Pesti Srácok

Az Ügy: így kínálgattak a Pesti TV stábjának féreghajtót Hadházy rendelőjében (videó)

Féreghajtóval kínálták a Pesti TV stábját a szekszárdi állatkórházban, azaz Hadházy Ákos politikai kalandor rendelőjében. Úgy látszik, csak Hadházy Ákosnak szabad bárhová kéretlenül beállítani és persze oknyomozni, kérdéseket feltenni. A mi kérdéseinkre Hadházy érdemben máig nem válaszolt, egyetlen félrebeszélő közleményt leszámítva. A személyes találkozástól, az interjú elől menekül. Sajnos munkatársai sem akarták elárulni, milyen elhivatottság hajtja őket, amiért elvileg – vagyis hivatalosan – 100 ezer forintért gályáznak éjt nappallá téve. A Pesti TV Az Ügy című tényfeltáró riportműsora arra is kereste a választ, hogy minek is állít ki valaki a lezárás idején 101 kutyaútlevelet és mit is szólnak ehhez az állatvédők. A műsor második riportjában károsultakkal a Szeviép-ügy 12 éves történetét idéztük fel, a Szeviép vezérek luxuséletéről és a szegedi bírósági botrányról is megemlékezve.

A héten robbant a Hadházy-bomba, amikor a PestiSrácok.hu kiderítette és megírta (itt és itt), hogy a három pártot már elhagyó, épp a Momentumban parádézó lódoktor hazudhatott a vagyonnyilatkozatában, amikor azt írta a dokumentumra: "állatorvosi foglalkozása szünetel". Ez ugyanis még csak véletlenül sem igaz, nagyon is aktívan praktizál a cége által működtetett szekszárdi állatkórházban, és az elmúlt egy évben a lezárások ellenére még 101 kutyaútlevelet is kiállított, állítása szerint civil szervezeteknek, akik külföldre adoptálnak menhelyi kutyákat. Azzal is bepróbálkozott, hogy magát egyenesen a jótékonyság nagymesterének állítsa be, és bedobta, hogy ezeket az útleveleket teljesen ingyen állította ki – bár köztudott, hogy azok regisztrálása az adott orvosnak is több ezer forintba kerül darabonként.

Érdekes számlák

A PestiSrácok.hu nemcsak a fene nagy jótékonyság ellenkezőjét bizonyította a Hadházy cége által állatvédőknek kiállított százezres számlákkal, hanem leadott beszámolókkal, azaz közhiteles iratokkal és adatokkal mutatta be, hogy a szóban forgó cég, a Hadházy-Vet Kft. gazdálkodása is ezer sebből vérzik, konkrétan folyamatosan adót csalhat.

PestiSracok facebook image

A kft. több mint 10 éve működik konkrétan törvénytelenül, felélve a törzstőkét, mínuszos saját tőkével és folyamatosan pozitív nulla eredménnyel, kvázi nem érzékelhető nyereséggel. Ráadásul a cégében dolgozók – évente átlagosan 4-5 fő –, akik között az állatkórház honlapja szerint állatorvos és asszisztens is van, hivatalosan a szakmunkás minimálbért sem kapják meg. A hatályos jogszabályok szerint, amint a saját tőke a korlátolt felelősségű társaságok esetében kötelezően előírt 3 millió forint felére csökken, kötelező lenne vagy visszatőkésíteni, vagy átalakítani vagy megszüntetni a céget, de egyik sem történt meg azóta sem. És ennek a cégnek az egyszemélyes felelőse mindenért – azaz ügyvezetője – Hadházy Ákos. Hadházy először azt akarta bedumálni, hogy ő teljesen ingyen állatorvoskodik, a cégét úgy működteti, hogy abból egy forintot sem vesz ki, fizetést nem kap. Amióta kiderült, hogy papíron az egész céget teljesen abszurd módon üzemelteti, azóta egyetlen megkeresésre sem reagál, még a saját Facebook-oldalán sem, ahol ezelőtt visszatámadással igyekezett terelni.

Az Ügy stábja Hadházyt a szekszárdi állatkórházban személyesen is kereste, hiába. Munkatársánál, aki a hivatalos adatok szerint százezerért gályázik, csak annyit értünk el, hogy féreghajtóval kínálja a stábot. De állatvédelmi kérdések sora is felmerült a riport során, azután, hogy kiderült: még csak nem is annak a vajtai szervezetnek állította ki az útleveleket, akiknek a kézzel írt számlákat kiadta a cége. Így tehát a 101 kiskutya sorsa továbbra is kérdéses és már az állatvédőket is foglalkoztatja.

A Szeviép-ügyet sem hagyjuk elfelejteni

A műsor második riportja a 2009-ben indult Szeviép-ügyet foglalta össze, visszaemlékezve a cég csődjére, a kifizetetlen 500 alvállalkozó harcára, a tüntetésekre és a szegedi bírósági botrányra. A riportban megszólalt olyan károsult, akit csak az állami kártalanítás mentett meg és az, hogy a gépeit is eladta, és olyan károsult, aki a mai napig nem kapott egy fillért sem; ők is csődbe mentek és az egész család tönkrement a Szeviép miatt. És először állt kamera elé Deák László lánya. A Korell Kft. ügyvezetőjét a Szeviép-ügy és az abban megélt igazságtalanság őrölte fel. Két éve hunyt el és még kórházi ágyán is az volt a kívánsága, hogy egyszer pont kerüljön az ügy végére és a bűnösök bűnhődjenek a tettükért. Deák László gyermekei mostanra dolgozták fel édesapjuk elvesztését és álltak csatasorba, édesapjuk emlékére is.

Vezetőkép: Pesti TV

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.