Az idei év döntő lesz, ezért érdemes összefogni, hogy Ukrajna területén Oroszország vereséget szenvedjen, és ne kapjon pihenőidőt a felépülésre – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, a litván parlament előtt videoösszeköttetésen keresztül mondott beszédében. Az államfő hangsúlyozta, hogy most ennél is nagyobb mozgósításra van szükség “az egész szabad világban”.
Ez az egyetlen módja annak, hogy véget vessünk a teljes körű agressziónak. Hálás vagyok, hogy Litvánia készen áll segíteni nekünk ebben
– jelentette ki Zelenszkij. Leszögezte, hogy sürgős döntések kellenek az egész háborúellenes koalícióban. Szavai szerint új védelmi megoldásokra van szükség, amelyek lehetőséget adnak az ukrán katonáknak, hogy kiszorítsák az orosz hadsereget Ukrajna területéről. Rámutatott, hogy országának ehhez elsősorban korszerű harckocsikra és hatékony tüzérségi eszközökre van szüksége. Hozzátette, hogy olyan új szankciós megoldások is kellenek, amelyek “állandó és leküzdhetetlen nyomást gyakorolnak az agresszor államra (Oroszországra) és minden olyan gazdasági szereplőre, amely biztosítja az agresszió folytatását”.
Szükségünk van továbbá egy nemzetközi törvényszékre, amely bíróság elé állítja azokat, akiknek gonosz elméjéből kipattant ez a bűncselekmény, ez a háború
– hangoztatta. Zelenszkij szerint az orosz hadsereget Ukrajna területén kell legyőzni, hogy később ne legyen háború “más európai népek földjén”. Hangsúlyozta, hogy ezért nem szabad időt adni Oroszországnak, hogy helyreállíthassa erőit. Kijelentette, hogy az oroszok veszítenek erejükből, és a vereség lehetőségéről beszélnek, de ez – mint mondta – nem elég.
Gondoskodnunk kell arról, hogy soha többé ne álmodozzon egyetlen agresszor sem ilyesmiről, és ne sérthesse meg a szabadságunkat. Ukrajna győzelmének egyértelműnek kell lennie: olyannak, amelyet Oroszország többé nem fog elfelejteni, és amelyet nem lehet manipulálni
– szögezte le. Zelenszkij kijelentette: nagyon várja a vilniusi NATO-csúcsot, mert úgy véli, hogy ez a találkozó az egész euroatlanti közösség számára sorsdöntő lehet.
Mindent megteszünk, hogy a csúcs ilyen legyen
– jegyezte meg az ukrán elnök.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtóhivatal
Facebook
Twitter
YouTube
RSS