Azt már a háború első heteiben sokan kijelentették, hogy ha a fronton nem is, de a Twitteren, a Facebookon és úgy általában az információs térben az ukránok nyernek. A világsajtó minden oldalát leuralta az orosz kegyetlenségekkel és sikertelenségekkel teli hírfolyam – legalábbis ezt gondolhatta minden nyugati ember. A világ azonban nem Vereckével ér véget, és odaát valahányszor orosz összeomlást emlegetnek, hozzáteszik az elitalakulatok nem hivatalos jelszavát: volt már rosszabb. Tegyük fel magunknak a kérdést: mi van, ha másképp van?
A nyugati ember sajátossága, hogy hajlamos elfelejteni, hogy a világ többi részén az emberek nem úgy gondolkoznak, mint mi. Amíg a Facebook által lefedett információs tér Washingtontól Kijevig (igen, még ha kulturálisan nem is, de az információs térben Ukrajna mindenképpen a nyugati szférához tartozik) sokak számára a világot jelenti, addig elsiklunk afelett, hogy Moszkva és Peking átlagemberei “másként vannak bekötve”. Ezért amikor a hírfolyamunk megtelt az orosz kegyetlenkedésekkel és ukrán győzelmekkel, akkor azt hihettük, hogy a propagandaháborút Oroszország elvesztette. Bele sem gondoltunk abba, hogy a Föld lakóinak nagy része egészen másként tájékozódik, mint mi.
Míg a nyugati sajtó még csak most kezdi belátni, hogy rengeteg, korábban orosz dezinformációnak titulált hír valóban megtörtént, addig az emberiség kétharmada arról sem tud, hogy a kijevi offenzíva milyen csúfos kudarcot jelentett az orosz hadsereg számára, sőt, szentül megvan róla győződve, hogy az ukrán nácik gyerekeket esznek. Mindkét oldal torzít, hazudik és vádaskodik, ilyen a háború – a baj csak az, hogy annyira elhittük a saját narratívánkat, hogy el sem hisszük, hogy létezik másik.
Háború vagy különleges katonai művelet
Orwell is megmondta, hogy aki uralja a nyelvet, az uralja a világot. Már a konfliktus elején megjelent az az álhír, hogy Oroszországban mindenkit letartóztatnak, aki kimondja, hogy háborúban állnak Ukrajnával. Fogalmazzunk finoman, ahogy újságíróhoz illik: ez ordas nagy hülyeség. A félreértések elkerülése végett: Oroszországban továbbra sincs szabad sajtó, a kormánykritikus hangokat gyorsan elhallgattatják, de csak azért, mert valaki kimondja, hogy itt háborúról van szó, nem fenyegeti a börtön.
Medvegyev is nevezte már háborúnak a háborút, ennek ellenére nem Szibériából twitterezik. Fotó: MTI/AP
Erre a legjobb példa talán a közel félmillió feliratkozóval és napi többmilliós megtekintettséggel rendelkező IntelSlava elnevezésű Telegram-csatorna, ahol rendszeresen háborúként hivatkoznak a konfliktusra. De orosz megmondóemberek, Putyin-közeli hangok és csatornák is használják a kifejezést. Persze, hivatalosan ők is különleges katonai műveletnek tartják, de ha másért nem is, a szóismétlés elkerülése végett néha leháborúzzák a háborút. Ezzel szemben, ha Ukrajnában nem megszállóként hivatkoznak az orosz katonákra, akkor bizony hullanak a fejek a szerkesztőségekben. Ez ugyan nem változtat azon a tényen, hogy az oroszok tényleg megszállók a szó szoros értelmében, de érdemes helyén kezelni a dolgot.
Oroszország már februárban vesztett
Amikor az orosz hadsereg visszavonult Kijev alól, azonnal elindult a hírcunami, miszerint Ukrajna már meg is nyerte a háborút, és az Azov-ezred tagjai hamarosan Moszkva alatt sütik a saslikot. Azóta persze tudjuk, hogy ez nem így van, de érdekes, hogy az orosz propaganda akkor ugyanazt a siralmas hazugságot adta elő a tervezett stratégiai visszavonulásról és csapdaállításról, amit most az ukránok mondanak Szeverodonyeck kapcsán. A különbség csupán annyi, hogy ezt még az ő oldalukon sem vette be senki, és hullottak is a fejek az FSZB éléről.
A kijevi vereség ugyanis hírszerzési és politikai vereség volt Putyin számára, méghozzá eléggé nagy horderejű, ami később egy teljesen új stratégia felállítására kényszerítette Moszkvát. Az alapvető cél azzal a támadással ugyanis nem volt más, mint hogy ráijesszenek az ukrán oligarchákra, azt remélve, hogy ők majd elzavarják a nyugatbarát vezetőket és beállnak az orosz elnök mögé. A terv nem jött be, hogy miért, az vita tárgya – e sorok írója szerint azért, mert az ukrán oligarchák jobban féltek a Burisma-féle ügyletek érdekeltjeitől, de persze ezt portálunk soha nem állítaná, csak egy név és arc nélküli zugfirkász (aki természetesen csak gyávaságból ír anonim cikkeket, nem azért, mert kapcsolatai lennének Kárpátalján, akiket bajba keverhet, ha valami olyat ír, ami egyeseknek nem tetszik).
