Pesti Srácok

Ujhelyi megmutatta a jakuzziját és a szaunáját - Szerinte ez nem luxus

null

Újságíróknak bizonygatta Ujhelyi István, hogy nem él luxuskörülmények között. A Szeviép korábbi vezetője azt állította, hogy cége újította fel az MSZP-s politikus szegedi ingatlanát. Baranyi Sándor közölte: így hálálták meg Ujhelyi lobbitevékenységét. A volt cégvezető azt is elmondta, hogy 2010 előtt, a szocialisták idején a nagy építési projektekben elnyert milliárdok három százaléka visszakerült az MSZP-hez. Ezekre a vádakra Ujhelyi nem reagált.

Ezt mi ajánlottuk fel, ezt a finanszírozást, és ez valóban megtörtént. Hallottam a sajtóban az elmúlt időszakban, hogy ezzel ellentétes információk voltak, vagy hogy tagadta a képviselő úr, de ezt valóban mi finanszíroztuk – mondta az Informátornak adott interjújában a Szeviép korábbi vezetője, Baranyi Sándor, aki azt állította: Ujhelyi István szőregi házának felújítását az azóta csődbe ment cége finanszírozta. Baranyi elmondása alapján a hatalmas telken álló ingatlant kívül-belül teljesen fejlesztették harminc-negyvenmillió forint értékben.

Ujhelyi szerint jakuzzija, szaunája, borospincéje bárkinek lehet

Aki bármilyen luxust lát, az lesz szíves nekem jelezni – mondta Ujhelyi István a szőregi házánál megjelent újságírók egyikének, miután szombaton hosszú hallgatás és perrel való fenyegetés után meghívta a sajtó képviselőit, hogy bizonygassa: családja nem él fényűző körülmények között. Az MSZP EP-képviselője megmutatta, hogy valóban van jakuzzija, szaunája és borospincéje, mindez szerinte azonban nem luxus színvonalú és nem drága. Ki kell ábrándítanom a családomat, mert az egész ház nem ér harminc-negyvenmilliót – mondta a politikus. Az MSZP EP-képviselője elismerte a beruházást, az ingatlan korábbi felújítását, de azt állította, hogy azt korábban és kevesebb pénzből végezték. 2002-ben költöztünk ide a feleségemmel, második gyermekünk születésekor. 2004-ben lett kívül-belül felújítva a ház, nyílászáró-csere, energetikai, fűtési rendszer csere, mert ez egy panel épület, a környékbeliek ezt tudják, ismerik – magyarázta Ujhelyi.

PestiSracok facebook image

Így működött a szocialista visszaosztó rendszer

A korábbi Szeviép-vezér az Informátornak arról is beszélt: az építőipari cég vesztét az MSZP-SZDSZ kormányok megszorításai okozták, de a Botka-féle félmillárdos pénzvisszatartás is hozzájárult. Én azt gondolom, hogy ez egy öncélú visszatartás volt. Akkor választási időszak volt, fel lehetett mutatni, hogy milyen erősen eljár, milyen erős érdekérvényesítő szerepe van a városnak. Én azt gondolom, hogy felelőtlen döntés volt, tekintettel arra, hogy az ezzel okozott probléma lényegesen nagyobb volt, mi szenvedtük el, a hasznát nem mi élveztük. A politikai hasznát természetesen – jelentette ki Baranyi Sándor, aki azt is elmondta, hogy 2010 előtt, a szocialisták idején a nagy építési projektekben elnyert milliárdok három százaléka visszakerült a politikához. Ez a rendszerváltástól eredően – azt hiszem – egy tabutéma, hogy miképp zajlik igazából a pártfinanszírozás, de ezek a nagy projektek egészen biztosan nyújtottak valamilyen szintű fedezetet – részletezte Baranyai. A volt Szeviép-vezér szerint a pénz nagy része az MSZP központjába ment, de a régióba is jutott a választási kampány finanszírozására. A pártfinanszírozást érintő vádakra Ujhelyi nem tért ki szombaton, amikor rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a házánál.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.