Pesti Srácok

Szegeden rabosították a helyi bírósági mutyikat feltáró kolléganőnket, Füssy Angélát (Videó!)

Rágalmazás többszörösen minősített vétségével gyanúsította meg csütörtökön a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség Füssy Angélát, a PestiSrácok.hu munkatársát, a PestiTV Az ügy című műsorának oknyomozó riporterét, akit rabosítottak, azaz bűnözőknek kijáró módon nyilvántartásba is vettek. Kolléganőnk ellen azután indult eljárás, hogy egy éve a PS-en megjelent cikksorozatában lerántotta a leplet a Szeviép-ügyben eljárt egyes bírók és a szegedi MSZP-s önkormányzat közötti kapcsolatról. A rágalmazási ügyben a feljelentő az a Nóvé Ágnes, aki bíróként felmentette a Szeviép-ügy vádlottait. Ez az az építőipari cég, amelynek a luxuséletet élő tulajdonosai a vád szerint több, mint tízmilliárd forinttal károsították meg alvállalkozóikat, miközben eltüntették a 2010 előtt autópálya-építésre és szegedi önkormányzati fejlesztésekre kapott közpénzmilliárdokat. Füssy Angéla három bíróról kiderítette, hogy különféle módon kapcsolatba kerültek az önkormányzattal: közülük a feljelentő Nóvé Ágnes résztulajdonában álló cég egészen elképesztő módon több, összesen százmilliós értékű építőipari megbízást kapott a Szeviép-ügyben vastagon érintett önkormányzati cégektől. De ezt egy szóval sem jelentette, amikor kijelölték a Szeviép-ügy büntető tanácsába, holott köztudott, hogy a Szeviép az önkormányzat házi beszállítója volt. A Nóvé és két társa által meghozott felmentő ítélet végül nagy megdöbbenést váltott ki az ország jobb érzésű többségéből. Azután, hogy Füssy Angéla leleplezte a példátlan összeférhetetlenséget, a törvényszékről többen szolgálati bíróság elé kerültek, hárman pedig ezért már más munkakörben dolgoznak, ám büntetőeljárás egyikükkel szemben sem indult, csak az őket leleplező újságíró ellen.

Helyszíni tudósításunkban megszólaltattuk Füssy Angélát, védőjét, Szalai Istvánt – aki korábban a Veszprémi Nyomozó Ügyészséget vezette –, illetve Szabó Bálint helyi önkormányzati képviselőt, aki a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a kolléganőnk ellen indított eljárás Szegeden – ahogy várhatóan országosan is – kiverte a biztosítékot, mivel azoknak nem kellett felelniük tetteikért, akik fenntartották a korrupciós gépezetet, de azt az újságírót igyekeznek meghurcolni, aki nyilvánosságra hozta mindezt. Egyelőre költői kérdés maradt, hogy a Füssy Angéla ellen csaknem egy éve indított rágalmazási ügyben miért épp a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészséget találta egyedüliként alkalmasnak a vizsgálatot valamilyen okból épp Szegedre visszaszignáló Központi Nyomozó Főügyészség. Kolléganőnk mellett nyilatkozatban állt ki a szegedi Fidesz-frakció, és lapunk főszerkesztője is megszólalt, aki az ügyészek magatartását a 2006-ban történt gyalázathoz hasonlította, amikor tüntetőket futószalagon zárattak előzetesbe hamis vádak alapján. Füssy Angéla nem tett vallomást és abszurdnak tartja, hogy Szegeden folytatják le az eljárást. Úgy véli, ez leckéztetés, amellyel az igazságszolgáltatás érinthetetlenségét próbálják bizonyítani.

Egy biztos: Nové Ágnes a feljelentését az ügy szempontjából teljesen jelentéktelen tévedésekre alapította, amelyek forrása ráadásul a szegedi baloldali önkormányzat hivatalos – kormánybarátnak nem nevezhető – honlapja, ezért érthetetlen, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség által kijelölt szegedi szolgálati ügyészek miért nem szüntették meg az eljárást egyből, bűncselekmény hiányára hivatkozva, és miért gondolják úgy, hogy ez a két marginális pont, amibe Nóvé Ágnes most belekapaszkodik, az a rágalmazás minősített esete volna, aminek büntetési tétele akár két év börtön, vagy a szakmától való eltiltás is lehet.

Nóvé Ágnes azt vitatja, hogy Füssy Angéla több tucat részből álló cikksorozatában pontosan értelmezte-e a bírónő cége egyik számlájának dátumbélyegzőjét, illetve, hogy a Nóvé család konzorciumban, vagy önállóan kapta-e a százmilliókat Szeged önkormányzatától – ebben érdekes módon a szegedi hivatalos honlap tévedett, és Füssy Angéla figyelmeztetett is cikkében erre. Ugyebár a valódi kérdés, hogy egyáltalán miért folytat vállalkozói tevékenységet egy bíró és hogyan fogadhat el százmilliós megbízást egy olyan szervezettől, amely vastagon érintettje az általa éppen tárgyalt büntetőpernek.

PestiSracok facebook image

Fidesz: tiltakozunk az újságírók bűnügyi eljárás alá vonása ellen!

– írta pénteki nyilatkozatában a Szegedi Fidesz elnöksége.

Kolléganőnk a hivatalos Facebook-oldalán is összefoglalta álláspontját a történtekről.

Összegyűjtöttük a legfontosabb cikkeket, amelyek bemutatják a szegedi bírósági botrány történetét:

https://www.facebook.com/105680600800763/photos/a.187116925990463/447993813236105/

Botkáék pénzelték a Szeviép-vezéreket felmentő bírónő családi cégét

Nem jelentette Botkáék beszállító bírója az összeférhetetlenséget – Belső vizsgálatot indított a Szegedi Törvényszék

Vizsgálatot rendelt el az OBH a Szeviép-vezéreket felmentő, de cégével Botkáéknak bedolgozó bírónő ügyében

Ki szignálja ki a büntetőügyeket a Szegedi Törvényszéken? Az egyik Szeviép-vádlott védőjének felesége!

12 millióért kapott 100 négyzetméteres belvárosi lakást az önkormányzattól a Szeviép-ügy MÁSIK, tanácsvezető bírója!

Fegyelmi eljárás, jogkörmegvonás, érvénytelenített elnöki pályázat – Lépett az OBH a Szeviép-vezéreket felmentő, Botkáékkal pacsizó bírók ügyében

Vádirat közelébe sem kerülhet többé a szegedi bírósági botrány főszereplője, Nóvé Ágnes

A nyilvánosság győzelme a Szegedi Törvényszék elnökének menesztése

Leleplező cikksorozatunk hatására elvették a Szegedi Ítélőtáblától a Szeviép-ügyet

Botka beszállítója tárgyalja Botka ügyvédje, Czeglédy Csaba büntetőperét – Újabb összeférhetetlenséget találtunk a Szegedi Törvényszéken

Újabb vizsgálat a Szegedi Törvényszéken – Az OBH elnöke független vizsgálócsoportot állított fel

Elkerülhet Szegedről a Czeglédy-ügy, a Szegedi Törvényszék büntető bírái elfogultságot jelentettek

A Kecskeméti Törvényszéken folytatódik a Czeglédy-ügy, Gyurcsány ügyvédje már tombol

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.