Pesti Srácok

Zárt kapuk mögött rendezik meg a tokiói olimpiát

Zárt kapuk mögött rendezik meg a tokiói olimpiát

A japán kormány és a szervezőbizottság bejelentése nyomán eldőlt, hogy helyi nézők sem lehetnek jelen a tokiói olimpia versenyein. Az már márciusban kiderült, hogy külföldi nézőket nem engednek be az eseményre, a helyi drukkerek jelenlétéről való határozatot viszont az utolsó pillanatokig igyekeztek kitolni. Először tízezer főben maximalizálták a nézősereget, majd ezt ötezerre redukálták, csütörtökön viszont hivatalosan bejelentették, hogy zárt kapuk mögött rendeznek meg mindent.

A döntés a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történt egyeztetés után született meg, és az előzménye az, hogy a japán kormány a koronavírus-járvány miatt július 12-től augusztus 22-ig rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosban. Thomas Bach NOB-elnök leszögezte, hogy minden döntésben maximálisan támogatja a szervezőket, az első számú szempont pedig továbbra is az emberek egészségének védelme. Japánban folyamatosan emelkednek az esetszámok, Tokióban pedig hónapos rekordok dőlnek meg. Az egészségügyi szakemberek attól tartanak, hogy a sportolók és a nemzetközi küldöttségek behordják a delta variánst, ráadásul az országban a mai napig borzalmasan lassan halad az oltási program.

Az augusztus 8-ig tartó tokiói játékokon – amelyet a pandémia miatt tavalyról halasztottak idén nyárra – 176 magyar sportoló vesz részt. A külföldi szurkolók részvételét már tavasszal megtiltották.

Forrás: Index; Fotó: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.