szeviép-károsultak
Sosem volt lakások – Egy tatabányai szellemház, károsult családok és tovább gazdagodó Szeviép milliárdosok (Az Ügy – előzetes)
El tudják képzelni azt, hogy vásárolnak egy lakást, amihez akár még komoly hitelt is felvesznek, majd az a a lakás soha ne legyen az önöké, és még az árát sem kapják vissza? Ez történt tizenöt tatabányai családdal, akik tizenöt éve járják kálváriájukat. Többen mindenüket elveszítették, azért, mert hittek egy cégnek, hogy az majd felépíti álmaik otthonát. Annyira hitték, hogy előre ki is fizették. Társasházak, illetve lakóparki beruházások kapcsán számtalan horror történetet hallottunk már, sajnos ebben a sajátos konstrukcióban, amikor az építő a meg meg nem épült ingatlanokat értékesíti előre, előszerződéssel, többször megesett már, hogy beütött a krach, a beruházás bebukott, a reménybeli lakástulajdonosok pedig futhattak a pénzük után. A tatabányai Gál István lakótelep szellemházának története mégis több szempontból egyedi, különösen pikáns, hogy egy másfél évtizede tartó huzavona után nem más gazdagodik a károsultak nyomorából, mint az a Szeviép család, akiknek több száz kisvállalkozó csődje szárad a lelkén. A szombati Ügyben megmutatjuk a tizenöt éve befejezetlen torzót, megismerhetnek károsultakat, velük fájdalmas emberi sorsokat és azt is megmutatjuk, hogy ha sok ember sokat veszít, valaki mindig nagyot szakít.Az Ügy: így kínálgattak a Pesti TV stábjának féreghajtót Hadházy rendelőjében (videó)
Féreghajtóval kínálták a Pesti TV stábját a szekszárdi állatkórházban, azaz Hadházy Ákos politikai kalandor rendelőjében. Úgy látszik, csak Hadházy Ákosnak szabad bárhová kéretlenül beállítani és persze oknyomozni, kérdéseket feltenni. A mi kérdéseinkre Hadházy érdemben máig nem válaszolt, egyetlen félrebeszélő közleményt leszámítva. A személyes találkozástól, az interjú elől menekül. Sajnos munkatársai sem akarták elárulni, milyen elhivatottság hajtja őket, amiért elvileg – vagyis hivatalosan – 100 ezer forintért gályáznak éjt nappallá téve. A Pesti TV Az Ügy című tényfeltáró riportműsora arra is kereste a választ, hogy minek is állít ki valaki a lezárás idején 101 kutyaútlevelet és mit is szólnak ehhez az állatvédők. A műsor második riportjában károsultakkal a Szeviép-ügy 12 éves történetét idéztük fel, a Szeviép vezérek luxuséletéről és a szegedi bírósági botrányról is megemlékezve.Tovább húzza a bíróság a Szeviép-ítélethirdetést (PS-videó és galéria!)
Fekete Mercedes terepjáróval gördült be a Pécsi Ítélőtáblára a két csődbűncselekménnyel vádolt Szeviép-vezér, P. László, S. Sándor és védőik. Hiába telt már el több, mint tíz év a vád szerinti bűnelkövetés óta, most sem kattant csuklójukon a bilincs. Két forgatókönyv volt valószínű, amit egyébként a fellebbviteli főügyészség fellebbezési indítványa is tartalmaz: az elsőfokú ítélet helybenhagyása, vagy új másodfokú eljárás elrendelése. Ezzel szemben az történt, amire senki sem számított: a harmadfokú eljárásban – ahol már nincs bizonyítás, és ami általában egyetlen tárgyalás – július végére halasztották az ítélethozatalt, arra hivatkozva, hogy hivatalosan nem tudták, hogy az elsőrendű vádlott elhunyt. Pedig egy hete a PestiSrácok.hu már megírta, majd a teljes hazai sajtó átvette a hírt, hogy O. József meghalt. A tárgyaláson megjelent károsultak csalódottan elviharzottak, képviselőjük, Szabó Bálint kifakadt: felállva, hangosan vonta kérdőre a pulpituson helyet foglaló bírákat, meddig lehet még mentegetni a vádlottakat és húzni, tologatni az igazságtételt.Ajánljuk még