó adatokat, dokumentumokat használták és nyújtották be bizonyítékként, amikor a fizetésképtelenséget jelentő Szeviép elkezdte a kifizetések mulasztását és ezzel párhuzamosan a kölcsönözgetést.A Szeviép vezetőinek felmentését kérték ügyvédeik másodfokon
A Szeviép Zrt. vezetőinek felmentését, illetve megalapozatlanság miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérték ügyvédeik a Szegedi Törvényszéken tartott másodfokú tárgyaláson, kedden. Az ügyészség az elsőfokú büntetések helybenhagyását indítványozta.A szegedi parkolóbotrányban és a Szeviép-ügyben is ítéletet hirdetnek
Két kiemelt, szegedi bírósági ügy végére is pont kerülhet a héten. A parkolóbotrány néven elhíresült ügyben ma hirdet ítéletet másodfokon a Gyulai Törvényszék. A Szeviép-ügyben szintén tárgyalnak ma Szegeden; a Szegedi Törvényszéken ma perbeszédek hangzanak el, és pénteken hirdethetik ki a másodfokú ítéletet. Mindkét ügyben az első fokon eljáró bíróságok elmarasztaló ítéletet hoztak. Az osztogatott VIP-parkolóbérletek miatt Botka László szocialista polgármester közvetlen munkatársait és a jegyzőt is felfüggesztett börtönre ítélték hűtlen kezelés miatt. A Szeviép-ügyben még 2018 végén született első fokú ítélet; a Szegedi Járásbíróság mind a három volt Szeviép-vezért letöltendő börtönbüntetésre ítélte.Vádlottként ismerte be Márki-Zay, hogy megrágalmazta Lázár Jánost (Videóval!)
Elismerte csütörtökön a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon Márki-Zay Péter, hogy rágalmazó kifejezésekkel illette korábban Lázár Jánost, aki ezért feljelentést tett. A békítő tárgyaláson a hódmezővásárhelyi polgármester ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem sértett törvényt, amikor megpróbálta egy korrupciós üggyel összefüggésbe hozni a volt kancelláriaminisztert, a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselőjét. Ismert, Márki-Zay Péter ellen tucatnyi büntető- és polgári per van folyamatban, miután valótlanságokat állított, többeket megrágalmazott, megsértette jó hírnevüket. Három esetben már jogerős ítélet is született hazudozásai miatt, a bíróság által rá kirótt büntetések már a kétmillió forintot is meghaladják, de a polihisztor erre is talált megoldást: nem fizet.Csak az MSZP-nek juthat mindenről ugyanaz az eszébe (PS-videó)
Fura asszociációs előadást tartott Tóth Bertalan a keddi sajtótájékoztatóján. Az MSZP elnökének már az új kormánybiztosok kinevezéséről is az Egészségügy™ jut eszébe; a nacionalizmust baljós, sugalmazó hangnemben tette felelőssé valamilyen történelmi szörnyűségekért (feltehetően a nácizmusra gondolt), ugyanakkor felrótta a PestiSrácok.hu-nak, hogy az Ujhelyi István által beígért, kerítés nélküli Európát hallva a déli határzár felszámolására gondoltunk."A Szeviép Ujhelyi István és Botka László nélkül nem létezett volna!" - A botrány újabb kulcsfigurája tálalt ki a PS-nek!
Járulékos költségekről, visszaosztott tízmilliókról, Ujhelyi István, Botka László és a Szeviép-vezérek gyümölcsöző együttműködéséről vallott a PestiSrácok.hu-nak Bereczky István vállalkozó, sportmenedzser, aki elmondása szerint hosszú időn keresztül napi kapcsolatban állt a 2010 előtti szocialista kormányzat kedvenc kivitelező cégének tulajdonosaival. Bereczky István kijelentette: számtalanszor volt fültanúja annak, hogy Baranyi Sándor és Pistrui László tulajdonosok Ujhelyi Istvánnal egyeztetnek, miközben Baranyi a közös üzleteikből többször kért vissza fekete pénzeket arra hivatkozva, hogy a "járulékos költségeket" meg kell fizetnie. Ezek a több tízmilliós nagyságrendű költségek szerinte a merészen manőverező építőipari nagyvállalat előrejutását és a közbeszerzések kedvező végkimenetelét szolgálták. Bereczky szerint ténykérdés, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányzat idején az akkoriban kormánymegbízottként, fejlesztési államtitkárként dolgozó Ujhelyi István és Botka László segített a beruházások megszerzésében és a közbeszerzések elnyerésében; ezt a Szeviépen belül mindenki tudta. Az egykori üzlettárs állítása szerint annak is tanúja volt, amikor egy Baranyi Sándor és Ujhelyi István közti találkozó után a Szeviép egy betonüzemmel szállhatott ki a szoclib kormány másik kedvenc autópályaépítő cégének, a Viadomnak a csődjéből, beelőzve sok száz, hoppon maradt alvállalkozót. Bereczky István arról is beszélt portálunknak: nagyon furcsállja, hogy az ügyészség nem tudta érdemben feltárni és lefoglaltatni a Szeviépből kimentett vagyont, illetve azt sem érti, hogy a végül közel ötszáz alvállalkozót több, mint tízmilliárd forinttal megkárosító társaság számos bennfentes emberét és üzletfelét - beleértve őt magát is - nem hallgatták meg a nyomozók. Ismert, a gigantikus csődbűntettért tavaly novemberben első fokon a Szeviép három vezetőjét ítélték el 5 és 6 év közötti fogház-, illetve börtönbüntetésre.A tavalyi parlamenti győzelemmel együtt a májusi EP-választást is megnyerte már az ellenzék (PS-videó!)
Az egy évvel ezelőtti országgyűlési választáshoz hasonlóan az EP-listákról szóló májusi voksolást is megnyeri az ellenzék – biztosította a PestiSrácok.hu stábját hétfőn a parlamentben Tordai Bence. A Párbeszéd képviselője egy sajátos matematikai megközelítés alapján vezette le, hogy tavaly az ellenzéki pártokra összesen több szavazat érkezett, mint a jelenlegi kormányerőkre, ebből következik, hogy a győzelem is az övék lett. A tényeket figyelmen kívül hagyó számítás alapján a Fidesz nagy zakóra számíthat a következő hónapban – vélekedett kérdésünkre a politikus, akit láthatólag nem rendített meg hitében az a tény, hogy a közvélemény-kutatások szerint nem a Párbeszédnek áll a zászló a brüsszeli mandátumok elosztása ügyében. Tordai Bence biztosította munkatársainkat arról is, hogy ha arra lehetősége lesz, a későbbiekben is kellemetlenkedni fog közjogi méltóságokkal, ahogy tette azt március 15-én, mivel ő nem tartja őket közjogi méltóságoknak; legalábbis – szerinte – Orbán Viktor, Áder János és Kövér László megcsúfolja hivatalát.Ujhelyi megmutatta a jakuzziját és a szaunáját - Szerinte ez nem luxus
Újságíróknak bizonygatta Ujhelyi István, hogy nem él luxuskörülmények között. A Szeviép korábbi vezetője azt állította, hogy cége újította fel az MSZP-s politikus szegedi ingatlanát. Baranyi Sándor közölte: így hálálták meg Ujhelyi lobbitevékenységét. A volt cégvezető azt is elmondta, hogy 2010 előtt, a szocialisták idején a nagy építési projektekben elnyert milliárdok három százaléka visszakerült az MSZP-hez. Ezekre a vádakra Ujhelyi nem reagált.Ajánljuk még