A képen szereplő két férfinak természetesen semmiféle üzleti érdekeltsége nincs Ukrajnában (vagy ha van is, legalább az egyikük elfelejtette)
Az ukrán győzelmet hirdető elhamarkodott híradások azonban nem várt irányba fordították az orosz propagandát. A Kreml hirtelen felvehette a nyíltan ukránellenes hangnemet. Ahol eddig a testvérnépek egyesítéséről beszéltek, ott most az ukrán nácik megbüntetéséről. Putyin támogatottsága pedig olyan szinten megugrott, hogy Navalnij jelenleg Jobbik-elnök sem lehetne Oroszországban. Válaszul a nyugati sajtó megtelt azzal, hogy egész Oroszországban háborúellenes tüntetések sorozata kezdődött, ami majd megdönti a rezsimet. Az ellentmondást az okozta, hogy továbbra sem gondolkodott senki orosz fejjel: ha Moszkvában tüntet háromezer ember (amire egyébként nem került sor, pár százan voltak), akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az sok. Nos, Moszkva egy több mint tizenkétmilliós város, ott háromezer ember az utcán olyan, mint amikor húsz DK-s és egy vietnami esküvői menet felvonul a Kossuth téren.
A nyugati sajtó hirtelen Nagy Sándort csinált Putyinból és Kutuzovot Sojguból az oroszok szemében
Az orosz elnök támogatottsága jelenleg nyolcvan százalék körül tendál, a maradék húsz százalék pedig javarészt azokból áll, akik szerint Putyin túl gyengekezű, és már régen be kellett volna vonulniuk Varsóba is, vagy legalább lebombázni mindent Harkovtól nyugatra. A szankciókkal, a ruszofób tüntetésekkel, az orosz sportolók vegzálásával mindössze annyit értünk el, hogy a teljes népet egy emberként állítottuk be az “ügy” mögé. Nehéz meggyőzni egy átlagos orosz embert arról, hogy hadseregük az agresszor és nem nácik ellen harcolnak, ha azt látja, hogy honfitársait kisemmizik a fejlett Európában és még Csajkovszkijt is betiltják.
A dusa, avagy a birodalmi lélek
Ami a propagandaháborút illeti, egy dolgot mindenképpen elértünk vele: szinte minden nemzetiségi feszültséget megszüntettünk, ami Oroszországot gyengítette. A Dusa, a néplélek egyfajta nemzetek feletti összetartozás-érzés volt a cári birodalomban, amire később a Szovjetunió is nagyban épített. A rendszerváltás után azonban megjelent a számtalan nép közötti ellentét, most azonban, amikor minden oroszt büntetni akarnak, hirtelen a burját, a csecsen, a gagauz és a csukcsa újra a nagy orosz nép tagjának érezheti magát és együtt állhat ki a birodalomért. Tízet öt centért.
Burját, csecsen két jó barát, együtt harcol, s… jó bort mondjuk nem isznak, mindkettő muzulmán
Ami pedig azt a vágyvezérelt elképzelést illeti, hogy a megszállt területeken élő ukránok majd a háború után is hősies ellenállást folytatnak Moszkva elnyomása ellen, nos, elég megnéznünk, hogy kik vezetik most az orosz támadóéket. Groznijt a csecsen háborúk során porig bombázták, ehhez képest Kadirov vezetésével most ők Putyin leghűségesebb harcosai. Ne legyenek kétségeink: ha ennek a háborúnak vége, a következőben az orosz csapatok élén ott lesznek majd az ukrán népköztársaságok “független milíciái”. Így működik a Dusa.
Európa nem a világ
Sem Európa, sem az Egyesült Államok nem a világ. Ha kicsit tágabban körbe tekintünk a világsajtóban, azt látjuk, hogy Kína, India, a dél-amerikai országok és Afrika államainak jelentős része szintén “különleges katonai műveletet” emleget, és pontról pontra követi az orosz narratívát. Hihetjük azt, hogy elszigeteltük Oroszországot, és egy második Észak-Koreát csináltunk belőle, de ezt nemhogy gazdaságilag, de még a PR terén sem sikerült elérnie a Nyugatnak. Persze, ezek az országok nem éppen a világ legdemokratikusabb helyei, és őszintén szólva a fene se szeretne a legtöbbjükben élni, de be kell lássuk, a bolygó lakosságának több mint kétharmadáról van szó, és náluk kétségkívül nyert a moszkvai narratíva – de nekünk elég a Facebook, és mindent elhiszünk, amit feldob a hírfolyamunk…
(Kiemelt képünkön az orosz deszantosok, akik harminc éve mondják, bárhová is dobják le őket: volt már rosszabb…)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS