Eldöntheti az angyalföldi gyilkos sorsát az elmeorvosi vizsgálat – írja a Magyar Nemzet.
Amennyiben beszámíthatónak találják és a nyomozás megállapítja, hogy különös kegyetlenséggel, előre kitervelten ölte meg a múlt hónapban barátnőjét, M. Petrát, akár életfogytiglani fegyházat is kaphat. Ugyancsak sok mindent megmagyarázhat az elkövető személyiségfejlődésének feltérképezése, amit nagyban segíthet T. Róbert volt szeretőinek tanúkénti kihallgatása – közölte a Bors. Az eddigi adatok szerint T. Róbert azért ölte meg a barátnőjét, mert Petra leszólta a férfiasságát. A különös kegyetlenség pedig azért merülhet fel, mert a sértett férfi előbb fojtogatta, majd megszúrta és kalapáccsal betörte a nő koponyáját. A hirtelen felindulásból elkövetett emberölés 10–15 évvel büntethető, ám ha bebizonyosodik a különös kegyetlenség, 20–25 évet is fegyházban tölthet, mire feltételesen szabadlábra helyezhetik. A TV2-nek az ügyvédje azt is elárulta: már a gyilkos első kihallgatásán szóba került, hogyan tudná kifejezni azt, hogy sajnálja a történteket.
Az a szó, hogy bocsánatot kér, és sajnálja, úgy gondolom, ebben az ügyben súlytalan
– magyarázta a védő, hogy eddig miért nem kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Richie
2023-08-30 at 06:19
Üdv.! Na,azért már túlzás, hogy a volt barátnőket is fel akarja használni az ügyvéd a védence érdekében!! Egyrészt semmi közük ehhez a sajnálatos eseményhez,másrészt nem hinném hogy szeretnének találkozni a gyilkossal a bíróságon! Szerintem nem is kötelezhetik őket a tanúskodásra, mivel ők csak volt barátnők!! A személyiségfejlődését majd az elmeorvosok elmagyarázzák!! Az egy dolog hogy ő azt mondja,hogy az áldozat leszólta a férfiasságát,ami vagy igaz vagy nem! Szegény lány már nem tudja cáfolni! Az ügyvéd hagyja békén a volt barátnőket!! Ha be is rángatják őket a rendőrségre és a bíróságra tanúskodni,ne szóljanak egy szót se!! Igazmondási kötelezettsége van a tanúnak,de ha nem szól egy szót se,azzal nem tudnak mit kezdeni!!