Pesti Srácok

Törött sörösüvegekkel támadták a románok a magyar polgárőröket

null

Egy 35 éves és egy 26 éves román állampolgár 2021. július 30-án késő este egy bátyai vendéglő előtt garázdálkodott. Hangosak és agresszívek voltak, ezért az egyik környéken lakó értesítette a helyi polgárőröket, akik haladéktalanul meg is jelentek a szórakozóhelynél – írja a Police.hu.

A még ott lévő férfiakat kulturált viselkedésre szólították fel, mire a zajongók rájuk támadtak. Fenyegették, szidalmazták a polgárőröket, és ebben egy harmadik társuk, egy ismeretlen nő is segítségükre volt. Az immár trióvá nőtt csoport tagjai lökdösték, bántalmazták a sértetteket, akik testi épségük megvédése érdekében elmenekültek. A két férfi és a nő ekkor törött sörösüveg darabokat kapott fel, és azzal a kezükben utcákon keresztül üldözték áldozataikat egészen addig, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. A gyanúsítottak rátámadtak a járőrökre is, ellenszegültek az intézkedésnek, lökdösődtek. Az egyenruhások a román férfiakat végül elfogták, míg női társukat – aki elmenekült a helyszínről – keresik. A rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítják a 35 és 26 éves bűnelkövetőket. Őket kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A járőröket ért támadás ügyében a Kalocsai Rendőrkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt feljelentést tesz a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen.

Forrás/Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.