Pesti Srácok

Az ügyészség szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy társai megerőszakoltak egy rendőrnőt

null

Zsiga Katalin őrmester kedden tett vallomást a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen, azt állítva, hogy két rendőr kollégája elkábította és megerőszakolta, amiről ráadásul videó is készült. A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanakkor az rtl.hu-nak azt válaszolta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a feljelentő által hivatkozott videofelvétel nem létezik.

A rendőrnő elsőként a Blikknek mesélt a történtekről; a lapnak elmondta, hogy alaposan kikérdezte az ügyésznő. Indítványozta az érintett kollégái meghallgatását azzal a volt munkatársával együtt, aki jelezte neki, hogy a megerőszakolásáról készített felvételt több embernek is elküldték. Kérte annak az autónak az átvizsgálását is, amelyet a határszolgálat idején használtak. A rendőrnő állítása szerint egy kollégája közölte vele, hogy az egyik határon töltött szolgálat alatt két társa elkábította, majd kihasználva öntudatlan állapotát, megerőszakolta. Zsiga Katalin ezt így mesélte el a Blikknek:

Egy másik alkalommal pedig azt nyilatkozta a videofelvételről Blikk szerint, hogy azt csak a nyomozó ügyészségen hajlandó megmutatni. A Központi Nyomozó Főügyészség az rtl.hu kérdésére most azt a tájékoztatást adta, hogy a sértett tanúvallomása szerint ilyen felvétel az ő birtokába nem került, azt ő nem látta.

PestiSracok facebook image

Az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást, amelyet soron kívül végez. Közölték: az ügyben a sértetten kívül hat embert hallgattak ki, valamint helyszíni szemle és adatgyűjtés is történt. Az ügyészség azt írta, hogy a sérelmezett bűncselekményt alátámasztó adatok az eddigi eljárás során nem keletkeztek. Erre tekintettel megalapozott gyanú közlésére törvényi lehetőség nincs – derül ki az ügyészség válaszából.

Forrás: rtl.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.