szegedi regionális nyomozó Ügyészség
Az ügyészség szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy társai megerőszakoltak egy rendőrnőt
Zsiga Katalin őrmester kedden tett vallomást a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen, azt állítva, hogy két rendőr kollégája elkábította és megerőszakolta, amiről ráadásul videó is készült. A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanakkor az rtl.hu-nak azt válaszolta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a feljelentő által hivatkozott videofelvétel nem létezik.Törött sörösüvegekkel támadták a románok a magyar polgárőröket
Egy 35 éves és egy 26 éves román állampolgár 2021. július 30-án késő este egy bátyai vendéglő előtt garázdálkodott. Hangosak és agresszívek voltak, ezért az egyik környéken lakó értesítette a helyi polgárőröket, akik haladéktalanul meg is jelentek a szórakozóhelynél – írja a Police.hu.Szegeden rabosították a helyi bírósági mutyikat feltáró kolléganőnket, Füssy Angélát (Videó!)
Rágalmazás többszörösen minősített vétségével gyanúsította meg csütörtökön a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség Füssy Angélát, a PestiSrácok.hu munkatársát, a PestiTV Az ügy című műsorának oknyomozó riporterét, akit rabosítottak, azaz bűnözőknek kijáró módon nyilvántartásba is vettek. Kolléganőnk ellen azután indult eljárás, hogy egy éve a PS-en megjelent cikksorozatában lerántotta a leplet a Szeviép-ügyben eljárt egyes bírók és a szegedi MSZP-s önkormányzat közötti kapcsolatról. A rágalmazási ügyben a feljelentő az a Nóvé Ágnes, aki bíróként felmentette a Szeviép-ügy vádlottait. Ez az az építőipari cég, amelynek a luxuséletet élő tulajdonosai a vád szerint több, mint tízmilliárd forinttal károsították meg alvállalkozóikat, miközben eltüntették a 2010 előtt autópálya-építésre és szegedi önkormányzati fejlesztésekre kapott közpénzmilliárdokat. Füssy Angéla három bíróról kiderítette, hogy különféle módon kapcsolatba kerültek az önkormányzattal: közülük a feljelentő Nóvé Ágnes résztulajdonában álló cég egészen elképesztő módon több, összesen százmilliós értékű építőipari megbízást kapott a Szeviép-ügyben vastagon érintett önkormányzati cégektől. De ezt egy szóval sem jelentette, amikor kijelölték a Szeviép-ügy büntető tanácsába, holott köztudott, hogy a Szeviép az önkormányzat házi beszállítója volt. A Nóvé és két társa által meghozott felmentő ítélet végül nagy megdöbbenést váltott ki az ország jobb érzésű többségéből. Azután, hogy Füssy Angéla leleplezte a példátlan összeférhetetlenséget, a törvényszékről többen szolgálati bíróság elé kerültek, hárman pedig ezért már más munkakörben dolgoznak, ám büntetőeljárás egyikükkel szemben sem indult, csak az őket leleplező újságíró ellen.Ajánljuk még