Pesti Srácok

Azonnali hatállyal leváltották a Szeviép-botrányban érintett Szegedi Törvényszék elnökét

null

Az Országos Bírósági Hivatal még januárban indított vizsgálatot a Szeviép-ügy vádlottjait felmentő bírák ellen. A vizsgálati jelentés elkészült, amelynek eredményeként az OBH elnöke visszavonta dr. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnökének vezető megbízását, valamint további egy érintettel szemben fegyelmi eljárás kezdeményezésére került sor – derül ki a biroság.hu sajtóközleményéből.

A szegedma.hu beszámolójában arról ír, hogy így már három érintett ellen folyik fegyelmi eljárás. Az egyik érintettel szemben a fegyelmi eljárást felfüggesztették a Szeviép-ügyben folyamatban lévő harmadfokú büntetőeljárás jogerős befejezéséig. A harmadfokú eljárás a Pécsi Ítélőtáblán jelenleg is folyamatban van. Az érintettek fegyelmi felelősségéről a szolgálati bíróság jogosult dönteni. A fegyelmi eljárást és az előzetes vizsgálatot a bírák jogállásáról és javadalmazásáról az erre vonatkozó törvény értelmében a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. A vizsgálatok leolytatása mellett pedig az OBH elnöke 2020. június 17. napjával visszavonta dr. Tárkány-Szűcs Babett – a Szegedi Törvényszék elnöki feladatainak ellátására szóló – megbízását.

A menesztés előzménye, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke idén januárban belső vizsgálatot rendelt el az ún. Szeviép-ügyben, amely vizsgálat több adminisztratív, igazgatási szabálytalanságot tárt fel. Az OBH elnöke a vizsgálat anyagát annak lezárása után – feljelentés megtétele nélkül, tájékoztatásul – megküldte az ügyészségnek. Az ügyészség is megvizsgálta a jelentést, és – egyetértve az OBH belső vizsgálatának következtetéseivel – megállapította, hogy a tanácsban részt vett bírák vonatkozásában, illetve az ügyelosztás kapcsán – a fegyelmi felelősségen túlmenően – nem merült fel olyan körülmény, amely bűncselekmény gyanúját keltette volna fel, továbbá a közérdekvédelmi ügyészi fellépés sem indokolt.

Forrás: Szegedma

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.