rabosítás
Sikkasztás gyanúja miatt rabosították Vác szocialista alpolgármesterét
A hírhedtté vált vecsési ügy után újabb Pest megyei településeken, Vácott és Érden hullhat le a lepel a fiktív MSZP-s számlagyárakról és azok működtetőiről. A Magyar Hírlap értesülései szerint Kiss Zsoltot, Vác szocialista alpolgármesterét sikkasztással gyanúsították meg, és rabosították. Kiss az MSZP Pest megyei szervezetének irodavezetőjeként alapszervezeti elnökök nevére, fiktív módon, ellátmány kifizetésére számlákat állított ki, és azokat hamis aláírásokkal látta el. Ezzel a módszerrel vélhetően fekete pénzeket próbáltak tisztára mosni a pártban.Szegeden rabosították a helyi bírósági mutyikat feltáró kolléganőnket, Füssy Angélát (Videó!)
Rágalmazás többszörösen minősített vétségével gyanúsította meg csütörtökön a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség Füssy Angélát, a PestiSrácok.hu munkatársát, a PestiTV Az ügy című műsorának oknyomozó riporterét, akit rabosítottak, azaz bűnözőknek kijáró módon nyilvántartásba is vettek. Kolléganőnk ellen azután indult eljárás, hogy egy éve a PS-en megjelent cikksorozatában lerántotta a leplet a Szeviép-ügyben eljárt egyes bírók és a szegedi MSZP-s önkormányzat közötti kapcsolatról. A rágalmazási ügyben a feljelentő az a Nóvé Ágnes, aki bíróként felmentette a Szeviép-ügy vádlottait. Ez az az építőipari cég, amelynek a luxuséletet élő tulajdonosai a vád szerint több, mint tízmilliárd forinttal károsították meg alvállalkozóikat, miközben eltüntették a 2010 előtt autópálya-építésre és szegedi önkormányzati fejlesztésekre kapott közpénzmilliárdokat. Füssy Angéla három bíróról kiderítette, hogy különféle módon kapcsolatba kerültek az önkormányzattal: közülük a feljelentő Nóvé Ágnes résztulajdonában álló cég egészen elképesztő módon több, összesen százmilliós értékű építőipari megbízást kapott a Szeviép-ügyben vastagon érintett önkormányzati cégektől. De ezt egy szóval sem jelentette, amikor kijelölték a Szeviép-ügy büntető tanácsába, holott köztudott, hogy a Szeviép az önkormányzat házi beszállítója volt. A Nóvé és két társa által meghozott felmentő ítélet végül nagy megdöbbenést váltott ki az ország jobb érzésű többségéből. Azután, hogy Füssy Angéla leleplezte a példátlan összeférhetetlenséget, a törvényszékről többen szolgálati bíróság elé kerültek, hárman pedig ezért már más munkakörben dolgoznak, ám büntetőeljárás egyikükkel szemben sem indult, csak az őket leleplező újságíró ellen.Rabosították a Momentum kispesti korrupciófeltáró képviselőjét becsületsértés miatt
Folytatódik a kispesti szocialista mutyik szappanoperába illő drámája, ugyanis a kerület momentumos képviselőjét rabosították a hatóságok. Paróczai Anikót vélhetően Kránitz Krisztián, azaz Mr. 40 százalék feljelentése nyomán rabosíthatták, ugyanis a közölt információk szerint a képviselőnő becsületsértési ügybe keveredett a kispesti vagyonkezelő hírhedt első emberével szemben – írja az index.hu.Győrfi Pál a PS-nek a csenyétei ügyről: Továbbra is kiállunk a bajtársaink mellett, mert szabályosan jártak el
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsítanak és rabosítottak két mentődolgozót azzal az esettel összefüggésben,amikor még januárban egy riasztás alkalmával, miután telefonon megfenyegették a mentőket, megálltak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte határában és a rendőri biztosításra vártak. Bár már a segélykérés is úgy szólt, hogy a bajbajutott ember nem mutat életjeleket, a település polgármestere a mentőket hibáztatta a haláleset miatt. Az Országos Mentőszolgálat következetesen állítja, hogy a mentőegység szabályszerűen járt el, ugyanis ha a betegellátás nem végezhető biztonságban, ha a személyes testi épségük veszélyeztetett, nem is tehetnek mást, mint amit tettek: rendőri segítséget kérnek és várnak. A bajbajutott és a családtagok a várakozás idejére sem voltak magukra hagyatva, a mentésirányítás folyamatos telefonos kapcsolatban volt velük és vezényelte a laikus újraélesztést. Mindezek ellenére büntetőeljárás indult az ügyben. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: teljesen egyértelmű, hogy továbbra is kiállnak a bajtársaik mellett, hiszen azok nem hibáztak. Abban bíznak, hogy a folyamat csak eljárási rutin, és kollégáik tisztázódnak.Bayer Zsolt a rabosított mentősöknek: Veletek vagyunk!
Két mentőst rabosítottak a napokban, miután egy riasztás alkalmával az őket fenyegető romák miatt a rendőrséget bevárva, késedelemmel érkeztek meg a helyszínre egy beteghez. A csenyétei botrányként elhíresült esettel kapcsolatban Bayer Zsolt írt publicisztikát.Végül még a megfenyegetett mentősöket rabosították, mivel nem mertek Csenyétére kiszállni
Sajtóhírek szerint a rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt hallgatta ki és rabosította azokat a mentősöket, akik korábban a rendőrség kiérkeztéig nem mertek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte romatelepére behajtani, mivel telefonon fenyegették őket. Az Országos Mentőszolgálat szerint a fenyegetéseket hangfelvételek is igazolják.Így rabosították Varju Lászlót, és így pajzsolja az ellenzék a kereszténygyűlölő Niedermüllert (PS-videó!)
Hihetetlen erővel fortyogó gyűlölet tör elő egyes baloldali politikusok és gondolkodok lelkéből és agyából, amikor a kereszténység kerül szóba. Volt erre már számtalan példa. Tavaly a Párbeszéd alelnöke kelt ki a fehér, keresztény férfiak ellen Budakeszin, legutóbbi pedig Niedermüller Péter, a DK alelnöke nevezte rémisztő képződménynek a fehér, keresztény férfiakat és persze a nőket is. A "tisztességes" baloldal épp Varju László rabosításának ürügyén gyűlt össze egy hőbörgő piknikre, amikor a PestiSrácok.hu azt igyekezett megtudakolni a harcos demokratáktól, hogy vajon hogyan számolnak el Gyurcsány pártjának VII. kerületi polgármesterének gyűlölködő és kirekesztő szavaival. Nézze meg a PS-videót!Rabosították Varju Lászlót, diktatúrázva demonstrált az ellenzék
Hétfő délután a Központi Nyomozó Főügyészség székházában rabosították Varju Lászlót, a DK politikusát, akit választás rendje elleni bűntettel, garázdaság vétségével, valamint súlyos testi sértéssel gyanúsítanak. A politikus adatait az eljárás miatt vették fel, a rabosítás nem jelent tényleges benntartást. Varju rabosítása, az ujjlenyomatvétel, az adatrögzítés miatt az ellenzéki pártok: a DK, a Párbeszéd, a Liberálisok és az LMP politikusai, valamint Hadházy Ákos is demonstrált a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt. Varju a tüntetéssel egybekötött sajtótájékoztatón a Fidesz bukásáról beszélt, míg Hadházy diktatúrázott. A PestiSrácok.hu hamarosan videós összeállítással jelentkezik Varju rabosításáról és az utcán történtekről.Ajánljuk még